Tavaly Karácsonykor 

Az ünnepek közeledtével egyre gyakrabban szembesülünk a ténnyel, hogy bizony nagyon sok kérdésben az emberiség két, jól elkülöníthető archetípusra osztható. Vannak, akik november elsején már Mariah Carey-t hallgatnak, és vannak, akik a hátuk közepére sem kívánják az egész karácsonyi mizériát. Történetünkben pontosan ez a jelenség figyelhető meg, a Bosszúállók ugyanis egy újabb polgárháború küszöbén állnak, megint csak két pártra oszlik a csapat, azonban ezúttal a harc éppenséggel a végvárként funkcionáló hangszórók és a dekoráció ellen vagy épp mellett folyik. Szentestére aztán már mindenki belefárad a közel két hónapos viaskodásba, és amikor Thor egy nem várt vendéggel állít be, gyakorlatilag senkinek nincs energiája ellenkezni. A „Jól van, bánom is én, az ünnepekre maradhat, de utána keresel neki valami más helyet, és felelősséget vállalsz érte, Thor” aztán olyannyira jól sikerül, hogy váratlan és nem szívesen látott vendégük karácsony után is velük marad.
PS: Az eredeti kívánság merengőn olvasható


Néhány nappal szenteste előtt, mikor már épp kétségbe estek volna New York lakosai, hogy idén is szürke karácsonyuk lesz, egy reggelre belepte a várost a friss, porhanyós hó. Fehérbe öltözött a város, a fényfüzérek pedig mintha fényesebben világítottak volna, főleg a Bosszúállók főhadiszállásának tetején a hatalmas A betű, amely az ünnepek alkalmából felváltva pompázott zöld és vörös színben, és amelyet csak távolról, illetve az újságok oldalairól csodálhattak meg az érdeklődők, ugyanis a csapat az állam északi részére költözött, maga mögött hagyva Manhattant. A Bosszúállóknál a karácsonyi előkészületek napra pontosan november elsején elkezdődtek, aznap reggel ugyanis a szokásos random zene helyett először csendült fel a Last Christmas a Wham!-tól, hála Peternek, aki a hétvégét May engedélyével töltötte velük. A csapat többi tagja többnyire csendes agonizálásba fogott, kivéve Víziót, aki érdeklődve figyelte a jelenséget, illetve Clintet, aki egy jól irányzott nyíllal kiiktatta a hangszórót, amelynek eredményeként elindult az úgynevezett karácsonyi polgárháború, mely többek között olyan áldásos következményekkel járt, mint Tony „Karácsonyi démon”-ként való emlegetése, Bucky új beceneve; a „Grincs”, illetve a csapat kettébomlása. Hogy miért pont ezt a két illetőt ajándékozták meg új névvel? Nos, Tony egyértelműen állást foglalt Peter mellett a ronda karácsonyi pulcsijával, aztán kinyitotta a száját is, és közölte, hogy bizony most már ünnepi hangulat van, úgyhogy nem érti, mi ez az ellenkezés a Last Christmas ellen, amúgy is, ez egy egész generációt meghatározó dal. Erre Bucky le-Karácsonyi démonozta, és kijelentette, hogy rohadtul nincs semmilyen ünnepi hangulat még sehol, Tony pedig leragadt nyolcvannégyben, pedig már akkor is ciki volt a Wham!. Erre Tony nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy fémkezű barátjuk a Grincs, és sürgős elintéznivalókra hivatkozva elvonult.

Értelemszerűen ezután az egyik szekció a Karácsonyi démon pártját fogta, mondván, az égvilágon semmi baj sincs azzal, hogy novembertől már hangolja magát az ember az ünnepekre, míg a másik csapat a Grincs mellett foglalt állást, és azt a filozófiát vallották, hogy az emberiség ellen elkövetett bűn már ilyenkor ünnepi dalokat hallgatni, a Last Christmas és az All I Want For Christmas pedig kifejezetten tömegpusztító fegyverek. E polgárháború azzal is járt még emellett, hogy véletlenszerű időközönként átvette valaki az uralmat a bluetoothos hangszóró felett, egyszer olyannyira sűrűn próbálta a két párt igába hajtani a készüléket, hogy az nettó három napig nem volt hajlandó bekapcsolni. Arról már csak tippek és fogadások voltak, hogy vajon Jarvis unta-e meg a harcukat, vagy a hiper-szuper elektronikai eszköz valóban bekrepált.

