Aloha, kedves olvasóim! 
Szóval... Eltűntem egy kis időre. Egyelőre azt kell, mondjam, írás tekintetében parkolópályán vagyok, bár igyekszem valamit összehozni, azonban jelenleg például beteg vagyok, mint a kutya, de a lényeg, hogy próbálkozom.
Épp azon gondolkoztam, hogy talán valamilyen cikket kéne írnom, amikor eszembe jutott, hogy esetleg írhatnék egy cikksorozatot azokról a dolgokról, amik jelentősen meghatároznak engem és az írásimat. Meg hát, jó az olvasottsága is, úgyhogy valószínűleg szeretitek, kivéve, amikor arrogáns, molyon vergődő, kortárs írókat próbálok egy nyílt levélszerűségben elküldeni a picsába, és eljátszani a nagy "művészt". :) Hát az... Lehet, nem volt életem ötlete.
Igen, jól olvastátok, az írásaimat is. Hogy ezt pontosan hogy is értem? Fejtsük ki egy kicsit, és akkor rátérünk az első témára, a meghatározó, egyszeri és megismételhetetlen kilencvenes évekre.
Talán a Spektrum kapcsán észrevettétek, de a Csak egy percet maradj még, a Nagyvárosi szonáták és a Nem foglak elengedni még egyszer is tartalmazott olyan jeleneteket, amelyek kifejezetten grafikusan vagy fő motívumként ábrázolják az éjszakai életet. Mivel ezek a történetek nagyrészt nem a kilencvenes években játszódnak, ezért talán nem is olyan egyértelmű, hogy akarva-akaratlanul több olyan elemet is átemeltem, amelyek meghatározói ennek a korszaknak, illetve minden igyekezetemmel próbáltam azért leírni egy hasonló látványvilágot. Nem mindig sikerült, és többnyire tényleg csak a képzeletem vagy motívumok szintjén élt a dolog.
Szóval, a legelső dolog, amely komoly hatást tett rám, az a dance/rave szubkultúra és a hozzá kapcsolódó zene. Bevallom, kicsit utánaolvastam most a dolognak, azonban nem tudok különösebb eltéréseket felfedezni a két kifejezés között, így valószínűleg vagy egyikként, vagy felváltva mindkettőként fogok rájuk hivatkozni.
Mi is ez az egész?
Nem akarok ismeretterjesztő cikket írni, itt nem ez a fontos, hanem a benyomásokat, amiket azok a dolgok tettek rám, amiket itt most fel fogok sorolni, de dióhéjban képzeljetek el egy jelenetet, akár Magyarországon vagy nyugaton (bár voltak különbségek, de ezek nem igazán itt jelentősek), egy olyan tipikus szórakozóhelyet, ahol dance-pop és-vagy elektronikus/trace/rave zene szól, mindenféle fények, a kor divatjának megfelelően öltözött fiatalokkal, akik nem mellesleg nagyon sokan vannak, pia és füstszag árad a levegőben, a sötét sarkokban, a parketten, a wc-ben, a pultnál, kint, az ajtó előtt folynak a drogügyletek...stb. Azt hiszem, most mindenki előtt felrémlett egy-egy jelenet filmekből, videoklippekből, neadjisten a saját fiatalkorából, bár nehezen hiszem, hogy a 30+-os korosztály olvasna engem... (Nooffense, ha mégis.)
Nekem kapásból a Trainspotting, a Rekviem egy álomért, az eredeti Rex felügyelő és a Szomszédok néhány epizódja ugrott be. A bulijeleneteim többsége ezekből a látványvilágokból, életérzésekből és zenékből építkezik.
Talán kicsit túlidealizálom és romanticizálom a korszakot és a szubkultúrát, de alapvetően egy olyan témakörnek tartom a kilencvenes éveket minden más aspektusával együtt, amelyről érdekes írni, mindemellett annyira jellegzetes és kifinomult jellemzői vannak, hogy nem egy rossz döntés egy akármilyen sztorit ezen idősíkon elhelyezni. Különösen akkor érvényes ez, ha az ember 90-es kölyök, és még pontosan ismeri a nálunk még talán egészen a 2010-es évekig kitartó (vagy későn ideért) kultúrát, atmoszférát. De megvannak az évtized divatos zsánerei is, amik szintén hálásak, ha nem tologatjuk el tíz-húsz évvel előrébb vagy hátrébb. A krimik, a kémsztorik, a thrillerek, és a lélektani, sérült emberekről szóló vagy nagyobb problémákat boncolgató irományok pont ilyenek.
