Vannak, akik azt mondják...

Sziasztok! Van egy nagyon jó találós kérdésem, ha még nem fordultatok vissza a borítókép láttán. Kitaláljátok, hogy ki az, aki írt egy Stonyt, annak ellenére, hogy kijelentette, hogy ő bizony soha? Nem? Tuti?
Mivel ennyire oddly specific voltam, szerintem kitalálhattátok, mi történt. Oké, fura, meg karakteridegen... De ez van. Azt hiszem, az idő múlásával változom...
Egy ideje már akartam írni egyet, csak úgy, szórakozásból, mert amióta elolvastam a Civil War nevezetű csodás képregényt, odáig meg vissza vagyok a Kapitány karakteréért, és valahogy teljes mértékben helyrebillentett bennem valamit. (Megjegyzés: Az MCU-s kapitány karakterétől az arcán kívül elhatárolódom. Oké? Oké.)
Egyébként két vizsga előtt, nyolc idegösszeroppanás között és 20 tétel kidolgozása között sikerült összehozni ezt a "remekművet". 
De akkor miről is szól ez az egyperces songfic?
Nos, dióhéjban; 2012-ben járunk, amikor még minden szép és csodás. A Bosszúállók épp csak összeálltak, és a győzelem megünneplésére egy partit rendeznek. Steve nem igazán találja a helyét ebben a világban, főleg nem ezen a puccos bulin, azonban az este folyamán olyan dolgok történnek, amelyek örökre megváltoztatják az életét...