A Karácsonyi démon sleppjébe, ahogyan az ellenoldal hivatkozott rájuk, Peter, Rhodey, Bruce, Vízió és nem kis meglepetésre Natasha tartozott még a névadón kívül, míg a Grincs osztagához Sam, Clint, Thor, Wanda és Steve csatlakozott, akit felelősségteljes felnőttként fárasztottak a ronda pulcsik, a háború a hangszórókért, a forralt bor és mézeskalácsillat cirka november közepén, de a legjobban mégiscsak Tony és Peter zenei ízlése, azaz a már rongyosra hallgatott, két tömegpusztító fegyver zavarta. Clint mellesleg igazi árulásként fogta fel Nat Tonyhoz pártolását, amit a nő egy szenvtelen vállrándítással intézett el, magyarázatképp pedig csak annyival szolgált, hogy őt igazából egyáltalán nem érdekli ez az egész mizéria, de véleménye szerint egyrészt nem árt egy kis jókedv, másrészt valakinek szemmel kell tartania a fékezhetetlen óvodásokat. Erre olyan lefitymáló pillantást vetett felé, amelyet csak egy elárult embert tud, és ettől a ponttól Natasha épp úgy célpontja volt a háborúnak, mint a harc többi résztvevője.

A hadakozás azonban nem merült ki a hangszórók önkényes elfoglalásában, és változatos sértések egymás fejéhez vágásában, egy reggel például üvöltés hallatszott Natasha lakrésze felől, ami enyhe halálfélelmet ébresztett a reggelizők körében, a Clint azonban nem érezte magát veszélyben, talán a túlélő ösztönei kikapcsoltak, vagy ilyesmi, teljes nyugalommal szürcsölgette a kávéját, amikor megjelent az arany csillámtengerben fürdő Natasha, vérben forgó szemekkel, és ekkor tudatosult benne, hogy talán végtelenül nagy hibát követett el, ugyanis kávé ide vagy oda, rohanni kezdett, a köntösös, csillámos Özvegy pedig utána iramodott. Néhány perc, csattogás, üvöltözés és további, nem túl sok jót sejtető hangeffektusok után, egy monoklival és felduzzadt állkapoccsal tért vissza. A Karácsonyi démon diadalittasan szemlélte a szemüvege fölött, ronda pulóverében és kockás pizsamaalasójában, mire Clint valami olyasmit motyogott neki oda, hogy „kafd fe” vagy legalábbis valami nagyon hasonlót. Erre Tony kioktatta, hogy itt kiskorúak is vannak, és ha még egyszer valaki valami nem odaillőt mond Peter előtt, akkor annak az illetőnek lerepíti a fejét az egyik repulzorral. Erre Bucky és Sam összevigyorgott, mivel a két jómadár az igazi polgárháború óta összebarátkozott, és egészen cinkostársakká váltak, majd Sam böszme nagy hülye lévén közölte, hogy Clint szerinte azt mondta neki, hogy kapja be, mire Tony felpattant, a kezén már ott volt a páncél, és a Sólyom irányába célzott vele. Azok ketten pedig rögtön menekülőre fogták, Stark pedig utánuk. Az egész épületben visszhangzott Tony üvöltése.