Ha már így belefolytam a bulikultúrába és annak hatásaiba, akkor ideje volna a zenéről is beszélni, amely azt hiszem, a kedvenc előadóim, bandáim ellenére a szívemhez legközelebb álló "műfaj". Talán használhatom rá ezt a kifejezést, hiszen pontosan tudjuk, hogy a kilencvenes évek zenéje épp olyan egyedi hangzásvilágú és sokrétű volt, mint az évtized többi aspektusa. A különböző szubkultúrák keveredtek, konfrontálódtak, kifejlődtek és a süllyedőben végeztek.
A bulikultúrából következik, hogy valószínűleg a dance-pop és a trace/rave/elektronikus zene áll a legközelebb a dekádból hozzám, de természetesen ezen időszak rock-metál-grunge és goth dalairól sem feledkezzünk meg. A grungeról végképp ne, hiszen szintén nagy hatást gyakorolt rám.
Emellett fontos megemlítenem, hogy a korszak magyar zenei képviselőit is egytől-egyig vágom, szeretem, imádom, de csak mert olyan vagyok, mint a mosómedve; szeretem a szemetet. (No offense az igen kevés kivételnek) Aztán fontos még szót említeni a europopról, ami egy külön zsánerré nőtte ki magát, és a bulikultúra szerves részét képezte.
Nem akarok jeles képviselők szintig menni, szerintem bőven elég, ha pár szót ejtek az engem inspiráló műfajokról, amelyekről néha szót ejtek utalás szinten, ha a történet ezt megengedi, vagy pedig gyakran megesik, hogy ilyen zenéket hallgatva kap el az ihlet/írok jelenetet. Egyébiránt ezek a dolgok nem csak azért fontosak, mert szeretem őket és hatást gyakoroltak rám, hanem mert így bizonyos dolgok talán könnyebben összeállnak azzal kapcsolatban, hogy miért pont azt a ruhát hordja a karakter, miért olyan a stílusa, miért azt a zenét szereti, miért olyanok a bulijeleneteim, amilyenek. Mert elfogultság nélkül mondom, ma hasonló ugyan az éjszakai élet, de köze nincs ahhoz, ami a kilencvenes években folyt, és szerintem kifejezetten ezt az atmoszférát sikerül sokszor megragadnom.
Ha már áttértünk így a stílusra, említettem már a grunge-ot, ehhez pedig kapcsolódik nem csak a zene, hanem a modellvilág és a kilencvenes évek kedvelt trendje a "heroin-chic". Tudjátok, mint Kate Moss a karrierje elején. Na, ő egy tipikus heroin chic volt.  Mind a személyes stílusomban, mind pedig a karaktereim stílusába szeretem belekeverni a grunge elemeit, ahogyan a többi ezen korszakhoz köthető fast-fashion vagy szubkultúrához fűzhető darabot.
Ami rosszat a modellvilágról hallottatok, a "a divat sötét oldala" szlogennel fémjelzett könyvek/filmek, többnyire ezen korszak modelljeiről és eseményeiről szólnak. Ebből az időszakból erednek a naaagy szupermodellek, az eredetiek, ha elég jól informált vagyok, ugyanis előtte, ha minden igaz, nem létezett az a fajta szupermodellség, ami akkoriban kialakult.
Egyébiránt, ez is egy olyan téma, ami izgatja a fantáziámat, és szerintem Gwen Page Briliánsa, még ha nem is pontosan ebben a korszakban játszódik, de valóban briliáns módon adja át a korszak attitűdjét, atmoszféráját és jellemzőit.
Hasonló, csodás atmoszférával van megáldva az Astrid című írása, ami kicsit más tészta, hiszen inkább skandináv krimi és vagy thriller, azonban gyönyörű korrajzok vannak benne, és csodálatosan adja át azt az atmoszférát, ami körüllengte ezt az évtizedet. Mellesleg, ez már a kilencvenes években játszódik.
Talán egyszer ráveszem majd magam, hogy én is írjak valami hasonlót, csak nem Lokival és Tonyval, de ugyanúgy a divatvilággal, annak sötét oldalával foglalkozik, talán kifejezetten erre a korszakra kihegyezve. Még nem tudom.
A következő sarkalatos pontunk a divat, de itt most nem a modellvilágról akarok beszélni, hanem inkább a ruhákról, a stílusról, ami ezt az időszakot uralta.
