Dolce Vita - 2. Ez az óceán nem elég nagy kettőnknek

16:21

Dolce Vita - 2. Ez az óceán nem elég nagy kettőnknek

Hónapok teltek el, Antonia élete pedig kezd rendbe jönni, azonban váratlan események következtében ismét darabjaira hullni látszik.
Jellemzõk: Romantikus, Dráma, Akció/Kaland, Angst, Hurt/Comfort, AU, Fantasy, Songfic
Figyelmeztetések: Durva nyelvezet, OOC karakter(ek)

A napok, hetek, hónapok rohamosan teltek, Lokinak pedig már alig volt elképzelése arról, milyen régen látta a midgardi istennőt, de gondolatait csak Antonia töltötte ki, ő adott neki erőt elviselni a börtönt, amelyre időközben Odin kárhoztatta, méghozzá egy egész életre. Másképp beleőrült volna a fehér falak egész álló napig tartó bámulásába, így viszont lehetősége adódott elemezni az együtt töltött rövid idő minden egyes másodpercét. Nehezebb napjain illúziókat kreált magának, hogy a józanság felszínén maradhasson, különben tébolyba sodródott volna. Máskor Frigga látogatta meg, habár ezt a Mindenek Atyja neki és Thornak is megtiltotta. Könyveket és ruhákat hozott neki, ellenséges viselkedése ellenére pedig egyszer-egyszer órákig maradt, beszélgetett vele, vagy épp meghallgatta, mi nyomja a szívét, lidércnyomásos, inszomniától terhes estéin pedig álomba ringatta. Aznap azonban az anyja helyett, akinek látogatása esedékes lett volna, mindössze egy őr jött, aki annyit mondott, Odin hívatja.
– Ugyan, mit akar tőlem? – horkant fel.
– Én azt nem tudom, azt az utasítást kaptam, hogy vigyelek elé – felelte egykedvűen.
– Vigyázz a szádra, einherjar! Lehet, hogy egyelőre megbéklyóztak, de attól még herceg vagyok – sziszegte.
A katonát nem igazán érdekelte a mondanivalója, azon volt, hogy minél hamarabb teljesítse a feladatát, így csak ráaggatta a láncokat, amelyeket utoljára hónapokkal ezelőtt látott, ugyanilyen alkalomból. Úgy érezte magát, akár egy méregfogát vesztett kígyó, vicsorogni lett volna kedve, elmetszeni az őt kísérő einherjarok torkát, aztán Odinét magáét, amiért ilyen megaláztatások eltűrésére kényszeríti. Hercegnek nevelték, így el is várta ezt a bánásmódot, ám sohasem kapta meg, bukása után a helyzet pedig rosszabb lett. Parányi tiszteletet sem mutatott felé egyik katona sem, rángatták, a láncokat túl szorosra fűzték rajta, ezzel azonban kivívták a hazugságok istenének haragját, amely egyelőre a bőre alatt bugyogott, de bármikor a felszínre törhetett.
Sértettségét mindössze csak azért nyelte le végül, mert sokkal kíváncsibbá tette, vajon a nagy Odin mit akar tőle. Legutóbb akkor volt hajlandó vele egy légtérben tartózkodni, mikor meghozta az ítéletet, ám sem előtte, sem utána nem volt példa hasonlóra. Megszégyenítése a trónterembe való bevonulás során is folytatódott, ám büszkesége ekkor már cselekvésre késztette, kihúzta magát, állát magasra emelte, a trón elé érve pedig kirántotta az egyik einherjar kezéből a láncot.
– Hallom, óhajtottál – eresztett el egy gúnyos mosolyt a fölé magasodó öregember irányába.
Mielőtt Odin válaszolt volna, körbefuttatta tekintetét a termen, majd megakadt Thoron. Már idejét sem tudta, mikor látta utoljára, mert a tárgyalására sem méltóztatott eljönni, így nem kicsit döbbent meg, és valószínűleg az arcára is kiült egy pillanatra a meglepetés, ám nem hagyta, hogy ez sokáig nehezedjen, és inkább visszafordult fogadott apja felé.
– Csak gratulálni akartam – szólalt meg hasonlóan metsző hangnemben a Mindenek Atyja.
– Ugyan mihez? – vigyorgott.
– A lányod születéséhez – felelte a férfi.
