Averse d'Avril

Szóval, ma hosszú évek után először egy verssel jelentkezem. Vagyis, jobban mondva, ma sok év után először született egy versem. Nem gondolom túl jónak, azt hiszem, kijöttem a gyakorlatból, de számomra... fontos. Abban sem vagyok biztos, hogy sikeresen átadtam a mondanivalót, az érzéseket, amelyeket közvetíteni akartam... De már késő bánat. Megszületett, itt van.
Nem akarok a jelentéséről sokat mondani, van egy-két erősebb utalás benne, hogy pontosan miről is szól. A cím magyarul pedig "Áprilisi zápor"-ként hangzana.
Olvassátok nagy-nagy szeretettel, így költészet napja és Endgame hónap alkalmából. ❤️



Búcsúzom tőled, mást nem tehetek,
ha szemem sír is, nevetek,
mert könnyekkel nem mehetek
tovább utamra, hiába temetek,
mosolygok, mert szeretek,
valakit, kit soha nem feledek,
érjen bárhogy is véget a fejezet,
neked vagy nekem. Lehajtod-e fejed
vagy kinyitod-e újra szemed,
hogy lásd e világot veled
vagy nélküled, szellemed
úgyis itt marad. Nyelvemet
elöntő keserű nedveket
kóstol a szív, integet
zúzott koponyájú, hús-vér istened,
már nem hasonlít, de még ismered
a tüzet szemében, a vasat ajkán,
évezrednyi szenvedést arcán,
fohászkodást az életért karján,
mint kifújja lelkét Urdarbrunn partján.
S zeng a dal a sorsistennők lantján:
"Meghalt, ó, meghalt vele randán
a tűz szülte élet, csillag-hamván
nem pattan többé szikra, hagyván
békében, többé nem tiprok szent harcán."
S várva-váratlanul ér e zivatar,
melynek minden búcsú-cseppje kifacsar
belőlem egy-egy könnyet, de nem zavar,
hisz egy áprilisi felleg eltakar
mint még meleg húsod az avar.