Szeretjük azt gondolni, hogy jelenleg, 2019-ben, ha visszatekintünk, nem találunk olyan időszakot a történelem során, ahol ennyire sokféle stílus és szubkultúra keveredett volna, a különböző évtizedek jellegzetes darabjai újra divatba jönnek... Azonban szerintem a kilencvenes évek ezen szempontból kiemelkedő, hiszen a populáris divat mellett tökéletesen megfért a goth, grunge, az edm/rave-et jellemző minél feltűnőbb, minél őrültebb divathullám, a punk, a nu-metal, a rockerek, és még sorolhatnám napestig az azóta eltűnt vagy összezsugorodott szubkultúrák neveit. A lényeg azonban az, hogy számomra elképesztő és becsülendő az a bátorság, magabiztosság és csipetnyi őrület, amivel az akkori emberek rendelkeztek, hiszen megannyi féle stílust és darabot kevertek, egy csomó őrületesen ronda darabot olyan magabiztossággal hordtak, amilyen még talán a világ leggyönyörűbb nője/férfija sem tudna lenni a világ legcsodásabb ruhakölteményében. A sokszínűség, ami arcon csapta az embert, ha kiment az utcára, az őrült trendek... Mind nagy hatást gyakoroltak rám.
És akkor végül, de nem utolsó sorban jöjjön a popkultúra, avagy néhány film, sorozat, amelyek meghatározóak voltak számomra.
Az első dolog talán a Rex felügyelő. Nem a Rex Rómában és hasonló baromságok. Az eredeti, kilencvenes években játszódó sorozat, ami olyan érzékletességgel megkomponált korrajzot hagyott az utókorra, hogy mai napig tátom a számat. Jó, nyilván, Németország és a rendszerváltás utáni Magyarország két külön történet, mindenki tudja, mi az, amiben mi le voltunk maradva, hogy pontosan ezért tartott nekünk tovább ez az évtized, mert talán később is ért ide... De a lényeg az, hogy lélegzetelállítóan pontos az egész, tele egy csomó érzékletes jelenettel, remek ruhákkal, zenével, és gyakran kikacsintásokat téve az akkoriban divatos szubkultúrákra.
Aztán talán magyaráznom sem kell, magyar viszonylatban (itt leszögezném, engem csak Budapest utcái és a divat érdekelt igazán, a politikai része nem) a Szomszédok tett valami hasonlót, bár ettől már annyira nem vagyok elragadtatva, azért mégsem olyan rossz.
Érdemes még megemlítenem az ikonikus rajzfilmeket és animéket, illetve a japán hatásokat, gondolok itt az elektronikai és számítógépes ipar fejlődésére és a gamer-animés-mangás szubkultúra kezdetére, a remek játékokra, a walkmanre, illetve azokra a csodás, túlszaturált artokra, amiknek nem is tudom, mi a neve, de egy részük 8 vagy 16 bites kép néven fut, a másik pedig kifejezetten anime/manga stílusú, és borzasztóan túlszaturált, gyakran ábrázol hétköznapi utcákat, embereket, akik a naplementében, éjszaka sétálnak.
Manapság egyébként nem igazán vagyok már animés, de a hőskor, azaz a 80-90-es évek animéi és mangái mai napig megdobogtatják a szívemet és szívesen nézem őket.
Ha meg kellene határoznom, azt mondanám, talán azért ez a kedvenc évtizedem, mert gyakorlatilag ebben nőttem fel, és nyilvánvalóan, az ember kellemesen emlékszik vissza azokra a dolgokra, amelyeket megélt, amikbe vegyül egy kis nosztalgia.
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem volt fenékig tejfel semmi sem, sem itthon sem külföldön, hogy voltak égető problémák, például a modellek, az egyre terjedő és növekvő drog tendencia, amelynek melegágyai voltak az általam oly "nagyra becsült" szórakozóhelyek és maga a szubkultúra. Viszont mint író ember, aki szeret történeteket levésni az utókor számára, egy kifejezetten érdekes, eklektikus és izgalmas dekádnak tartom, amely kimeríthetetlen történetek tárháza, amelyben bármilyen lélektani, középsulis, romantikus sztorit, vagy akár horrort, thrillert, krimit be lehet helyezni, és egy kis atmoszférateremtéssel garantáltam siker lesz. Emellett, mind mondtam, több aspektusa a későbbiekre nézve nagy hatást gyakorolt rám, arra, hogyan csinálok bizonyos dolgokat, így mindenképpen szerettem volna szót ejteni róla.
Köszönöm, hogy végigolvastátok ezt a kis cikket, remélem tetszett, és legalább egy kicsit magatokra ismertetek. :))