Devils Never Cry - 2. fejezet

12:30

Dante és Nero kicsit eltávolodnak egymástól, hála a démonvadász fivérének, Vergilnek. Az úriember visszatántoríthatatlan a öccsével kapcsolatban, és egy ideig úgy tűnik, Nero hátat fordít neki. De vajon mi áll a dolgok hátterében?
Kérlek, olvassátok sok szeretettel. :)
Jellemzők: Romantikus, Humor, Dráma, Akció/Kaland, Fluff
Figyelmeztetések: Slash, Kínzás, Erotikus tartalom, Durva nyelvezet, OOC karakterek, Menpreg, Nemváltás

2. fejezet - Az ördög mocskos kis titkai



Ijedten riadtam fel, és Nero karjaiban találtam magam. Villámgyorsan lehunytam a szemem, és továbbra is megpróbáltam egyenletesen lélegezni, sikeresen. A kölyök észre sem vette, hogy ébren vagyok, úgyhogy vigyázva lépkedett tovább, aztán néhány perc múlva lefektetett az ágyra. Betakart, majd mellém feküdt, és átölelt.
– Aludj jól, bébi – súgta a fülembe, mire felpattantak a szemeim, és a tekintetét kerestem, amit szinte azonnal meg is találtam.
Szótlanul fürkésztem a nagyon is ismerős kék szempárt, aztán csak szorosabban hozzábújtam, némán elmondva neki, mennyire szeretem. Ő válaszul csókot lehelt a homlokomra, amitől eszembe jutott a fáradtság, ami csakhamar le is győzött. Kimerülten, de boldogan szenderültem álomba, először úgy, hogy én feküdtem Nero mellkasán, és nem fordítva.
Nem tudom, mennyit aludhattam, de biztosan nem volt elég. Reggel az ablakon beáramló aranyló napsütésre ébredtem, tőlem szokatlan módon. Nero békésen szuszogott, és szorosan ölelt engem, én pedig úgy gondoltam, nem változtatok a testhelyzetünkön, mert tökéletesen meg voltam elégedve vele.

Magamban jót nevettem azon, hogy milyen is egy uke élete. Hiába jól kifárasztják, mégis ő kel fel előbb, és ezt még csak nem is szándékosan teszi.
Halk kuncogásomra Nero mocorogni kezdett, én pedig megmerevedtem, és ártatlanul pislogtam föl rá. De amikor ő kinyitotta a szemeit, csak szélesen elmosolyodott, majd felemelte az állam, és megcsókolt.
– Jó reggelt, Dante san – suttogta.
– Neked is, Nero – válaszoltam.
– Hogy érzed magad? – váltott hirtelen aggodalmas stílusba.
– Boldog vagyok – motyogtam, majd villámgyorsan lesütöttem a szemem,  mert éreztem, hogy az arcomat elborítják a lángrózsák.
– Ah, hogy te milyen gyönyörű vagy, mikor elpirulsz – sóhajtotta kissé álmosan, de határozottan jókedvűen.
Felelet helyett csak megvontam a vállam, és a nyakába temettem az arcomat.
Túlságosan is élveztem a helyzetet ahhoz, hogy kimásszak az ágyból, és reggelizni induljak, és valószínűleg ezzel a kölyök is így lehetett, mert csak nem akart elszakadni tőlem.
Olyan jelentős, és szép pillanat volt az, hogy kár lett volna megszakítani, de mivel nem egyedül voltunk, tudtuk, nem sokára úgy is megzavarnak minket.
És erre nem is kellett túl sokat várni, bár a kellemetlen vendégek nem a szokásos módon érkeztek. Két halk kopogtatás hangzott fel, mire Nero kicsit furcsállva a dolgot szólt, hogy bejöhetnek, erre a két lány óvatosan, résnyire nyitott ajtón kukucskált be.

Egyáltalán nem tűntek meglepettnek, ami arra engedett következtetni, hogy nagyon füleltek az elmúlt éjjel. Mikor ez tudatosult bennem, lángvörös arcomat úgy próbáltam elrejteni, hogy egészen szorosan bevackoltam magam Nero karjai közé.
Trish és Lady egy-egy álmodozó sóhajt eresztettek el, mire egyszerre néztünk a másikra a kölyökkel. Mikor tekintetünk találkozott, a másik szeméből ki tudtuk olvasni a választ arra a kérdésre, ami egyszerre fogalmazódott meg bennünk.
Igen, a lányok már várták azt a napot, mikor a kapcsolatunk eljut arra a szintre, hogy teljesen közel engedem magamhoz Nerót, olyannyira, hogy ukévé válok.
– Most mi van? – érdeklődtem zavartan.
– Eszméletlenül édesek vagytok – jelentette ki szikrázó vigyorral az arcán Lady.
– Eh, nem hiszem el, hogy egész éjjel hallgatóztatok – háborodott fel a fiú.
– Nem kellett hallgatózni, Danténak olyan hangja van, hogy talán két tömbnyire is hallották a felnőtteknek szóló előadást – vágott vissza Trish.
Erre csak halkan felsóhajtottam, és úgy tettem, mintha aludnék.
– Öhm... mit kértek reggelire? – puhatolózott Lady az egyik hajtincsét csavargatva.
– Két erős kávé, és a Danténak egy doboz pizza – válaszolt helyettem Nero.
– Tíz perc, és hozzuk – nézett ránk ezer wattos mosollyal a lány, aztán kiráncigálta az értetlenkedő Trishet, és a hangokból ítélve lerohant a lépcsőn, utána pedig a szőke démon.
Ismét találkozott a tekintetünk, és némán kiértékeltük ezt a reggeli köszöntés félét. Aztán egyszerre nevettük el magunkat, mert annyira abszurd volt az imént lezajlott jelenet.

– Trish utálja, ha pizzát eszek – kuncogtam.
– Azt hiszem, ez olyan nagy horderejű esemény, hogy most az egyszer ez az anyáskodó szöszi is megengedi, hogy lazíts.
– Ma egész nap lazítok – határoztam el.
– Kivéve ha meló van.
– Kizárt dolog, hogy ma megbízást kapjak. Ez a nap a pihenésről szól.
– Mint a hét többi napja számodra, szerelmem – puszilt bele a hajamba.
– Na, azért nem mindig – ellenkeztem.
– Bébi, nekem ma dolgom van, és későn jövök, úgyhogy ne várj rám, inkább aludj el időben. Azt hiszem, szükséged van egy kis pihenésre.
– Nekem rád van szükségem – sóhajtottam szomorúan.
– Időben lefekszel aludni, és kész. Nincs apelláta.
– Hé, én vagyok az idősebb. Akár az apád is lehetnék! – háborodtam fel, majd miután rájöttem mit is mondtam, gyorsan becsuktam a számat, nehogy elszóljam magam.
– Nem zavarna az sem különösebben – emelte fel az állam, majd lágyan megcsókolt.
Aztán elengedett, kinyújtózkodott, és öltözni kezdett. Én tehetetlenül feküdtem az ágyban, és azon agyaltam, mi a fenét fogok én egy egész nap Nero nélkül csinálni.
– Egyébként, mi is az a dolog ami miatt ma távol leszel? – jutott eszembe hirtelen.
– Néhány démon – válaszolta egykedvűen.
– Aha, értem. De véletlenül nem én vagyok a démonvadász?
– Te is démonvadász vagy – nevetett, kihangsúlyozva az „is” szócskát.
– Jó, értem. Vigyázz magadra.
– Hát, én tuti nem jövök úgy haza, hogy egy kósza kard áll ki belőlem.
– Ha-ha – forgattam a szemeim.
Még utoljára odajött hozzám, adott egy gyors csókot, és már le is sietett.

Órákig forgolódtam kedvetlenül az ágyban, és semmi sem jutott eszembe, mit csinálhatnék. Aztán megkordult a gyomrom, így kénytelen voltam reggelizni. Unottan elkészültem, aztán lassan levánszorogtam a lépcsőn, majd a konyhába mentem, ahol egy nagy doboz pizza várt engem. Önmagamhoz hűen gyorsan meg is ettem, aztán úgy döntöttem, inkább leülök az asztalomhoz az irodában, és valamit kezdek magammal.
Trish és Lady valamelyik emeleti szobában ügyködtek, fogalmam sincs min, így átadhattam magam az unalomnak. Néha felálltam, bekapcsoltam a tv-t vagy a zenegépet, de ettől még ugyanúgy az égvilágon semmi sem kötött le. Besötétedett már, mikor úgy gondoltam, sétálok egyet, hátha akkor levezetem a fölös energiát.
Ebonyt és Ivoryt az oldalamon lógó pisztolytáskába csúsztattam, majd magamra kaptam a köpenyem, végül a hátamra vettem a gitártokot, amiben Rebellion lapult.
Mindez azért volt szükséges, mert a démonok sosem alszanak, és néha a legalkalmatlanabb pillanatban találnak meg engem, úgyhogy inkább elővigyázatos voltam, és elpakoltam az egész fegyvergárdát.
Zsebre dugott kézzel löktem ki a Devil May Cry ajtaját, és elindultam a lámpákkal megvilágított úton. A város természetesen most is nyüzsgött, engem viszont nem kapott el a vágy, hogy betérjek egy kocsmába, vagy netalán valamelyik vendéglőbe. Továbbra is ugyanolyan rossz kedvem volt, mint eddig. Épp befordultam egy sikátorba, mikor a következő pillanatban egy kardot szorítottak a torkomhoz.