Másnap reggel, jutalmul az üldözésért, Tony majdnem megfulladt a kávéjától, amit valaki teleszórt csillámporral, és amit egészen addig a pillanatig nem vett észre a feltaláló, amíg bele nem kortyolt, ugyanis, mint azt mindenki nagyon jól tudja, Stark érzékszervei az első kávé előtt visszautasították a működést. Szóval köhögni kezdett, mikor tudatosult benne a merénylet ténye, aminek következtében félrenyelt és majdnem megfulladt. Az aljas gaztett elkövetését senki sem vállalta magára, ám fogadott fia megelégelte a dolgot, és bosszúból ellopta, majd felfalta Bucky titkos pillecukor készletét. Ennek az lett az eredménye, hogy este megjelent Barnes, csupán egy gépfegyverrel, és követelte, hogy a tolvaj adja vissza, ami az övé. Tony ezt megint csak nem hagyhatta szó nélkül, leüvöltötte a Tél Katonájának a fejét, hogy mégis milyen jogon mer fenyegetni egy kiskorút egy éles lőfegyverrel. Gyakorlatilag észre sem vette, hogy elkotyogta, ki az elkövető. Mert hát egyértelmű, hogy tudott róla. Ezután szabadult el a pokol, amelyből mindössze négyen maradtak ki, Steve, Natasha, Wanda és Vízió, akik mindössze azért csatlakoztak egyik vagy másik párthoz, mert megegyeztek az elveik, alapvetően a harcban nemigen kívántak részt venni. Kivéve, ha azt kiprovokálták. És mivel ezúttal erről szó sem volt, ezért csak nézték, ahogyan Tony ádáz harcot vív Buckyval, Rhodey Sammel, Peter Clinttel, Bruce pedig Thorral, mert mint utóbb kiderült, az asgardi istenség sem akart kimaradni a csínytevésből, ezért ellopta a barátja kedvenc üvegszobrát a gyűjteményéből. Ami természetesen nem egy olyan lépés volt, amit Dr. Banner jópofa viccként értelmezett volna, követelte, hogy Thor már azonnal szolgáltassa vissza az ellopott figurát. Az ügy pikantériája mindössze az volt, hogy a mennydörgés istene még a délután folyamán összetörte a tárgyat, ugyanis elfelejtette, hogy a zsebébe rakta és ráült. Ezek után értelemszerűen Bruce kiütéses győzelmet aratott, ezzel pontot téve a többiek cicaharcának végére is.

December elsején aztán rejtélyes módon megjelentek a közös térben az első dekorációs elemek, addig ugyanis a béke reményében embargó volt rájuk kiszabva, viszont dekorációmentes hónap ide vagy oda, az első adandó alkalommal valaki lelopta a girlandot és Tony ajtaja előtt hagyta a széttört gömbök maradványait. Ezután a díszítő elemek agresszív terjeszkedésbe kezdtek, lehetőség szerint olyan mennyiségben, amit nem lehet csak úgy egyik pillanatról a másikra eltűntetni. Friday mindössze annyit látott, hogy egyik percben Tony, Peter és Rhodey surrannak ki, feldíszíteni és összecsillámporozni mindent, majd jön Bucky, Sam és Clint triója, és eltűntetik a nemrég felhelyezett dolgokat. Megint nem sokkal később a kör újraindult, és az egész éjszaka ezzel a hidegháborúval telt el. Reggel aztán zombi módjára gyülekeztek az elkövetők a konyhában, a meccset egyelőre a díszítők nyerték, mivel Grincsék csapata végül végigaludta az összes ébresztőt. Tony csapata azonban hozzá volt szokva az alvásmegvonáshoz, a műhelyben töltött, hosszú esték után, így nem igazán okozott nekik gondot az ébren maradás. A hónap elkövetkezendő, nem kis hányada tehát ismét háborúval telt, de a polgár helyett a hideg előtagot kapta, ugyanis a pillecukros-csillámos kávés eset után a „felnőttek” közölték, hogy a következő verekedős-fenyegetős esetnél közbelépnek. És őszintén, ellenségeskedés ide vagy oda, senki sem akart hátsón billentve lenni Natasha vagy a Kapitány által. Így hát, maradt a hangszórók gyarmatosítása, illetve a dekoráció le és ismét felcsempészése, az apróbb csínytevések, mint például a távirányító plafonra rögzítése (Peter közreműködésével), Tony mindentudó szemüvegének eltüntetése (amely majdnem megint verekedésbe torkollott), és hasonló, ártalmatlan stiklik. Aztán hamarosan elérkezett a szenteste, és addigra már a Grincs csapat is valamelyest belenyugodott a helyzetbe, főként azért, mert alig várták, hogy véget érjen ez az egész karácsonyozós-ajándékozós cirkusz, és nettó egy évig boldogan élhessenek Mariah Carey és a Wham! nélkül. Az aznapi zenét Stark intézte, szóval már korán reggeltől szólt a Queentől a Thank God, It’s Christmas, ami gyakorlatilag az egész csapat hangulatát közvetítette. Erre a pontra ugyanis a legtöbben belefáradtak már az állandó háborúsdiba, annak ellenére, hogy kitartóan tettek a másik csapatnak keresztbe.