Ez azonnal letörölte a lenéző mosolyt, amely eddig az ajkain ült. Lokin egy pillanatra teljesen úrrá lett a döbbenet, mivel elképzelése sem volt arról, mégis miről beszél Odin. Néhány percnyi feszült csend következett, a királynak nem volt további hozzáfűznivalója, a hazugságisten fejében lévő fogaskerekek forgását pedig szinte hallani lehetett a beállt némaságban. Türelmetlenül próbálta összerakni szétzilálódott gondolatait, s végül csak nagy nehézségek árán, arcán frusztrált kifejezéssel jutott ismét szóhoz.
– A… micsodához?
– Nemrég Thor Midgardon járt, és meglepve tapasztalta, hogy a halandó nő, akivel összefeküdtél, gyermeket szült – folytatta.
– Ez biztosan csak egy félreértés… – pillantott a bátyja felé olyannyira kétségbeesetten, mint ahogy az idősebb herceg sosem látta öccsét.
A villámok istene egy ideig csak bámult rá, viharos tekintetéből a fiatalabb a szemrehányáson kívül semmi mást nem tudott kiolvasni, végül Thor csak felsóhajtott, olyasféleképpen, ahogy azok szoktak, akik tudják, meg fogják bánni, ha megszólalnak.
– Nehéz lenne nem azonnal felismerni, mert a te szemeidet örökölte – jegyezte meg keserűen a szőke.
– Azonnal Midgardra kell mennem! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően, és meg is indult, de az einherjarok szorosan tartották a láncokat, így csak azt érte el, hogy majdnem orra bukott. Loki felmordult, dühét a katonákra zúdította, azonban azoknak még csak meg sem rezdült az arcuk.
– Nem mész te sehová, a halandó jön ide – mennydörögte Odin.
– Egyébként sem hinném, hogy a Fémek Asszonya örülne neked – szúrta közbe Thor.
– Ezt meg mégis honnan veszed? – horkant fel.
– Beszéltem vele. Egyébként, a kicsit Cerise-nek hívják, és lélegzetelállítóan gyönyörű, akárcsak az édesanyja – mesélte, miközben közelebb sétált hozzá.
Ezúttal Thor arca borult csupa gúnyba, az ezüstnyelvűére pedig ráfagyott a sokk és az aggodalom keveréke.
– Miért nem tudtad tartani a szádat? Ezzel nem engem sodortál bajba, hanem Antoniát! – sziszegte sebzett vadként.
– Te talán nem? Mindenki tudja, hogy te vagy a lánya apja.
– Antonia soha nem mondott volna neked egy árva szót sem!
– Ó, remekül tud titkot tartani, ha nem tudtam volna az igazságot, könnyű szerrel eltérített volna, de nem adtam neki más lehetőséget. Mellesleg, a helyedben égnék a szégyentől, amiért így bántam egy ilyen gyönyörű asszonnyal!
– Semmi rosszat nem tettem vele – tiltakozott azonnal.
– Csak összetörted a szívét, de ne aggódj, a lányod és a Kapitány meggyógyították – vitte be a kegyelemdöfést Thor, majd mielőtt öccse elé érhetett volna, hirtelen meggondolta magát, és megfordult.
Loki a sokktól megnémult, pedig már szólásra nyitotta a száját, hogy valami igazán csípőset feleljen. Ehelyett csak tátogott néhány másodpercig, majd összezárta az állkapcsát, és csak üveges tekintettel, ökölbe szoruló kezekkel bámult fivérére.
– Hozd elém a halandót, Thor – parancsolta az apja, mire a szőke bólintott, aztán magukra hagyta őket.
– Egy ujjal sem érhetsz hozzá – vicsorogta kétségbeesetten Loki.
– Tehát ez az asszony volt olyan fontos számodra, hogy feladtad Midgard elfoglalását – vonta le a konklúziót Odin.
– Mit tudsz te? – horkant fel a mágus.
– Éppen eleget.
– Mire jó ez az egész? Már több, mint egy éve történt.
– Látni akarom a nőt, aki térdre kényszerített téged – felelte hűvösen.
Antoniát nem érte váratlanul, mikor a teraszon feltűnt Thor, habár a torka összeszorult, mivel tudta jól, mit jelent az érkezése. Cerise a karjaiban aludt, ám összerezzent az isten érkezésével járó mennydörgéstől, így tehetetlenségében inkább a lánya visszaaltatásával kezdett el foglalkozni.
– Máskor halkabban, épp most aludt el – rivallt a szőkére, mikor az belépett a penthouseba.
