Stark sietősen távozik a kaszinóból, még a nyereményét is elfelejti felvenni, annyira igyekszik elhagyni az épületet. Csak az ajka mozog, némán szidalmazza magát, amiért nem vette hamarabb észre, hogy egy bazinagy mesterlövész puskával céloznak rá a szemközti épület tetejéről. Kiérve kitépi a parkolófiú kezéből a kulcsot, majd bevetődik a méregdrága sportkocsijába, és villámgyorsan indít, visítanak, füstölnek a kerekek, az út mentén lézengő emberek pedig riadtan ugranak arrébb. Tövig nyomja a gázt, nem foglalkozik a forgalommal, sem közlekedés szabályaival, ennél nagyobb gondja is volt abban a pillanatban. A visszapillantó tükörben látja, ahogyan a fekete ruhás, szőke alak a házak tetején követi, vörös mintás pajzsát maga előtt tartva. Szinte beleolvad az éjszakába, de a zseni nem téveszti szem elől, nem teheti meg, különben vége van.
– Baszd meg, Steve! Hanyadik alkalom ez a hónapban? – csap bőrkesztyűs kezével a kormányra, azonban nem hagyja, hogy heves érzelmei eluralkodjanak rajta. Kereszteződéshez érkezik, és egy éles kanyarral balra fordul, pedig a lámpa piros, de ugyan, ez még egy átlagos napon sem izgatná. Hold érdeklik az isteneket közúti lámpák meg gyorshajtás miatt kiszabott bírságok?

A férfi reflexei akár egy vadászpilótáé, hiába vezet úgy, mint egy őrült, nem ütközik senkivel. A szíve úgy ver, mint egy kalitkában vergődő kolibri, de kívülről megingathatatlan, akár egy kőgólem, hideg és számító.
A katona fél New Yorkon keresztül üldözi, nemsoká pedig a vörös Audi után szegődik egy csapat rendőr is, annak ellenére, hogy a rendszámtáblán tisztán és világosan az olvasható: STARK 04. A gumi füstöl, a kerekek csikorognak, a kanyarok egyre élesebbek, de korántsem annyira, mint Rogers játékszerei. Valóságos autós üldözés kerekedik, ám sem a Kapitány, sem a rendőrök nem tágítanak, pedig legalább az utóbbiaknak ajánlatos lenne. Ha Stark ezt túléli, iszonyatos módon meg fogják mind szívni… De talán abban reménykednek, hogy beleüldözhetik önkényes elnyomójukat a Hudsonbe, az óceánba vagy egy másik autóba, az már nem lényeges, pontosan mi történik vele, csak szűnjön meg létezni.
Tony már majdnem megnyugszik, mikor nem látja az őt követő alakot, azonban abban a milliszekundumban, amint visszatereli a figyelmét a szélvédőre, már tudja, hogy ezt most nagyon, nagyon elbaszta. Beletapos a fékbe, az autó csikorogva megáll, vagy legalábbis próbál, de még mielőtt megtehetné, a szőkeség izmos karja áttöri a fordulni készülő autó ablakát, és kiragadja Starkot. A jármű kilencven fokos fordulatot véve repül tovább, majd a másik oldalról érkező rendőri blokádba csapódik. Robbanás, sikolyok és kiáltások hallatszanak, ám Hydra Kapitány sziklaszilárdan áll azon a helyen, ahol akkor is tette, mikor a zseni megpillantotta. Egyenesen a vigyorgó férfi világoskék szemeibe bámul vörös íriszeivel, majd épp csak megrándul a szája, amolyan félmosolyra húzódik, és hanyatt vágja Starkot.