Többek között Steve is a lentről felszűrődő zenére ébredt, és akárcsak a többiek, álmosan ment le megnézni, hogy mégis ki az, aki nem bír már megülni a hátsóján. Lent a következő jelenet várta; az aula közepén Stark állt, és koordinálta a díszítést, amit többnyire Rhodey, Peter, Natasha, Clint és Wanda végeztek. Peter a plafonon futkorászott és a falak között lengedezett, a fenyőfa már állt, azzal Nat és Wanda foglalkoztak, a maradék fiú a többi dekorációt intézte.

– Azt nem oda, madáragyú! Kicsit balra. Nem, nem arra van a balra! – dirigált Tony.

– Ha ilyen jól tudod, miért nem veszed fel a csini páncélod, és jössz ide megcsinálni te? – vágott vissza Sam.

– Mert én azért felelek, hogy ne katasztrofális legyen a végeredmény.

– Ja, persze – forgatta a szemét a férfi.

Ekkor kivágódott az ajtó, és belépett Thor, kezében egy starbucksos pohárral, mögötte pedig egy olyan egyén ácsorgott, akinek elméletileg nemhogy a Földön, de az életben sem volt semmi keresnivalója.

– Hé, Thor, mid van? – nézett rá gyanakvóan Tony, kezét a zsebében tartva.

– Kávém – mutatta fel a poharát.

– Aham… És még?

– Ó, ja, öhm, Asgard elpusztult, szóval nem volt hova mennie – lépett el Loki elől.

– Te komolyan idehoztad azt, aki évekkel ezelőtt le akarta igázni a Földet? – szólalt meg a Kapitány.

–  De nincs hová mennie… És velünk van – vigyorgott.

– Ezt mégis honnan tudod? – vette át a szót Tony.

– Ugye, velünk vagy? – fordult a testvére felé. Loki csak a szemét forgatta.

– Hát, ellenetek nem vagyok – sóhajtotta végül, Thor szuggeráló tekintetének hála.

– Látjátok? – nézett boldogan a csapattársaira, akik kicsit sem voltak elragadtatva a ténytől, hogy akkor most már Lokinak is otthont kell adniuk. A többiek, tehát Nat, Peter, Wanda, Rhodey és Sam már támadásra készen álltak, és várták, hogy elkaphassák a vendégüket. Egy részük nagyon is jól emlékezett arra, mi történt New Yorkban, a többiek pedig tisztában voltak vele, hogy ő egy nem kívánatos vendég ebben a házban.

– Thor tiszta hülye, biztos meghókuszpókolta – motyogta a bajsza alatt oda a Kapitánynak Tony.

– Tony… – mondta Steve olyan hangsúllyal, mint amivel a gyerekeket szokták megszidni.

– Most mi van? Mondd, hogy nincs igazam! Nem emlékszel, mi volt?

– De emlékszem.

– Akkor meg?

– Ó, helló, Mr. Loki! – mászott végig a plafonon Peter, majd leugrott a földre, és a kezét nyújtotta az istennek. – Sokat hallottam már önről, örülök, hogy megismerhetem. Peter vagyok.

– Üdvözletem, Pókgyerek – biccentett felé.

– Azt már nem! Nem üdvözölsz te senkit! – húzta vissza Petert a zseni. – Nem megyünk oda csak úgy pszichopatákhoz kezet nyújtva bemutatkozni! Tudod te, mit csinált ez az ember? Űrlény, akármi?

– De Mr. Stark! – nézett rá csúnyán a srác. – Nem beszélünk így olyanokkal, akiknek kimosták az agyát és ennyi rossz történt velük!

– Peter…!

– De nem is tűnik olyan pszichopatának, és Mr. Thor sokat mesélt róla. Nem olyan rossz ő, naaa, Mr. Stark, hadd maradjon! Karácsony van, ez a szeretet ünnepe! Mindenkinek jár egy második esély, nem? Mr. Bartonnak is járt!

Tony már rávágta volna, hogy jó, rendben, legyen, mert a fiú megpuhította, ha ő azt kéri, még Lokit is képes elviselni érte, de azért Steve-re pillantott, aki csak felsóhajtott.

– Jól van, bánom is én, az ünnepekre maradhat, de utána keresel neki valami más helyet, és felelősséget vállalsz érte, Thor – masszírozta az ujjaival az orrnyergét a Kapitány.