Már épp előrántottam volna a sajátom, mikor megláttam a gyér fényben ezüstösen csillogó tincseket és a vadul villogó kék szempárt. Elakadt a lélegzetem, és olyannyira lesokkolt a dolog, hogy elfelejtettem valami védekezés félét csinálni.
Aki velem szemben állt, nem más volt, mint a bátyám, Vergil.
– Vergil? – kérdeztem nem kicsit meglepődve.
– Engem is meglep, hogy itt talállak, Dante. Bár, épp hozzád indultam, de úgy tűnik, továbbra is érvényben van, hogyha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez – nevetett fel keserűen.
– Mit akarsz? – vicsorogtam.
– Azt hittem, tudni fogod, miért kereslek meg ilyen hosszú idő után.
– Nem, Vergillius, fogalmam sincs, mi a búbánatot akarsz tőlem. És őszintén szólva, nem is érdekel. Azon csodálkozom, hogy életben vagy – sziszegtem.
– Hát ez nagy kár, mert akkor még csak meg sem kell küzdenünk, azaz megölhetlek.
– Vergil, még mindig a régi nóta? – sóhajtottam fáradtan.
– Arról elfelejtettél tájékoztatni, hogy annak ellenére, hogy kifejezetten eltávolítottalak a közeléből, te most mégis a fiammal jársz.
– Nem kerestem, mert nem akartam felbolygatni az életét. Ő talált meg engem.
– Szánalmas vagy, Dante. Tudtam, hogy gyönge jellem vagy, de hogy ennyire? Rögtön az első alkalommal, mikor bepróbálkozott, te odaadtad neki magad. Jellemző rád – röhögött gúnyosan.
Nem tudtam mit mondjak. Megdöbbentett, hogy tud arról, ami még csak az elmúlt éjjel történt. Ami arra engedett következtetni... hogy már régóta figyelt engem.

– Te figyeltél engem? – kiáltottam felháborodottan.
– Tudod, elég régóta visszajöttem a pokolból, és tudni akartam, az én kis öcsikém mit hozott össze ezalatt a tizenhét év alatt. Megrökönyödve tapasztaltam, hogy Neróval vagy együtt. Bár, előéletedből tudom, hogy preferálod a vérfertőzést.
– Ugyan Vergil, ne álszenteskedj. Mindketten tudjuk, ki csábított el kit.
– Nos, ez nem jelenti, hogy nem volt választásod.
– Tényleg volt. Vagy hagyom, hogy megdugj, vagy erőszakkal teszed meg. Micsoda nagy különbség – forgattam a szemeim.
A következő pillanatban akkor ütés ért a mellkasomon, hogy az aszfalton találtam magam, a bátyám pedig a földhöz szegezett.
– Nem érdekelnek a kifogások, Dante. A fiadról van szó, érted? Lehet, hogy biológiailag én vagyok az apja, de nem ijeszt meg, mikor a fiatal önmagaddal nézel farkasszemet, mikor szexeltek?
Épp válaszolni akartam, mikor egy földre hullott kard csörgése szakított félbe.
Nem kellett átnéznem Vergil válla felett, hogy tudjam, ki az, mégis megtettem. Nero ott állt, teljesen lesokkolva.
Aztán Vergilre kaptam a tekintetem, aki elégedetten vigyorgott, és rögtön leesett, hogy a bátyám csapdába csalt engem.
– Nero, meg tudom magyarázni – suttogtam, és megpróbáltam leszedni magamról Vergilt, de ekkor Yamato egy vékony csíkban felhasította a bőrömet a nyakamon.
Vártam, hogy átvágja a torkom, de ez nem történt meg. Hangos puffanás hallatszott, és a dulakodás zajára felpattantak eddig csukott szemeim.
Nero olyan erővel szorította a falhoz a testvéremet, hogy az nem kapott levegőt.
– Kölyök, engedd el – kiáltottam.
– Fogd be, Dante, és húzz haza, mert esküszöm neked, hogy téged is kibelezlek – mondta teljesen nyugodtan, meg sem fordulva.
Már akkor tudtam, hogy ennek csúnya vége lesz, mert Nero őrülten dühös volt. Tehetetlenül álltam, és próbáltam higgadtan gondolkozni, de mielőtt még csak eszembe jutott volna valami, a fivéremet felnyársalta a saját kardja. Tudtam, hogy nem halt meg, de néhány órát ezzel egészen biztosan nyertünk magunknak.
Nero megfordult, és a szemembe nézett. Szikrázó tekintetétől kirázott a hideg, mert még sosem láttam ennyire felbőszültnek.

– Nem ölted meg – nyögtem ki, amit már percekkel ezelőtt mondani akartam.
– Szóval Vergil az apám, mi? – kezdte.
– Engedd, hogy megmagyarázzam – kérleltem.
– Dante, mondd csak, szerinted ezt meddig tudtad volna titkolni?
– Hogy találtál ide? – próbáltam elterelni a figyelmét.
– Az lényegtelen. Előbb mondd el nekem, hogy mégis hogy a picsába lehetséges ez, hogyha annyira magyarázatot akarsz adni.
– Tényleg tudni akarod?
– Dante, fogy az időd, úgyhogy a helyedben elkezdeném.
A szemkontaktus egy pillanatra sem szakadt meg, így végigkövethettem hogyan lesz egyre fékezhetetlen a dühe. Idegesen a hajamba túrtam, és nagyon elgondolkoztam rajta, hogy inkább nem mondok semmit, és hagyom, hogy megöljön, de végül meggyőzött a józan ész, így mesélni kezdtem.
– Néhány hónappal azután, hogy összejöttünk, Vergil minden áron gyereket akart. Először tényleg eszünkbe jutott a béranya, de hamar elvetettük az ötletet. Kétségeim voltak, hogy mégis készen állunk-e erre, de nem volt túl sok beleszólásom. Egy idő után a bátyám fanatizmusa rám is átragadt, így belementem a dologba. Minden áron azt akarta, hogy közös babánk legyen, így csak egyetlen lehetőségünk volt – kezdtem bele.

Felnéztem az égre, és csak a teliholdat láttam, amitől görcsbe rándult a gyomrom. Vergil biztatóan megszorította kezem, majd óvatosan rám mosolygott. Nem tudtam viszonozni a gesztust, mert túlságosan is ingerült voltam, így inkább arra koncentráltam, hogy lenyugtassam magam.
– Minden rendben lesz – súgta a fülembe.
– És... pontosan ez hogyan is fog zajlani?
– Majd meglátod.
– Ugye nem nekem kell kihordanom a babát? – kérdeztem aggodalmasan.
– Butus, Dante – nevetett fel jókedvűen.
– Oké – sóhajtottam.
Vergil elengedte a kezem, majd előre ment. Tenyerét az ajtóra helyezte, aztán lehunyta a szemét. Néhány perc múlva a tömör kőajtó kinyílt, a bátyám pedig azonnal belépett. Én követtem őt a terembe, melynek a padlója egy hatalmas, összefüggő ovális volt, a közepén egy lyukkal, és abból kiinduló, a padlóba vésett csíkokkal.
– Add a nyakláncod – kérte Vergil, én pedig odanyújtottam neki.
Megragadta a kezem, és a kör alakú lyukhoz húzott. Kivette a nyakából a saját nyakláncát, és összeillesztette az enyémmel. A két medál úgy vonzotta egymást, mint vasat a mágnes, és fényesen világítottak, egyre jobban, minél közelebb kerültek a mélyedéshez. Vergil egy laza mozdulattal a nyílásba hajította az eggyé vált ékszereket, majd előhúzta Yamatót, és egy vágást ejtett a tenyeremen, majd a sajátján is.
Összekulcsolt kezeinket a hasadék felé tartotta, mire néhány vércsepp hullott alá. A terem hófehérből vérvörösbe változott át. A bátyám elmosolyodott, aztán befejezve művét, Yamatót a mélyedésbe dugta.
A pokolkapu azonnal megnyílt, de nem léptünk át rajta.

– Most jön az élvezetes része – sóhajtotta a testvérem, majd magához húzott, és megcsókolt.
A következő pillanatban a padlón találtam magam, a köpenyem nélkül.
– Mégis mit művelsz? – sziszegtem.
– Be kell fejeznünk a szertartást – tájékoztatott, miközben már a nyakamat csókolgatta.
– Így? – nyöszörögtem.
– Így.
Türelmetlenül szaggattuk le egymásról a ruháinkat, majd testünk eggyé vált. Állatias ösztöneink azonnal a felszínre törtek, teljesen öntudatlanul hajszolva önmagunkat a beteljesülés felé.
Aztán mindketten a másik nevét kiáltottuk, Vergil pedig erőtlenül rám hanyatlott.
A terem ismét fehér fényben fürdött, a pokolkapu pedig örvényleni kezdett.
A bátyám kihúzódott belőlem, aztán megfogta a kezem, és felsegített. Az orgazmustól kissé kábán, és fáradtan követtem őt a kapuhoz. Nemsokára Vergil elengedte a kezem, és a gyermekért nyúlt aki a túloldalon volt.
Akkor tudatosult bennem, hogy tényleg van egy gyerekünk. A testvérem karjaiban a leggyönyörűbb kisbaba feküdt, akit valaha láttam. Ahhoz képest, hogy látszott rajta, újszülött, egészen dús, hófehér haja volt. Aztán kinyitotta a szemeit, és egy lélegzetelállító kék szempárral találtam szembe magam. Pont olyannal, mint az enyém vagy a Vergillé.