Ellenfele döbbenete nem tart sokáig, azonnal reagál, és kirántja Rogers alól a lábát, aztán futva menekül tovább, viszont tudhatná jól, legalábbis tanulhatott volna az előző alkalmakból, hogy ez nem a legjobb ötlet egy ilyen kaliberű vetélytárssal szemben. A pajzs utána repül, és leteríti, a következő pillanatban pedig már Steve testének melege sugárzik a hátánál, aki gondolkodás nélkül döfi a tőrét Stark fegyverért nyújtózkodó kézfejébe, mielőtt az elérhetné a tőle néhány centire az aszfalton fekvő szolgálati pisztolyt. Felszisszen, de azonnal kihúzza szabad baljával és a Kapitány vállába döfi, aki mindössze egyetlen pillantásra méltatja a művét, majd tekintete lassan visszavándorol a feltalálóra, miközben egyetlen rándulás nélkül kihúzza magából a kést. Ismét azzal a veszélyes, sötét vigyorral néz rá, ami igazán semmi jót sem sejtet, de ez nem igazán izgatja az ellenfelét, hiszen addigra valamilyen csodával határos módon megjelent a kezén a páncélja, s mellkason lövi a repulzorral a Kapitányt, aki lerepül róla, métereket száll a levegőben, majd márvány teste az útburkolatba csapódik, és egészen mély krátert hagy maga után.

Stark nem habozik az egész páncélját magára ölteni, aztán már ott sincs, Steve csak a fénycsóvát fixírozza, mikor lassan felemelkedik az aszfaltból. De ő sem hagyja ám ilyen könnyen, főleg nem a célpontját, utána ered, ismét a háztetőket használva, és egy elhibázott lövésnél el is kapja a Vasember lábát, őrületes erővel ragadja meg, a tetőre vágja, ami beszakad kettejük alatt. Legalább öt emeletnyit zuhannak, mire végre megtartja őket a padló, Tony vergődik, de a törmelék és a Kapitány súlya alól egyelőre nem tud szabadulni, aki nem mellesleg vasmarokkal szorítja a férfi torkát.
– Itt a vége – mondja halk, ám elszánt hangon.
– Azt mondod, Stevie? – vigyorog rá a feltaláló. – Isten vagyok. Nem ölhetsz meg egy istent.
– Pontosan ezért küldtek. Elkanászosodtál. A Hydrának nincs szüksége önkényuralkodókra és zsarnokokra.
– És neked?
– Nem keverem a magánéletet a munkával.
– Édes vagy, de még neked sem fogom megadni magam – sziszegi, majd felvisít a mellkasában a reaktor, Rogersnek pedig nincs ideje reagálni, a taszító sugár lelöki róla, átszakítja a falat, és körülbelül száz méterrel arrébb fogja meg egy tűzfal.
Addigra Stark már megint a levegőben van, és hangsebességgel hasít New York felett. A Kapitány előre lendül, az utcára siet, majd lekap egy szerencsétlent a motorjáról, és azzal folytatja az üldözést. A rendőrség ezen a ponton nem mer Vasember után eredni, legalábbis célpontot változtattak, hiszen van bennük annyi életösztön, hogy nem várják meg, amíg az egyelőre nyerésre álló zsarnokuk megbosszulja az előbbi kis ellenszegülésüket. Így Rogerset próbálják megállítani vagy legalább lelassítani, nem sok sikerrel. A Kapitány előttük jár, mikor pedig utolérik, egy adag gránátot dob maga után, ami az egész csapatot visszavonulásra kényszeríti.