– Igen, így lesz. Köszönök mindent, Kapitány – veregette meg a vállát.

– Nem is tudtam, hogy van egy fiad, Stark – vigyorgott rá Loki.

– Ne szólj hozzám, se Peterhöz, se Peter fiához, világos? – sziszegte oda villámló tekintettel, majd kezét a fiú vállán tartva elvezette Parkert inkább a konyhába, hogy foglalkozzon Bruce-szal és a mézeskalácsokkal inkább.

A többiek tudomásul vették a döntést, talán az elmúlt két hónap kimerítő háborúzása is közrejátszott ebben, hiszen huszonnegyedikére már mindenki annyira elfáradt, hogy egyáltalán nem maradt arra energiájuk, hogy vitát folytassanak arról, miért nem kéne Lokinak maradnia. Legutóbb Thor amúgy is azt mesélte, hogy együtt harcoltak a nővérük ellen Asgardért, és még Odint is előkerítette, illetve megemlítette, hogy mintha megváltozott volna, és hogy New Yorkban őt ugyanúgy irányította az elmekő, mint Clintet. Szóval Loki maradt, gyakorlatilag a legnagyobb felfordulás közepette, ez az esemény mégis képes volt arra, hogy hirtelen feloszlassa a Grincs és a Karácsonyi démon bandáját, és megint csak simán Bosszúállók legyenek.

– Szóval, most már elmebeteg gyilkosoknak tartunk rehabilitációs központot, vagy mi? – ment oda Wanda a délelőtt későbbi részében, mikor Tony már a tökéletes puncs elkészítésével volt elfoglalva, Wanda pedig segítőkezet nyújtott, és elkezdte megpucolni a narancsokat.

– Most mit csináljak? Egyrészt Peternek igaza van, mindenkinek jár egy második esély, másrészt Asgard elpusztult, most hova küldjem őket szenteste? Ráadásul most nem is tűnik olyan pszichopatának. Talán Thornak igaza van, tényleg megváltozott.

– Nem te vagy az, akinek PTSD-je volt New York után? Akit kidobott az ablakon?

– Nem te vagy az, aki ki akart engem csinálni, mert az én nevem volt azon a bombán, ami megölte a családod? – kérdezett vissza.

– Azóta sok minden megváltozott.

– Pontosan. Nagyon sok minden megváltozott. Jött Thanos, és elporlasztotta a világ felét. Aztán legyőztük Thanost és visszahoztuk azokat, akik semmivé lettek.

– Tényleg, a többiek nem jönnek? Carol? Az Őrzők? A wakandaiak?

– A nagy buli majd holnap lesz, ma mindenki azt mondta, hogy a családjával akar lenni.

– Pepper és Morgan is jönnek?

– Igen, de a kisasszony ilyenkor alszik, majd csak később jönnek, mikor felébredt.

– Amúgy, nem úgy volt, hogy Loki meghalt?

– Ennél a csávónál sosem lehet tudni. Hoznál egy kis fahéjat?

Addig Thor megmutatta az újjáépített főhadiszállást az öccsének, aztán önkényesen elszállásolta a szomszédjában. Természetesen Friday tájékoztatta Tonyt róla, aki ezen a ponton már csak legyintett az egészre. Steve a többieknek segített az utolsó simításokkal, majd felhelyezte a csillagot az immár pompázó fenyőfa tetejére. Ezután az asztalok megterítésébe és elrendezésébe próbált besegíteni, ugyanis nem sok idő volt már a buli hivatalos kezdetéig. Már csak Peppert és Morgant várták, illetve, hogy mindenki a fa alá helyezze az ajándékait.

Hamarosan aztán a fennmaradó vendégek is megérkeztek, és elkezdődhetett az ajándékbontás. Thor természetesen nem hagyhatta fent Lokit, akkor sem, ha egyébként öccse nem nagyon értette, mi ez az egész, illetve számára senki sem készült ajándékkal, de a bátyja azért lelkesen magyarázott neki, majd hozott egy pohár puncsot és egy mézeskalácsot, egyfajta jelképes ajándékként. Természetesen, vendégszeretet ide vagy oda, a Bosszúállók nagy része azért kerülte a csínytevés istenét, és megtartotta a tisztességes távolságot. Ezt egyedül Clint gondolta másként, valami érthetetlen indokból kifolyólag, és kulturált beszélgetésbe elegyedett egykori ellenségével. Ő valamiért kifejezte a többieknek azt is, hogy egyetért Thorral, ezek után, miszerint semmi gond sincsen Lokival. Natasha aggodalmasan pislogott a legjobb barátja irányába, ő azt gyanította, hogy valószínűleg az évekkel ezelőtt elszenvedett agymosás van Bartonra ilyen hatással.