– Fiúnk született – suttogta büszkén mosolyogva a bátyám.
Megszólalni sem tudtam. A baba tényleg rám hasonlított, ahogyan azt Vergil előre megjósolta. Ugyan ikrek voltunk, de volt valami a bátyámban ami teljesen mássá tette, mint amilyen én voltam.
Azonban a babánk... teljesen úgy nézett ki, mint én a babakori fotókon, amiket anyánk mutatott még kisebb korunkban. Talán csak a tekintetében égő nyugodtság sugallta, hogy mégis csak Vergil fia is.
– Mi legyen a neve? – kérdeztem bambán, és a kezemet nyújtottam a kisfiúért.
Vergil óvatosan átadta nekem a gyermeket, majd hátulról átölelt, és mosolyogva a belepuszilt a hajamba.
– Arra gondoltam, hogyha már mi is történelmi nevet kaptunk, hívjuk Nerónak, mint a császárt – súgta a fülembe.
– Illik rá – motyogtam megbabonázva.
Vergil elengedett, és öltözködni kezdett, de én képtelen voltam. A karjaimban fekvő csöppség teljesen elbűvölt. Úgy éreztem, némán kommunikálunk, ahogy egymás szemébe néztünk.
A baba nyugodt volt, nem sírt, ami arra engedett következtetni, hogy korához képes nagyon érett, sőt, intelligens.

– Miben visszük haza? Hideg van – kérdeztem anélkül, hogy elszakítottam volna a tekintetem Neróétól.
– Majd a köpenyemben. Jó meleg, nem fázhat meg benne.
– Oké – sóhajtottam, és átadtam neki a kicsit.
– Öltözz fel – nyomott egy csókot a homlokomra, és a kezembe adta a nadrágom.
Kelletlenül magamra rángattam a ruháim, aztán kicsit talán féltékenyen a bátyámra néztem, aki a babához beszélt.
Felpillantott, aztán mosolyogva átadta nekem a gyermeket, akit a köpenyébe bugyolált be.
– Babaholmit kellesz vennünk – sóhajtottam megkönnyebbülten, mikor lenéztem a fiamra.
– Úgy látszik, előtörnek belőled az anyai ösztönök – nevetett halkan Vergil.
Csak vállat vontam, és inkább elindultam kifelé. Egy pillanatra megtorpantan. Nero lehunyta a szemeit, és amennyire csak tudott, hozzám bújt. Elaludt.
Akkor éreztem először ilyesmit. Boldogság öntött el, és képtelen voltam megmagyarázni, mert teljesen más volt, mint amit akkor éreztem, mikor Vergillel voltam.


– Dante? – szakított ki a visszaemlékezésemből Nero.
Felnéztem rá, de semmit sem tudtam kiolvasni a szemeiből.
– Szóval... így születtem? – kérdezte, nem kis döbbenetemre.
– Te... te... láttad... az emlékeim? – dadogtam.
– Igen.
Csak néztem rá, és nem szóltam semmit, ahogy ő sem. Aztán lehunytam a szemem, és hátat fordítottam neki. Úgy éreztem, sosem fog megbocsájtani nekem.
De a következő pillanatban megragadta a vállam, és mielőtt még egy szót is szólhattam volna, a földön feküdtem, ajkai pedig az enyémekre tapadtak. A hajába akartam túrni, de a földhöz szegezte mindkét karomat, úgyhogy moccanni sem tudtam. Pihegve szakadtunk el egymástól, de nem mozdult egyikünk sem.
– Ezt miért nem mondtad el nekem? – kérdezte vádlóan.
– Nero... én... tényleg sajnálom. Megértem, ha szakítani akarsz velem, és nem is fogok ellenkezni, mert undorító volt, amit tettem – suttogtam, és megpróbáltam nem elsírni magam.
– Te idióta, én szeretlek téged. És nem érdekel, hogy gyakorlatilag te vagy a másik szülőm, mert genetikailag Vergil fia vagyok – mosolyodott el halványan.
– Nero... ez nem helyes.
– Fogd be, Dante. Már az első pillanatban, mikor először tartottál a karodban, egymásba szerettünk. És ez így tökéletes – súgta, és belecsókolt a nyakamba.
– Nero... – motyogtam kétségbeesetten. Egyáltalán nem ezt a reakciót vártam.
– Biológiailag te a nagybátyám vagy, nem?
– De.
– Akkor?
– Van egy apasági teszt, amit még akkor elvégeztünk. Abban az áll, hogy Vergil az apád, velem nem mutatta ki az apaságot – vallottam be.
– Nem kell több bizonyíték. Ezért nem fogok veled szakítani. Ahhoz túlságosan szeretlek, bébi – csókolt bele a nyakamba újra.
– Nero, kérlek, ne itt, ne most – könyörögtem, mert már az ingemet gombolgatta.
– Á, ez csak előjáték. De amint hazaérünk, kíméletlenül megduglak – vigyorgott sötéten.
– És mi lesz Vergillel?
– Túléli – legyintett, majd folytatta – , de mi most megyünk haza.
– Nehogy azt mondd nekem, hogy te ezt ilyen könnyen lenyelted – sziszegtem felháborodottan.
– Dante, szerinted nem sejtettem? Eléggé sántított a kis történeted, úgyhogy gondoltam, hogy nem olyan egyszerű a helyzet, mint azt elmesélted. Ráadásul elárultad magad – nevetett fel.
– Tehát te végig tudtad? – kérdeztem sértetten.
– Annyira jó színész nem vagyok. Azt hiszem, valahol mélyen, belül tudhattam, de most tudatosult bennem igazán.
– Ez így akkor sem jó. Nero, az isten szerelmére, ez vérfertőzés! – szűrtem a fogaim között.
– Mit gondolsz, véletlen, hogy genetikailag nem sok közöm van hozzád?
– Ezt mégis hogy érted?
– Nehogy azt mondd, hogy neked nem furcsa ez az egész. Lehet, hogy a helyzet brutálisan hangzik, de igazából fele annyira sem morbid, mint hogy te az ikerbátyáddal...
– Oké, igazad van. De basszus, ennek következménye lesz.
– A következmény épp a saját kardjával van felnyársalva a falra – mászott le rólam, majd felállt, engem magával húzva, és folytatta – Egyébként, nem ismerem el Vergilt az apámként. Már kölyök koromban is jobban bírtalak, mint őt valaha is fogom.
– Mintha ez kölcsönös volna... – motyogtam az orrom alatt.
– Szerintem csalódott bennem. Hogy jobb vagyok nála.
– Kölyök, azért ne szállj el magadtól – fogtam meg a kezét.
– Nem úgy értem. Már a visszaemlékezésedben láttam, milyen fancsali képe volt, mikor először fogott a kezében. És ha megerőltetem kicsit magam, még én is emlékszem rá. Elvégre, nem hülye gyerekként születtem. Azért utál engem, mert rád hasonlítok, és nem rá. Mert ugyanúgy egy lázadó vagyok, mint te. És gyűlöli, hogy a saját fia is a szerelmére emlékezteti.
– Nero, ő sosem szeretett engem – nevettem fel keserűen.
– Menjünk. Otthon megbeszéljük – suttogta, majd elkezdett húzni a sikátor kijárata felé.
Miközben a Devil May Cry felé sétáltunk, egy szót sem szóltunk egymáshoz. Én a megnyugvástól voltam csöndben, Nero pedig azért, mert nagyon gondolkozott valamin. Sejtettem min...
Mikor hazaértünk, a lányok tv-t néztek, mikor pedig beléptünk, azonnal felkapták a fejüket. Először csak összehúzott szemöldökkel egymásra néztek, aztán vissza ránk. Leesett nekik, hogy valami nagyon nincs rendben. Ráadásul nagyon úgy tűnt, tudnak arról is, hogy Vergil hirtelen felbukkant, tehát a közelben kellett lenniük.