Két utcával arrébb újabb egység próbálja megállítani, Steve azonban csak vigyorog, kikapja a lábai közül a motort, a járőrökre dobja, majd a jellegzetes landolásával féltérdre érkezik. Stark inkább taktikát vált ezt látva, visszafordul, és a repulzoraival próbálja eltalálni, vetélytársa azonban egy akrobata ügyességével kerüli ki az őt célzó csapásokat, majd ellentámadásba lendül, és egy jól irányzott pajzshajítással leszedi a levegőből Starkot. Odasiet, hogy megakadályozza az ellencsapást, és kitépi a reaktort a mellkasából, mire a páncél szikrázva áll le, ezáltal lefegyverezi a milliárdost, egyúttal védtelenné is teszi.
– Most már csak ketten vagyunk, a játékszereid nélkül – sziszegi az arcában Rogers.
– Néha elfelejted, hogy én nem csak egy páncél vagyok – feleli, majd páros lábbal mellkason rúgja, a szőke azonban magával rántja, így ő hanyatt landol, Tony pedig a csípőjén. De nem engedi menekülni, vasmarokkal fogja a férfi combjait.
– Kezdem unni a trükkjeidet.
– Én meg hogy folyamatosan megzavarsz szórakozás közben.
– A munkámat végzem. És ha azt mondja a Hydra, hogy likvidáljalak, akkor meg foglak ölni, nem érdekel, hogy rólad van szó.
-– Pedig legalább száz alkalmat számoltam, mióta kiléptem az épületből, mikor lett volna lehetőséged megtenni, mégsem tetted.
– Csak azon gondolkodom, hogy hogyan tegyem felejthetetlenül gyötrelmessé az utolsó órádat – vigyorog.
– Engem akarsz, Steve? Akkor kapj el és falj fel – tesz egy próbálkozást a szabadulásra, de csak azt éri el, hogy a Kapitány ismét hanyatt vágja az aszfalton, ezúttal teljesen fölé kerekedik, jobbja a torkán, a másikkal lassan kicsúsztatja az övéből a pisztolyt, amit Tony szájába dug.
Stark csak vigyorog, majd provokálásképp, lassan mélyebben a szájába veszi a fegyver csövét, látványosan végigfuttatja rajta a nyelvét, a tekintetét pedig le sem veszi a Kapitányról. Rogers elégedetlenül mordul, ujja a ravaszon, azonban nem húzza meg. Helyette elhúzza a fegyvert, és a saját száját tapasztja az ellenfeléére, aki egykoron a csapattársa, a szeretője volt.

Nem ez a megfelelő alkalom, kudarcot kell vallania, hogy később édesebb legyen a győzelem. De mit is akar igazából? Nem ér rá gondolkodni, mert a zseni ügyes ajkai elterelik a figyelmét, ahogyan a lassan testére simuló kezei is. Elég fél percnyi rövidzárlat, és máris elillan, nem is realizálja, hogy a másik férfi lassan leakaszt az övéről egy gránátot, csak a tű koppanását hallja az úttesten, Stark pedig már el is illant, kicsusszan alóla, mint egy kígyó, csak a robbanásra készülő szerkezet marad ott, gyorsan kell reagálnia, azt sincs ideje megnézni, robbanó vagy füstgránát, csak felkapja a pajzsát és maga elé tartja.
- Adiós, kedvesem. Máskor légy egy kicsit ügyesebb – hallja felülről a hangját. Stark csak nem tud kifogyni a páncélokból, sem a trükkökből. Fölötte lebeg a manapság nem sokat látott fekete-arany színű, vörös fényű reaktorokkal ellátott, Omega páncéljában. Kacsint, aztán az arany maszk lecsukódik és eltakarja az arcát, a zseni pedig már ott sincs.
Rogers maga sem tudja, hogy miért nem ered utána. Most akkor kudarcot vallott vagy futni hagyta? De végül arra konklúzióra jut, hogy ez a ravasz kis kurafi megint túljárt az eszén, elterelte a figyelmét, emiatt pedig kénytelen egy újabb sikertelen küldetést elkönyvelni. Pedig Hydra Kapitány nem hibázik soha, halálosabb, mint maga a Tél Katonája és a Fekete Özvegy együttvéve, azonban mindenkinek megvan a maga kriptonitja. Neki történetesen Tony Stark, az istenkomplexusos, egomán feltaláló, aki manapság csak a Felsőbbrendű Vasember néven fut. A sors fintora, hogy még az USA agyafúrt zsarnokának is megvan a maga Achilles-sarka, mégpedig Steve Rogers. Egy nap pedig el fogja kapni, a markába zárja, és nem engedi el addig, amíg lélegzik, amíg még van fény abban a pokolian világító szemében, amíg ki nem nyögi az utolsó szavát, és az nem az lesz, hogy Steve. Megesküdött, hogy teljesíti a feladatát, és ezt be is fogja tartani. De kimondta, hogy nem élvezheti közben a vadászatot?