Steve pedig még mindig elcsodálkozott azon, hogy tulajdonképpen nem is álmodta azt a reggeli jelenetet, Thor valóban egyszer csak beállított a testvérével, aki néhány éve még vidáman gyilkolászta volna le őket. Ők pedig valóban megengedték, hogy itt maradjon. A következő döbbenet akkor érte, mikor megpillantotta, hogy Bucky kissé idegenkedve, de megközelíti az asgardit, leül mellé, aztán mintha csak egy hullámhosszon lennének, néhány perc után, mikor már eléggé feloldódott, heves eszmecserébe kezdtek. Azt sajnos nem hallotta, miről, csak hogy mindketten izgatottan magyaráznak a másiknak.

Tony akkor kapott majdnem idegösszeomlást, mikor Pókgyermeke után, aki egyébként egész este az autót köszöngette, amit kapott a férfitől, megpillantotta Morgant, amint jókedvűen cseverészik Lokival. Pepper pedig mindezt halál nyugodtan figyelte az egyik fotelból, meg úgy körülbelül az összes felnőttnek nevezett egyén a helyiségben. Szóval felkapta a lányát, mondván, fáradt, aludnia kell, és már vitte is a vendégszobába, a lehető legmesszebb Lokitól. Az egy dolog, hogy befogadták néhány napra Thor kedvéért, de azért ennyire nem kell meleg fogadtatásban részesíteni.

Az ünnepek aztán hamar elmentek, a nagy bulin pedig, amire már mindenki meg volt hívva, annyi mindennel kellett foglalkozniuk, hogy sem Starknak, sem Steve-nek nem tűnt fel, hogy alapvetően majdnem mindenki összebarátkozott már Lokival, kivéve az eredeti hatos fogat, mínusz Clint és Thor. Sőt, gyakorlatilag a jelenlétével sem foglalkoztak túl sokat, azonban a karácsony elmúltával, egy reggel, mikor a Kapitány lement reggelizni, a bögréje mellett ott talált egy újat, amely zöld-arany színben pompázott, és hirtelen leesett neki, hogy Thor egy szóval sem említette, hogy talált volna helyet Lokinak vagy egyáltalán szándékában állna őt bárhová máshová elköltöztetni. Azért annyira nagy jelentőséget nem tulajdonított a dolognak, akár itt is hagyhatták, talán valaki megszánta és vett neki ajándékot, vagy ilyesmi.

A napok pedig csak teltek, és igazából senkinek sem tűnt fel, hogy valami nem igazán van rendben. Ebben erősen közrejátszott az a tényező, hogy Loki eleinte nem gyakran járt ki a szobájából, azonban ahogy telt az idő, egyre nyilvánvalóbbá vált a jelenléte, és az, hogy bizony ő nem fog innen egyhamar elköltözni. Ekkor már gyakorlatilag január volt, mindenki ment a saját dolgai után, foglalkozott azokkal az ügyekkel, amiket az ünnepek előtt félrerakott, mondván, hogy majd jövőre megcsinálja. Tonynak kisebb gondja is nagyobb volt ennél, szóval Steve-nek kellett a kezébe vennie az ügyet. Ennek érdekében pedig az első útja Buckyhoz vezetett, ahová csak úgy berontott, mivel megszokta, hogy hozzá csak úgy kopogás nélkül bemehet.

– Bucky besz… – kezdte, azonban megakadt a mondatban.

A férfi ágyán ott ült természetesen maga a Tél Katonája, mögötte azonban Loki, és éppen James haját fonta be, asgardi stílusban. Közben pedig beszélgettek valamiről, amiben Steve nyilvánvalóan megzavarta őket.

– Mindegy, majd máskor. Bocsánat – ocsúdott fel a pillanatnyi sokkból, majd kiiszkolt a szobából.