– Mi történt? – kérdezte aggodalmasan Trish.
– Nero tudja az igazságot – sóhajtottam gondterhelten.
– Mivel kapcsolatban? – vágott közbe Lady.
– Ti legalább szólhattatok volna, hogy Dante és Vergil gyereke vagyok – sziszegte vádlóan.
– A te érdekedben nem szólt senki – jött a hűvös válasz a szőke démontól.
– És mégis, ebben meg mi a franc volt, ami az érdekem szolgálta? Azt se tudom, most akkor hányadán is állunk. Szerintetek, túléli egyáltalán a kapcsolatunk ezt a „kis” titkot?
Megsemmisülten néztem Neróra. Szóval így állunk... „túléli egyáltalán a kapcsolatunk ezt a „kis” titkot?”. Jó kérdés. Már én sem tudtam a választ... Olyan hirtelen változott meg minden. Néhány perccel ezelőtt még azt bizonygatta, mennyire szeret engem, most pedig éppen azzal dobálózott, hogy szakítani akar. Sokkolt a dolog.
Valami megváltozott, de fogalmam sem volt róla, hogy mi okozhatta Nero hirtelen hangulatingadozásait. Villámgyorsan váltakozott a tekintetében az őrjöngés, és talán a bűntudat. Nem tudtam beazonosítani a szemében villogó érzelmek tömkelegét. Valami nagyon nem stimmelt.
– Hűtsd le magad, kölyök. Mi a picsát csinált volna Dante? Hmmm? Rögtön az első találkozásnál be kellett volna nyögnie, vagy mi a franc? – kiabálta Trish.
– Megint elfogult vagy – motyogtam a szőkeség felé, de mintha meg sem hallotta volna.
– Nem, de bassza meg! Hány éve vagyunk együtt? Már lassan három! Nem hiszem el, hogy nehéz lett volna elmondani – dühöngött tovább Nero.
– Kéred annak a rohadt apasági tesztnek az eredményeit? Ott van Dante íróasztalában. Csak nyugodtan nézd meg, és döntsd el, hogy akkor kit is kéne hibáztatnod!
– Tudok róla, és nem érdekel!
– Dante az első pillanattól fogva mindent megtett érted, pelenkás korodban is. Vergil gyakorlatilag szart a pofádra, mellette éhen is dögölhettél volna. Dante éjszakánként felkelt, megetetett téged, kicserélte a pelenkád, ha nyűgös voltál álomba ringatott. TUDOM, hogy így volt, mert OTT voltam – szólt közbe Lady.
– Hát ez remek, és tényleg, nagyon köszi, hogy az anyám vagy kicsodám nem hagyott éhen dögleni – forgatta a szemeit Nero.
– Tudod miért nem mondta el az igazat?
– Na, hadd halljam!
– Azért, mert van egy rühes testvére, az apád, aki már rég kicsinált volna téged. Valahol egy temetőben oszladoznál vagy egy szeméttelepen. Azt hiszem, kicsit hálásabb lehetnél, hogy most sem hagyta, hogy megöljön az a rohadék!
– Ó, és ugyan honnan a fenéből tudta volna meg, ha eddig a pokolban volt? Ráadásul tegnap még úgy volt, hogy halott.
– Onnan, hogy figyel titeket. Elég régóta, és úgy tűnik, egyáltalán nem halt meg.
– Azt is tudja, hogy megfektettél – közöltem érzelemmentes hangon, mire minden tekintet rám irányult. Ha ő piszkosan játszik, akkor én miért nem tehetném meg?
– Tessék, te hülye kölyök! Ezt pofáztam neked, hogy azelőtt a kis szarcsimbók előtt semmi sem marad titok!
– Na és, mi van akkor ha tudja?!
– Az van, hogyha Dante egyetlen szót is szólt volna neked, steaket szeletelt volna belőled.
– Elárulta magát, mégsem tett semmit Vergil!
– Pontosan ezért csalt ma titeket csapdába. Azért, hogy meggyűlöld Dantét, és szakítsatok. És mert tudta, hogy ugyan ködösítve, de előadta neked a sztorit, és te valami sejtesz.
– Lehet, hogy jól tette, amit tett – vigyorgott kihívóan.
– Egy idióta vagy, ha emiatt dobod Dantét.

Itt lett elegem az egészből. Nem szóltam semmit, csak felmentem a szobámba, és magamra csuktam az ajtót. Senki sem vette észre, a vita ugyanúgy folytatódott tovább odalent.
Kétségbe estem. Amikor megtudta a teljes történetet, Nero mást mondott, mint ami lent elhagyta a száját. Nem tudtam eldönteni, hogy a düh beszél belőle, vagy egyszerűen abban a pillanatban úgy döntött, hogy rám hagyja a dolgot, bekamuzik nekem valamit, aztán lelép.
Tehetetlenül dőltem végig az ágyon, és kedvem lett volna elhullajtani egy-két könnycseppet, de még ahhoz sem volt erőm. Csak bámultam a plafont, és vártam, hogy lent befejeződjön a cirkusz. De ugyanakkor féltem, hogy mi lesz, hogyha abbahagyják a vitatkozást. Vajon tényleg vége? Ennyi?
– Itt a rohadt apasági teszt! Tessék, olvasom. Az apaság 99,99%-ban megállapítható Vergil Sparda részére – szűrődtek fel Trish szavai.
– Nahát, micsoda meglepetés – mondta gúnyosan Nero.
– Várj. És itt a másik. Az apaság nem megállapítható Dante Sparda részére. Van még kérdésed, te hülye kölyök? – kelt ki magából Lady.
– Miért véditek annyira Dantét?
– Nem Dantét védjük, hanem az igazságot. Egy kibaszott idióta vagy, ha még ezután sem hiszed el. Látod rajta az orvos aláírását? Nem hamisított.
– Újat akarok csináltatni – jelentette ki a kölyök.
– Akkor megszerzed magadnak Vergil egy hajszálát, mert mi nem fogunk neki könyörögni, az is biztos.
– Rendben. Fél óra, és itt vagyok.
– Mi? Mégis hová mész?!
– Megszerezni Vergil hajszálát.
– Csak így szólok neked, hogy ez még a könnyebb feladat. Dante ebbe nem fog beleegyezni.
– Nem is kértem a beleegyezését. Nem érdekel mit gondol, itt ő az egyetlen, aki hibázott, és nem sok joga van hozzá, hogy megtagadja a vizsgálatot.
Hallottam a lépteket, majd az ajtó becsapódását. Belerengett az egész épület.
Szóval ez a vége. Bele kell egyeznem egy hülye vizsgálatba, és várnom kell ismét egy hónapot, hogy megjöjjön az eredmény, Nero pedig talán megbocsájt. Nem, ez így nem fog menni. Ennek csak egyetlen egy vége lehet, és talán ennek így kell lennie.
Sóhajtva álltam fel, majd kutakodni kezdtem az éjjeliszekrényemben. Amikor megtaláltam a kulcsot, amit kerestem, csak Rebelliont magammal víve elvánszorogtam a folyosó végén lévő szobáig. Bedugtam a kulcsot a zárba, majd elfordítottam benne. Az ajtó kinyílt, a szobából pedig kiáramlott az enyhén állott levegő. Beléptem, magam mögött pedig kulcsra zártam az ajtót. Nem akartam, hogy bárki is zaklasson.

Erőtlennek, megsemmisültnek éreztem magam. A kardomat kicsit sem gyengéden ledobtam a földre, mire az hangos puffanással landolt. Tudtam, hogy nagyobb tiszteletet érdemel, de abban a pillanatban nem volt erőm arra, hogy finoman letegyem valahová.
A bárpultra néztem, ami mint mindig, most is roskadásig volt tele piás üvegekkel. Mivel úgyis egyedül voltam, és egyhamar senki sem keresett volna, odavánszorogtam, és leemeltem egy üveg Jack Danielst, kibontottam, majd töltöttem egy pohárral belőle. Ezután még egy pohárral, és még eggyel, míg el nem fogyott. Utána sem estem kétségbe, egymás után bontogattam ki az üvegeket, és a vége felé már azzal sem fáradtam, hogy pohárba töltsem. Egyszerűen az üvegből kortyolgattam a különböző italok.
Szinte letéptem magamról a köpenyem, és félredobtam. Aztán a hátamat a pultnak támasztva, lassan lecsúsztam a földre. Ekkor már tajtrészeg voltam, igazából a külvilágból semmit sem érzékeltem. Csak egyvalami járt az agyamban, de az igen erőteljesen: elveszítettem Nerót.
A fájdalmas gondolatok, és a pia megtette hatását. Először csak egy-két könnycsepp gördült le az arcomon, majd végül egyik kezembe a piás üveget szorongatva, másik karomra a fejemet hajtva zokogtam, megállíthatatlanul.
Hogy mennyi ideig sírtam... nem tudom. Az időérzékem a józanságommal együtt elveszett valahol az első pohár whisky, és a huszonegyedik között. Lassan a fáradtság úrrá lett rajtam, az üres üveg kiesett a kezemből, én pedig álomba merültem.
Egy kiadós alvás után dörömbölésre ébredtem. Igen erőteljes dörömbölésre...

– Dante, nyisd ki ezt a kurva ajtót! – sziszegte Nero.
Annyira meglepődtem, hogy meg sem tudtam szólalni. Mégis, mit keres itt?
– Ide figyelj, Dante, vagy kinyitod az ajtót, vagy betöröm. Választhatsz, de ki fogsz onnan jönni, ha tetszik, ha nem.
– Mi a fenét érdekel téged, hogy mi van velem? – kiáltottam dühösen.
– Csak nyisd ki az ajtót, mindent elmagyarázok.
– Nem vagyok rá kíváncsi – közöltem hűvösen.
– De, igenis érdekel.
– Nem adok mintát a hülye vizsgálathoz.
– Nem azért jöttem.
– Akkor mi a fenét akarsz?
– Cica, engedj be, és beszéljük meg.
– Ne cicázz, nem vagyok a cicád.
– Vagy kinyitod az ajtót, vagy rád töröm.
– Nyugodtan. De remélem utána meg is csináltatod.
Vártam, hogy tényleg rám törje az ajtót, azonban ez nem történt meg. Ehelyett a zárral bajlódott, amin csak nevetni tudtam.
– Nem mész sokra az ajtónyitási tudásoddal, ha benne van a kulcs.
– Tényleg? – kérdezte, és a következő pillanatban a kulcs kiesett a zárból, a földre hullott, majd két kattanás következett, az ajtó pedig kinyílt.
Nero nem tétovázott, belépett, és becsapta maga mögött az ajtót. Aztán a vigyor, ami eleinte hirdette arcán a győzelmet, lassan lehervadt, ahogy tekintete rám, majd a mellettem fekvő üres italos üvegekre téved.
– Mégis mennyit ittál? – érdeklődött.
– Csak számold meg az üvegeket – nevettem fel fáradtan.
– Idióta.
– Hát, van ez így.
– Mennyire vagy részeg?
– Mit gondolsz?
– Egy marék józan gondolatod nincs, igazam van?
– Valahogy úgy. Csak nehogy megsértődj a végén, mert részegen hihetetlenül őszinte, de legfőképp bunkó tudok lenni.
– Nem mondod? – forgatta a szemeit, majd arrébb rugdosva néhány üveget odaért hozzám, és leguggolt mellém.
– Vigyáznod kéne magadra.
– Kösz, nem. Inkább adj még egy üveg vodkát, és talán nem leszek annyira dühös rád.
Felállt, de ahelyett, hogy teljesítette volna a kérésem, inkább kivette a kezemből a kitudja hanyadik üveg vodkát, és erőből a földhöz vágta.

– Ha még egy korttyal többet iszol, én kihajítalak az ablakon, és a lábad nem éri a földet, egészen a város határáig.
– Húzz innen, és hagyj egyedül. Nem kértem, hogy idegyere. Egyébként sem vagyunk már együtt, nem igaz?
– Te agyhalott – nevetett fel jókedvűen, és a következő pillanatban már a földön találtam magam, alatta.
– Szállj. Le. Rólam – sziszegtem, külön mondatba tagolva minden szót.
– Ameddig nem tudsz legalább lelökni magadról, addig én itt tökéletesen jó helyen vagyok – vigyorgott kihívóan.
– Szemétláda.
– Szóval, végre megbeszélhetjük, miért is vagyok itt.
– Élvezettel hallgatlak – forgattam a szemeim.
– Szeretlek – hajolt le, ajkait pedig leheletfinoman az enyémekhez érintette, majd folytatta –, ne hidd el egy szavamat se.
– Nyugodj meg, ezt sem hittem el.
– Nem ezt, te hülye. Amikor a lányokkal vitatkoztam, akkor annyit hazudtam, mint egyhuzamban még soha. Nem mondhatok sokat, mert fogy az idő, de szeretlek, és ígérem, minden olyan lesz, mit régen.
– És ezt miért kéne elhinnem?
– Mert szeretsz?
– Jó vicc.
Láttam rajta, hogy tétovázik, de fogalmam sem volt róla, mit tervez. Aztán hirtelen megszólalt:
– Úgysem emlékszel majd semmire, úgyhogy elvileg nem is fogsz haragudni – vigyorgott rám, és a következő pillanatban már vadul csókolóztunk.
Gyorsan és precízen szabadított meg a ruháimtól, majd maga is levetkőzött.

– Mire készülsz? – háborodtam fel, miközben ő a nyakamat csókolgatta.
– Nem nyilvánvaló?
– Nem vagyok hajlandó lefeküdni veled – vicsorogtam.
– Ellenkezni úgysem fogsz.
– Ez erőszaknak minősül – figyelmeztettem.
– Ó, Dante, bocsánatos bűn.
És így történt, hogy nem sokkal később, bosszúsan ugyan, de kielégülve feküdtem a karjaiban. Rosszul gondolta, hogy nem fogok rá emlékezni, mert pechére annyira jól bírom a piát, hogy még részegen is félig józan vagyok.
– Ugye azt tudod, hogyha egy kicsit összeszedem magam, akkor neked véged van? – suttogtam.
– Úgysem fogsz semmire emlékezni – nyugtatott meg, és egy puszit nyomott a homlokomra.
– Már kezdek kijózanodni – tájékoztattam.
– Akkor talán tényleg bajban vagyok.
– Talán?
– Sajnálom, bébi, de nem ellenkeztél túl látványosan.
– Rohadék.
– Mégis átölelsz.
– Nem érdekel, csak...
– ...jólesik – sóhajtotta.
– Kéjenc.
– Ó, egyébként nem kell itt kuksolnod, mert egy ideig úgysem leszek itthon, úgyhogy aludhatsz a szobánkban.
– Milyen nagylelkű... – jegyeztem meg cinikusan.

Erre nem szólt semmit, csak elengedett, és gyorsan magára kapkodta a ruháit. Aztán a karjaiba vett, és átvitt a másik szobába. Olyannyira fáradt voltam, hogy amint betakart, azonnal elaludtam.
– Egy ideig nincs bejárásod abba a szobába – súgta a fülembe.
– Hmmm?
– Majd meglátod, hogyan csinálom - válaszolta, kitalálva hogy mit akartam a hümmögéssel.
Adott még egy puszit a homlokomra, aztán álomba merültem.
Mikor felkeltem, egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak, sőt, nagyon is kipihent voltam.
Mivel Nerónak nem volt szerencséje, ugyan kicsit homályosan, de emlékeztem rá, hogy mi is történt, és valamiért nem is tudtam rá haragudni. Pontosabban azért, mert legalább velem töltött egy kis időt, mielőtt végleg elhagyott volna.
Felsóhajtottam, aztán összeszedegettem a ruháimat, felöltöztem, és lementem az irodába. Trish és Lady a kanapén ücsörögtek, és valami játékkal játszottak. Amint közelebb léptem, máris tudtam melyik játék is pontosan.
– Ne nyúzzátok már annyit a Final Fantasyt, mert mire végigjátszanám, addigra nem lesz mivel – rivalltam rájuk.
– Hé, jó reggelt, Dante – mosolygott rám Lady, egy percre elszakítva a figyelmét a tv képernyőjéről.
– Hogy érzed magad? – kérdezte hirtelen Trish.
– Kéne valami meló – telepedtem le a kanapé háttámlájára.
– Ja, van az asztalodon egy papír. Megbízás, azt hiszem – mondta Lady, miközben belemerült a játékba.
– Köszi – néztem rá hálásan.
Elindultam az íróasztalom felé, de útközben megálltam a billiárd asztalnál, és hirtelen ötlettől vezérelve egyszemélyes billiárdba kezdtem, ami nem tartott sokáig. Körülbelül két lökés után meguntam az egészet, és inkább odavánszorogtam az asztalhoz, amin tényleg ott volt egy papír.
Gyorsan átfutottam, aztán leraktam, és leültem a székre. A lábamat felraktam az asztalra, hátra dőltem, és gondolkozni kezdtem. Végül arra jutottam, este elintézem a melót.
Ezután azonban hamarosan rájöttem, hogy végül is felesleges a Devil May Cryban ücsörögnöm. De más elfoglaltságom sem nagyon volt, úgyhogy inkább a helyemen maradtam, és azzal foglaltam el magam, hogy a lányok reakcióit figyeltem. Nos, ez nem bizonyult olyan rossz elfoglaltságnak, olyannyira, hogy a végén én is beszálltam velük játszani. Ezzel egészen gyorsan elment az idő. Már csak akkor vettem észre, hogy besötétedett, mikor a fotelokban és a kanapén elhelyezkedve pizzáztunk és sztorizgattunk.

– Azt hiszem, nekem mennem kéne – sóhajtottam fel, miután megettem az utolsó szelet pizzát is.
– Vigyázz magadra, harcos – mosolygott rám biztatóan Lady.
– Meglesz – álltam fel.
Rutinszerűen elpakoltam a fegyvereim, aztán kirúgtam a Devil May Cry ajtaját, és zsebre dugott kézzel indultam neki az éjszakának.
Néhány utcányival arrébb démonokba botlottam, méghozzá nem is akármilyenekbe.
– ...tehát, szállj le Dantéról – fejezte be a mondatot Vergil.
– Ó, hogy én hogy tudtam! – nevetett fel Nero – Nem tönkretenni akarod, sokkal inkább megszerezni.
– Milliószor jobb volna neki velem, és ezt ő is belátná, ha nem vakítanák el az érzései.
– Tehát beismered, hogy engem jobban szeret, mint téged bármikor is szeretett?
– Nem. Ez csak egy fellángolás.
– Ó, ugyan. Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy azért utálsz, mert jól tudod, hogy az első pillanattól fogva Dante belém van esve – vont vállat nagyképű vigyorral a kölyök.
– Te mocskos kis szarházi! Az apád vagyok, ne engedd meg magad ezt a stílust – sziszegte Vergil.
– Kérlek, hagyjuk a formaságokat. Ha jól sejtem, csak azért volt szükséged Dantére anno, ahhoz hogy megszülessek, mert minden áron azt akartad, hogy rá hasonlítsak.
– Úgy tűnik, túlságosan is sokat örököltél a lázadó természetéből.
– Elmondod, akkor mire volt jó ez az egész? Hogy gyakorlatilag rá uszítottál? Mert ezt tényleg nehéz megértenem. Hogyha egyszer szereted, mi a fenéért akartad minden áron tönkretenni? Vagy...
– Egy ilyen ostoba kölyök úgysem értené – szakította félbe a bátyám.