Ezek után Bucky egyre többször tűnt fel ezekkel a bizonyos fonatokkal, az isten társaságában. Steve gyakorlatilag kezdte azt érezni, hogy megbolondult, de hát a barátjával nem igazán tudott erről beszélni, mert mint a középiskolás barátnők, Bucky és Loki összeragadtak. Együtt jártak mindenhová, és állandóan beszélgettek, szóval a Kapitány még csak szóhoz sem jutott. A többiek pedig ugyebár mentek a saját dolguk után, Tony pedig szokás szerint a világ másik felén volt.

A megváltás csak napok múltán érkezett, Stark képében, aki jött megnézni, mi újság a csapattal az ő távollétében.

– Tony, beszélhetnénk? – kérdezte a Kapitány, miután már mindenki túl volt az üdvözlésen.

– Persze, Kapi, gyere, sétáljunk egyet – veregette meg a vállát. Egy darabig nem beszéltek, a Steve csak akkor szólalt meg, mikor már elég messze értek a többiektől.

– Loki még mindig itt van.

– Tudom.

– …és nem akarsz ez ellen tenni valamit?

– Nézd, lassan egy hónapja itt van, szerintem Thor nem igazán töri magát, hogy új kecót szerezzen neki. És őszintén szólva, nem zavar sok vizet. Buckyval, Natashával és Clinttel jól kijönnek, Morgan és Peter is meg vannak halva a meséiért. És nem igazán adott indokot, hogy kidobjuk. Talán Thornak igaza volt, és tényleg megváltozott. Nem tudom, de nem is nagyon érdekel.

– Szóval… Te nem akarsz semmit sem tenni.

– Steve, mit vársz tőlem? Ha kihajítanám, Barnes biztos nekem esne, amiért kidobtam a haverját. Amúgy is, elég nagy múltunk van a második esélyekkel, nem? – veregette meg a kezével a férfi vállát jelentőségteljesen, a múltjukra utalva.

– De azok mind nagyon más esetek voltak.

– Bucky is?

– Bucky… Kimosták az agyát.

– Egyre biztosabb, hogy Lokinak is. Nézd, nem bízom benne, félre ne érts, de megtűröm. Azt javaslom neked, te is tégy így. Majd kialakul. Lehet, jövőre puszipajtások lesztek, és együtt festitek majd a körmötöket.

– Ha te mondod… – sóhajtotta.

Így okozta tehát a sokat emlegetett, kétféle embertípus háborúja a karácsony mellett és ellen, hogy Loki végül a Bosszúállókkal maradt, annak ellenére, hogy Steve egy kicsit féltékeny volt rá, mert Bucky minden idejét az asgardival töltötte, Tony pedig még mindig osztotta a nézetet, hogy Thor agyi kapacitása megegyezik egy százas szögével, és az öccse bármikor hátba támadhatja őket. Clintnek nem volt különösebb véleménye, stábunk ottjártakor azt mondta, nem nyilatkozik, Romanoff ügynök azonban kifejezetten örült, hogy egy új alanyon próbálhatja ki a különböző bőrápolási és sminktermékeket, ennek keretein belül pedig megoszthatja valakivel lelke legmélyebb titkait. Thor továbbra is úgy gondolta, hogy a testvére megváltozott, és minden rendben van vele, Bruce pedig azt mondta, ebben az őrültek házában nem igazán érdekli, eggyel többen vagy kevesebben vannak, aztán rohant a Sólyomként ismert Sam Wilson után, aki „megreptette Dr. Banner kutatásait, hátha így jut egy kis friss levegőhöz” nagy, zöld barátja. Barnes mindezt Instagram élő adásban közvetített az egyik hatalmas loggiáról, ám amikor észrevette, hogy operatőrünk filmezi, átugrott a korláton, és kergetni kezdte munkatársunkat, az üvöltve, hogy azonnal törölje a felvételt róla. A konfliktust végül Stark oldotta meg, aki kilőtte a kamerát, és azt mondta, „majd kifizeti”, azonban két és fél hónap telt el az incidens óta, a kártérítés pedig még mindig nem érkezett meg. Talán majd következő decemberben, mikor ezt az egészet már csak úgy emlegetjük majd, hogy „tavaly karácsonykor…”


Vége