– … magyarázzam el én, hogy mi ez az egész? Remélem, azt tudod, hogy rettentő gyerekes dolog volt ezzel megtorpedózni a kapcsolatunkat. Szerinted nekem nem esett le, hogy mit akarsz valójában? Én is ugyanúgy Sparda vére vagyok, én sem vagyok hülye. Szóval felvázolom. Úgy gondoltad, ha ráuszítasz Dantére, utána pedig megszervezteted velem, hogy démonok támadják meg, akkor nem jövök rá, hogy valójában te ezzel a kis akcióddal külön akarsz minket választani, hogy megszerezd magadnak. Egy kis mentőakciót terveztél, ahol elcsábítod, csak a dolog nem jött össze. Mert néhány keresetlen szóval sikerült belőled kihozni az állatot.
– Talán mégsem vagy hülye, de forrófejű igen.
– Ó, egyébként, mielőtt ide jöttem volna, Dantéval voltam, míg te azzal voltál elfoglalva, hogy szervezkedj, addig mi istenit szexeltünk – vigyorgott kihívóan Nero.
– Te kis faszkalap, honnan veszed a bátorságot?! – kiáltotta Vergil dühösen.
– Tehát, ki is a forrófejű? Elég csak arról beszélnem, hogy mennyire jó volt Dantéval, neked rögtön elborul az agyad. Ó, várj, és a legjobbat még nem is mondtam. Mint ahogy javasoltad, megcsináltattam újra az apaságit, és egy kicsit megsürgettem. Ma reggel megérkezett az eredmény, és nem csak az derült ki belőle, hogy hiába dobálózol a vérfertőzéssel, ez még véletlenül sem az, de valami igen meglepő dolog is...
– Miről beszélsz?
– Arról tudtál, hogy a férfi féldémonok is képesek a teherbe esésre? Persze, igen körülményes a dolog, de lehetséges.
– Mi ez az egész? – fortyogott tovább Vergil.
– Tudod, a nők teste egy bizonyos hormont kezd el termelni, hogyha megtermékenyülnek, ezt mutatja kis a terhességi teszt. Nos, ez a férfiaknál akkor következik be, hogyha hererákjuk van, de mivel Dante teljesen egészséges, ezért hamar leesett, hogy igazából miről is van szó.
– Mire akarsz kilyukadni? – kérdezősködött tovább a bátyám.
– Arra is egész hamar sikerült rájönnöm, hogy te eredetileg azt tervezted, hogy teherbe ejted Dantét. De ez nem jött össze. Elvégeztettél egy vizsgálatot, amiből kiderült, hogy meddő vagy. Ezért választottad azt a megoldást, aminek a következményeképp megszülettem. Danténak egy szót sem szóltál arról, hogy egyáltalán lehetséges, mert megalázónak tartottad. Tizenkilenc évvel később pedig a saját fiad megteszi azt, amire te képtelen voltál... Ugyanis Dante terhes – adta meg a végső csapást.
Addig elég nyugodtan hallgattam a beszélgetést, de abban a pillanatban, amint Nero befejezte a mondatát, teljesen elképedtem.
Rebellion kiesett a kezemből, és hangosan csörögve landolt a betonon.
Mindketten felém kapták a fejüket. Vergil megsemmisülve, Nero pedig mindentudóan nézett rám.

– Á, cica, azt hittem később érkezel. Épp az exedet próbálom felvilágosítani a dolgok állásáról – vigyorgott tovább a kölyök.
– Te szaros kis...! – ordította Vergil, és nekiesett Nerónak.
– Kicsit sok a szóismétlés. Talán beakadt a lemez? Mert akkor szívesen segítek – nevetett fel a kölyök.
Lesokkolva néztem végig a néhány perces harcot, aminek a végén a bátyám a saját kardjával lett felszögezve a falra.
Nero elégedetten leporolta magát, aztán odajött hozzám. Továbbra is annak hatása alatt voltam, amit mondott, úgyhogy erőtlenül omlottam a karjaiba.
– Ugye... csak vicceltél? – kérdeztem elkerekedett szemekkel.
– Miért tettem volna?
– Nero... ez...
– Mindent el fogok magyarázni, de az apám épp szeretne engem kinyírni, és csak néhány percem van, mielőtt lemászik onnan, szóval gyorsan kérdezz.
– Te ezt tudtad?!
– Sejtettem.
– Miért nem mondtad?
– Tudod, ez volt az egyik oka annak, hogy olyan szépen átvertelek titeket. Egyrészt, szerettem volna kitalálni, miben sántikál a drágalátos bátyád, másrészt, nem akartam, hogy ilyen állapotban harcolj. Úgyhogy kreáltam egy szép kis mesét, előadtam, és mentem utamra, kideríteni az igazságot.
– Ezért mondtad, hogy ne higgyek el semmit... – jutott eszembe hirtelen.
– Nem bírtam volna elviselni, hogyha bármi bajotok esik a babával. Ó, nem véreztél, vagy valami?
– Kellett volna? – néztem fel rá értetlenül.
– Akkor minden rendben.
– Mi ez az egész? – erősködtem.
Választ azonban nem kaptam, mert a következő pillanatban Nero lerepült rólam, és jó néhány méterrel arrébb landolt, Vergil pedig követte, és leteperte a földre.

– Te rohadt kis szarházi! – üvöltötte magából kikelve a bátyám.
– Csak nem fáj a dolog? Egyébként, meglepő, hogy képtelen voltál teherbe ejteni Dantét. Pedig elméletileg nagyon nehezen jön össze egy baba, ő pedig már az első szeretkezésünkkor megtermékenyült. Ami arra enged következtetni, hogy hitetlenül termékeny. Akár a földanya... Csak egy ilyen vén kappannak nem sikerült összehoznia egy kisbabát – vigyorgott tovább a kölyök.
– Honnan veszed a bátorságot?!
– És ha bántani merészeled Dantét vagy a picit, kibelezlek, és a saját beleiddel akasztlak fel egy fára, a nyakadnál fogva.
A fivérem nem tudta magát tovább tartóztatni, most már tényleg ádáz csata kezdődött közöttük.
Rosszul éreztem magam, amiért nem segítek Nerónak, de amikor elindultam, hogy én is harcoljak, elkaptam Nero tekintetét, és láttam, hogy talán nem túl jó ötlet.
– Maradj ott, ahol vagy. Ilyen állapotban nem harcolhatsz, és kész – kiáltotta.
Nem gondoltam volna, de olyannyira jól boldogult egyedül, hogy Vergilt egyenesen a pokolba küldte.
– Remélem, lesz néhány évezreded gondolkozni, te szánalmas pöcs – motyogta a kölyök, amikor bezárta az átjárót.
– Vissza tud jönni, ha akar – öleltem át hátulról.
– Szerintem nem akar.
– Remélem nyugtunk lesz tőle egy időre.
– Cica, jól vagy? – fordított magával szemben, majd felemelte az állam, kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.
– Miért ne lennék? – nevettem fel halkan.
– Tudni szeretnél még valamit?
– Hogy hol fejlődik egyáltalán bennem a baba, és hogyan fogom megszülni egyáltalán?
– Amikor két férfi féldémon elkezd járni, elég gyorsan kialakul, hogy kié az uke és a seme szerep. Aki az uke, annak lehetősége van arra, hogy teherbe essen, mert néhány hét alatt kifejlődik benne egy kis szerv, ami képes egy hétig életben tartani a magzatot, ameddig a legsérülékenyebb. A megtermékenyítéstől számítva tehát egy teljes hétig még az uke férfi marad. Aztán a teste az elkövetkezendő durván nyolc hónapra átalakul nővé, hogy ki tudja hordani a magzatot. Miután a baba megszületett, még egy hétig nő marad, aztán felveszi az eredeti alakját. A pici elég gyorsan fog fejlődni, majd’ egy hónappal hamarabb fog születni, mint egy emberi magzat, és ugyanúgy féldémon lesz, mint a szülei.

– Akkor ez azt jelenti, hogy nemsokára lány leszek?
– Igen. De amíg még férfi vagy, nagyon kell vigyáznod magadra. Ilyenkor a legnagyobb az esélye, hogy elvetélsz. Utána már nincs nagy baj, azért váltasz nemet, mert utána már elég erős az embrió, hogy egy gyenge női test is megvédhesse a külvilág hatásaitól.
– Azalatt pontosan mit is értesz, hogy vigyázzak magamra? – néztem rá értetlenül.
– Ebben az egy hétben szex után nincs cigi, nincs alkohol, és meg kell próbálnod elég tápanyagot juttatni a szervezetedbe, azaz egészségesen kell táplálkoznod. Még véletlenül sem harcolsz, ameddig várandós vagy, én vagyok a démonvadász. Meg utána még egy jó darabig...
Nem szóltam semmit, csak szorosan hozzá bújtam. Képtelen voltam elhinni, amit mondott, pedig nagyon úgy tűnt, hogy valóság.
– És honnan tudod, hogy nem szimplán csak rákos vagyok? – érdeklődtem.
– Egyrészt, a vérképedben akkor látszana valami változás, másrészt én is ugyanúgy a megérzéseimre hagyatkozok, mint te szoktál. És azok azt sugallják, hogy ikreket vársz – válaszolta ravasz mosollyal az arcán.
– Na, ne szórakozz. Nekem ez mára már túl sok. És várj csak, milyen vérkép? Honnan szedtél te vért tőlem?
– Amíg aludtál, elintéztem mindent, és az eredmény is meg lett időben.
– Hát ez remek. És mégis hogy a fenébe szövetkeztél Vergillel, vagy mi volt ez az egész hablatyolás arról, hogy valami démonok támadnak meg?
– Tudod, Vergil képes arra, hogy beférkőzzön a gondolataimba, és beszéljen hozzám.
– HOGY MI?!
– Nyugalom, semmi pánik. Pontosan azt csinálja, aminek segítségével látom az emlékeidet.
– Ezért voltál csöndben. Koncentráltál.

– Gyakorlatilag fejben mindent megbeszéltünk. Beadtam neki, hogy dühös vagyok rád, hogy csalódtam benned, és hogy szakítani akarok veled, ő meg szövetséget ajánlott. Hülye lettem volna nem elfogadni. Másképp nem tudtam volna bebizonyítani, miben is sántikált valójában. Azt tervezte, hogyha sikerül engem jó messzire eltávolítania tőled, akkor te gyenge leszel, és nála keresel vigaszt.
– Jellemző – forgattam a szemeim.
– Azonban elég jól tudtam, mivel dühítem fel. Miközben ő épp stratégiát dolgozott ki, véletlenül elszóltam magam, hogy milyen kár érted, pedig jó vagy az ágyban. Erre eldurrant az agya, a többit pedig hallottad.
– És képes voltál mindenkit így átvágni. Zseniális vagy, kölyök – sóhajtottam megkönnyebbülten.
– Hazaviszlek – jelentette ki, és mire egyet pislogtam, már a karjaiban voltam.
– Tudok a saját lábamon is menni, nem kell vinni – nyűgösködtem.
– És hisztis is vagy. Tessék, ezt itt ne hagyd – nyomta a kezembe Rebelliont, amit legszívesebben földhöz vágtam volna, de nem hibáztathattam szegény kardot, úgyhogy nem tettem meg.
– Nem kell cipelned, elég ha fogod a kezem, és úgy sétálunk haza. Akkor se le bajom.
– De én vinni akarlak.
– Remélem senki nem lát meg minket.
– Bébi, már nem sok időnk van. Használjuk ki ezt az egy hetet, mert utána egyáltalán nem lesz nemi életünk – mondta megnyugtatóan.
Lassan sétáltunk hazafelé, illetve sétált Nero, mert nem hagyta, hogy a saját lábamon menjek haza. Szorosan hozzá bújtam, mert elég hideg volt, és mivel egy helyben voltam, ezért eléggé fáztam, annak ellenére, hogy rendesen felöltöztem, mint bármikor máskor.
Mire hazaértünk, a lányok már sehol sem voltak, valószínűleg elmentek valahová szórakozni. Nero felvitt a lépcsőn, aztán bevitt a szobánkba és lefektetett az ágyra. Óvatosan lefogta a karjaimat, miközben fölém mászott, aztán lehajolt, és megcsókolt. Néhány perc csókolózás után azonban elengedett.

– Aludj, cica – puszilt homlokon.
– Nem azt mondtad, hogy kevés időnk van, és azt használjuk ki? – kérdeztem kihívóan.
– De nem ma éjszaka. Elég zűrös napon vagy túl, úgyhogy aludj.
– Egy feltétellel.
– És mi lenne az?
– Ha itt alszol velem, és átölelsz.
– Máris – mosolyodott el, majd lerúgta magáról a csizmáját, és bebújt mellém.
Átölelt, közelsége pedig elfeledtetett velem mindent, ami addig történt. Csak a földöntúli nyugodtságot éreztem, és a szívemet körülölelő forróságot. Valami teljesen nyilvánvalóan megváltozott. Ez a valami pedig olyasmi volt, amit talán épp ésszel ember fel sem tudott volna fogni. Mélyen a hasamban egy élet fejlődött, aminek egy hétig még arra volt szüksége, hogy egy kemény, szinte elpusztíthatatlan férfitest oltalmazza.
A gondolataim ekörül a kisbaba körül forogtak, egészen addig, amíg álomba nem zuhantam. Csak a földöntúli boldogság volt, ami álmomban is megmaradt a valóságból.

Pontosan öt nap telt el úgy, hogy semmit sem tudtunk a külvilágról. Egymásba temetkeztünk, minél több időt együtt töltve, tudván, néhány hónapig erre egyáltalán nem lesz alkalmunk. Aztán elérkezett az utolsó éjjel, amit még férfiként töltöttem.
– Azon gondolkoztam, hogy te hogyhogy nem estél teherbe – súgtam Nero fülébe.
– Úgy, hogy nálunk egész egyszerűen egyértelmű volt, kié az anyaszerep. Az egy más téma, hogy egyikünk sem vett róla tudomást – válaszolta.
– Félek – vallottam be.
– Mitől?
– Ettől az egésztől.
– Nincs rá okod, minden rendben lesz. Már csak nyolc hónap.
– Ez az utolsó éjjel, hogy így vagyunk együtt, nem igaz?
– Nem foglak magadra hagyni, ígérem. De egy időre hanyagolnunk kell a szexet... Te is, én is kellemetlenül érezném magam, ha lány lennél, és... Szóval érted.
– Nehéz lesz.
– Tudom. Mindketten tudjuk. Ez az egész nehéz lesz, de együtt menni fog.
– Ha igazad van, és tényleg ikrek... Nem akarom, hogy úgy viszálykodjanak, ahogy mi viszálykodtunk Vergillel.
– Ez talán elkerülhetetlen, csak a természetüktől függ.
– Egyáltalán nem. Anyám több gondot fordított rám, és akaratlanul is jobban szeretett engem, mint Vergilt, pedig ő is keményen próbálkozott. Nem akarom anyát hibáztatni, de ha egy kicsit többet foglalkozott volna a fivéremmel, akkor soha nem történt volna meg, ami megtörtént.
– Viszálykodás alatt mit értesz?
– A mi kapcsolatunk egy se veled, se nélküled kapcsolat volt. Meg tudtuk volna ölni egymást, miközben majd meghaltunk a másikért. És gyermekkorunkban pedig... Szinte vérre mentek a vitáink. Miután pedig járni kezdtünk, nagyon sokat veszekedtünk. Így értem a viszálykodást.
– Tehát téged nem zavarna, ha a fiaid együtt lennének? – döbbent meg Nero.
– Jézusom, ne, félreérted! Hogyne zavarna! Nem a kapcsolat részére gondoltam a dolognak... Vergil alapvetően azért lett gonosz, mert mindenáron meg akart felelni anyánknak, és mert féltékeny volt rám. Nem kapott elég szeretetet.
– Tehát, te egyenlően akarod kezelni őket.
– Még nem is biztos, hogy ketten vannak.
– Holnap elmegyünk nőgyógyászhoz.
– Mégis minek? – lepődtem meg.
– Csak egy ultrahangra. Reggelre már úgy is lány leszel. Csak hogy biztos legyen, hogy terhes vagy-e.
– Szeretlek – suttogtam.
– Én is szeretlek téged, cica – sóhajtotta Nero.
Ezután mindkettőnkön úrrá lett a fáradtság, úgyhogy elaludtunk.

Reggel, mikor felébredtem, nem tapasztaltam először semmi furcsát. Pillantásom Neróra siklott, aki átölelt engem, de egy szót sem szólt. Olyan furán nézett rám, hogy belepirultam.
– Mi van? – kérdeztem szokatlanul magas hangon.
És ekkor rájöttem, hogy Nero igazat mondott, és tényleg minden úgy fog történni, ahogyan azt elmesélte.
– Ne haragudj kicsim, de szokatlan ez a helyzet – suttogta.
– Ma megyünk az orvoshoz?
– Igen, ma. De nyugi, csak egy ultrahang, semmi más vizsgálat.
– Azt hiszem, ez elég bizonyíték.
– Attól még járnunk kell vizsgálatokra, és általában ilyenkor keresik fel először az orvost.
– Jó, oké, de ez egyáltalán nincs ínyemre.
– Nekem sem, de ez van – vont vállat.
– Már most utálom ezt a testet – duzzogtam.
– Egyébként, aranyos vagy lányként. Meglepően pici vagy és vékony, mint egy kis tündér.
– De az a kis tündér még mindig képes pofán baszni téged – sziszegtem.
– Oké, értettem – kacagott – Vettem neked ruhákat. Nem biztos, hogy mellben jók lesznek, de...
A következő pillanatban az éjjeliszekrényemről felkapott lámpával vágtam fejen, olyan erővel, hogy az üveg darabokra tört.
Nero megszeppenve nézett rám, én pedig szikrázó tekintettel meredtem rá, aztán sértetten magam köré csavartam a takarót, és elvonultam zuhanyozni.

– Te hímsoviniszta disznó – kiáltottam, hátra sem nézve.
Válasz nem érkezett, de ezt betudtam annak, hogy fél tőlem, ami nem volt teljesen helyes feltételezés. Miután sikerült valami elfogadható ruhadarabot magamra rángatni, és egészen Dantésen néztem ki, visszamentem a szobánkba, ahol Nero legnagyobb meglepetésemre még mindig az ágyon kinyúlva feküdt, és nagyon úgy tűnt, hogy igen mély álomba szenderült.
– Kelj fel, mennünk kéne néhány dolgot venni – ütöttem meg most már kicsit gyöngédebben egy párnával. De semmi sem történt. – Hé, Nero, ne szórakozz, kelj fel.
Idegesen rontottam ki a szobából, majd amilyen gyorsan csak tudtam, leszáguldottam a lépcsőn, Trisht és Ladyt keresve.
Tudtak róla, hogy terhes vagyok, és hogy nővé fogok változni, de amikor megtaláltam őket, hirtelen nem az volt számukra a fontos, hogy mit akartam annyira mondani nekik.
– Dante?! – kérdezték egyszerre, teljesen lesokkolva.
– Igen, én vagyok, de siessetek már, szerintem agyonvágtam Nerót, és... – próbáltam elmagyarázni, mi is történt.
– De pici vagy – állapította meg Trish.
– És vékony. Nagyon vékony. Istenem, bár én is ilyen szép lehetnék – sóhajtott fel Lady.
– Ne foglalkozzatok már vele, hogy hogy nézek ki, még mindig Dante vagyok, és épp elborult az agyam, amikor fejbe vágtam Nerót egy lámpával – kiáltottam dühösen. Na, erre felfigyeltek.
– Mi?
– Most mi a fenét fogok csinálni?! Ma megyünk ultrahangra vagy mi a fene.
Nem kellett több, a két lány felrohant, hogy megvizsgálja a kölyköt. Nos, az eredmény az lett, hogy fél órával később a fiú a kanapén tért magához, az ölembe hajtva a fejét, egy jókora púppal a tarkóján, amit jéggel próbáltunk visszaszorítani, nem sok sikerrel.
– Mi történt? – kérdezte álmosan, aztán a fejéhez kapott – A fenébe, de fáj a fejem.
– Hát, a kis barátnőd fejbe csapott egy lámpával – kuncogott Lady.
Nero felpillantott rám, aztán elnevette magát. Valószínűleg elég fancsali képet vághattam, ahogy bűntudatosan pislogtam le rá.
– Hát, a vérmérséklete legalább a régi. Csak egy kicsit tovább is megy már, mint a fenyegetőzés – kacagott tovább.
– Csak a hormonok miatt van. Nem hiába nem való férfi lélek női testbe – sóhajtott gondterhelten Trish.
– Tehát ilyen bestia lesz, amíg meg nem születik a pici?
– Azt ajánlom, ne nagyon hergeld fel. A terhes nő veszélyesebb, mint egy atombomba.
– Nekünk nem kéne valahová mennünk? – emlékeztettem a rajtam fekvő fiút.
A következő pillanatban felpattant, magával rántva engem, és már el is indult az ajtó felé. Teljesen meg is feledkezett arról, hogy két perce még milyen szörnyen fájt a feje.
A lányok értetlenkedve bámultak utánunk, de mivel egyikünknek sem volt semmi kedve magyarázkodni, ezért vissza sem nézve elindultunk a kórház felé.

– Gyalog vagy kocsival szeretnél menni? – kérdezte Nero, mikor néhány métert múlva a kocsim a látóterünkbe került.
– Jól leszek gyalog is – sóhajtottam.
– Mi lesz addig a neved, amíg nő vagy?
– Mi?
– Hát, a kórházban meg kellesz adni, meg ilyenek...
– Hmmm... mondjuk Leah – válaszoltam némi töprengés után.
Nero csak elmosolyodott a névválasztásomra, de semmit sem mondott vele kapcsolatban. Volt egy olyan érzésem, hogy eltitkol valamit...
Ezután csöndben sétáltunk tovább. Megnyugtató volt, hogy most már végre megfoghatom Nero kezét anélkül, hogy bármi problémánk lehetne belőle. Olyan felszabadultságot éreztem, hogy azonnal el akartam menni valahová szórakozni.
– Mit szólnál hozzá, ha a vizsgálat után elmennénk valahová? – tettem fel a kérdést.
– Tegyük meg, amíg megtehetjük – nevetett halkan, és csak szorosabban ölelt magához.
– Ez egy igen?
– Oda megyünk, ahová csak szeretnél, szerelmem.
– Oké.
Nem sokára meg is érkeztünk a rendelőbe. Azonnal ránk került a sor, én pedig égővörös arccal lépkedtem Nero után, aki magabiztosan indult meg befelé.
– Leah Sparda, ugye? – kérdezte a doktor, fel sem nézve a papírkupacból.
Először nem volt furcsa a dolog, de aztán rájöttem, hogy egy héttel ezelőtt bejelentett már ide Nero...
Szúrós pillantással meredtem rá, mire ő csak vigyorogva vállat vont.
– Eh, igen – válaszoltam félénken.
– Első terhesség, ugye? – nevetett fel a doktor, majd jókedvűen folytatta. – Nem kell ennyire szégyenlősnek lennie. Ma csak egy ultrahang vizsgálatra kerül sor.
– Rendben – sóhajtottam fel megkönnyebbülten.
– Akkor kérem, feküdjön fel az ágyra, és húzza fel a felsőjét, hogy a hasa szabadon maradjon.
Továbbra is úgy viselkedtem, mint egy kis mimóza. A doktor és az asszisztens megnyugtató mosolya sem tudott rajtam segíteni, hogy ne érezzem magam olyan kellemetlenül. Egyedül az nyújtott némi megnyugvást, hogy Nero ott volt velem, és szorosan fogta a kezem.
Bekenték a hasamat valami hideg, ragadós géllel, és el is kezdődhetett a vizsgálat.
A doktor elkezdte mozgatni a készüléket a hasamon, mire a képernyőn megjelent a kép, amiből nem nagyon tudtam kijönni. Aztán az orvos magyarázni kezdett.
– Ez a méh – mutatott egy nagy területre a képernyőn – ez pedig a baba – bökött egy apró kis pontra.
Neróval megkönnyebbülten sóhajtottunk fel. Tehát tényleg igaz, nem csak megint valami démoni furcsaság.
Az orvos tovább bogarászott, aztán ismét megszólalt:
– Fiatal még a terhesség. Még egy hónapos sincs a magzat, és még szinte semmi sem állapítható meg, de ahogy látom, ebből ikrek lesznek.
– Ikrek? – ismételtem bambán.
– Igen, egypetéjű ikrek. Még kell néhány hét, mire pontosan megállapítható, de a petesejt kezd ketté válni, ami csak és kizárólag erre utalhat.
– Eh, értem.

Miután a vizsgálat befejeződött, elmentünk sétálni. Nero olyan boldog volt, hogy majd kiugrott a bőréből, el sem tudta hinni, hogy ez a csoda megtörtént. Ráadásul igen büszke volt magára, hogy előre megjósolta az ikrek érkezését, bár még semmi sem volt biztos.
Miközben sétáltunk, vett nekem egy rózsaszín vattacukrot, amit én csendesen majszoltam, ő pedig mindenféle baromságot csinált vele. Például bajuszt magának. Erre kitört mindkettőnkből a nevetés.
Ritka pillanatok egyike volt ez. Nem lehetett rólunk sohasem azt mondani, hogy egy otthon ülő pár lennénk, vagy épp titkolnánk, hogy együtt vagyunk, de nem sűrűn voltak ilyen alkalmak, leginkább a démonok miatt.
De akkor minden tökéletes volt. Persze tisztában voltunk vele, hogy a terhességem alatt kismilliószor kellesz megvédenie Nerónak, de reménykedtünk benne, hogy nem ismerik fel az illatomat a démonok, vagy legalábbis fogalmuk sem lesz róla ki vagyok.
A külsőm igen nagy mértékben változott. Nerónak, Trishnek és persze Ladynek is voltak elképzelései, hogy hogyan fogok kinézni nőként, de úgy tűnik, mindegyikük várakozását felülmúltam.
Mikor tükörbe néztem, semmilyen vonásomat nem tudtam felfedezni a rám visszapillantó arcon. Ugyan a hófehér haj és a kék szem stimmelt, de talán csak a szemem csillogása árulta el, hogy ki vagyok.
Férfiként majd két méter voltam, nőként viszont csak 170 centiméter, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy kicsit rosszul érezzem magam. Na, és persze drasztikusan le is fogytam, a gondosan kidolgozott izmaimból semmi sem maradt, de ehelyett igen nagy keblekkel áldott meg a természet, aminek szintén nagyon nem örültem.
A hajam egy egész éjszaka alatt majdnem a derekamig megnőtt, amit képtelen voltam elviselni. Minden áron le akartam vágni, ami végül nem bizonyult rossz ötletnek, bár éreztem, hogy nagyon ideiglenes szaga van a dolognak. Úgyhogy fogtam a fésűt, az ollót, a lányokat és persze Nerót, és csinos frizurát rittyentettem magamnak.
Ugyan nem voltam megelégedve ezzel a testtel, mégis, mindenért kárpótolt az érzés, hogy két gyermek fejlődik a szívem alatt. A gondolatra mindig képes voltam megnyugodni, és álmodozó pillantással bámulni a semmibe. Hamarosan pedig rájöttem, hogy menthetetlenül anyatigrissé változtam, és hogy csak egy dolog szent számomra csak az egész világon: a családom, melynek részei a lányok, Nero, és a még bennem növekvő magzatok is.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Köszönöm a kommented. Legyen további szép napod. :)