– Elnézést – motyogta szégyenkezve a másik.
– Kértem, hogy ne mondd el neki! – emelte fel a hangját, annak ellenére, hogy nem állt szándékában.
– Atyám látni kíván téged és a lányodat.
– Aha, szóval a nagyfater. Hát mondd meg neki, hogy nem megyek Asgardba.
– Nem kérés volt, parancs.
– Loki is tud róla? Tudod, mit? Költői kérdés volt, egyértelmű.
Ugyan a kicsi miatt megpróbálta visszafogni magát, de tombolt a dühtől. Szinte elárulva érezte magát, hiszen Thor a legféltettebb titkait kényszerítette ki belőle, és hiába megígérte, el is mondta azt Lokinak. Abban a pillanatban, mikor elmondta neki az egész történetet, tudta jól, a villámisten nem fogja megérteni, min ment keresztül. Ennek ellenére azért reménykedett benne, hogy nem kezd magánakció, és legfőképp, nem értesíti az apukát arról, hogy ugyan már, gyereke született. Az elmúlt hónapok nem voltak épp kegyesek vele, és az egész cirkusz végére már csak pontosan ez hiányzott ahhoz, hogy lassan rendbe jönni látszó élete ismét romokban heverjen.
– Atyám... – kezdte, ám a nő félbeszakította.
– Nem kell a gyerektartás, van elég pénzem. Akár egy szigetet is vehetek Cerise-nek, ha ahhoz van kedvem, de azért kedves, hogy gondolt ránk – sziszegte, amivel azonnal elhallgatta a másikat.
A szőke csak összehúzott szemöldökkel, zavarodottan bámult rá, így csak felsóhajtott, majd a gyerekszoba felé vette az irányt, hogy lefektesse a kicsit, egyúttal lerázhassa asgardi vendégét, a férfi azonban kitartóan követette.
– A nagy családi összeborulásra sincs szükségem. Vegye úgy a mindenek faterja, hogy nincs közünk hozzátok – folytatta.
– Kérlek, Fémek Asszonya! A fivéremnek joga van látnia a gyermekét, és annyira kétségbe volt esve, mikor... – próbálta meggyőzni őt a férfi, miközben a nő után sietett.
– Akkor nem volt, mikor közölte, hogy rossz döntést hozott.
– Legalább adj neki esélyt, hogy megmagyarázza. Le merem fogadni, hogy csak félreértetted.
– Azt erősen kétlem. Mellesleg, fogalmad sincs, mekkora szart kaptam a nyakamba, miután kiderült, babát várok, nincs kedvem a nagyfatertől is kapni az ívet, hogy milyen rohadt kurva vagyok.
– Atyám csak látni akar téged és a lányod, semmi ilyen szándéka nincs. Biztos vagyok benne, hogy...
– A nem az nem, Thor! Fogd fel, nem megyek Disneylandbe.
– Kérlek! Édesanyám legalább épp ennyire kíváncsi, és olyan régóta vágyik már egy unokára – győzködte tovább.
– Tudtommal Lokit örökbe fogadtátok – felelte hűvösen.
– A testvérem, ez a csöppség pedig az unokahúgom – makacskodott.
– Veszélyes vizekre eveztél, Tarzan – felelte villámló tekintettel. – Mindegy is. Sok mindent megbántam, de ezt a tündérkét nem. Igaz, gyönyörűm? – mosolygott a kislányra, mire Cerise kitörő örömmel viszonozta a gesztust.
– Kérlek, Antonia! – nézett rá tágra nyílt kiskutyaszemekkel.
– És mégis mit mondok a többieknek? Mit mondok Steve-nek?
Thor ekkor már tudta, hogy a nő bele fog egyezni. Nem ismerte olyan jól Antoniát, mint a csapattársa, a néhány nappal ezelőtti beszélgetésük előtt legalábbis biztosan nem. Akkor azonban egy csapásra megváltozott minden, és végre az isten is kezdte megérteni, a Bosszúállók férfi tagjai miért viselkednek úgy Starkkal, mintha a kishúguk lenne. Mikor Toni a karjaiba borulva, zokogva elmesélte a történteket, szinte kedve támadt a saját öccsét, akivel évszázadok kötötték össze, jól elagyabugyálni, amiért így viselkedett a halandóval.
– Mondd... Mondd azt, hogy Olaszországba utazol. Úgyis sokat voltál mostanában ott...
– Istenemre mondom, Thor, ha bármi baja esik a lányomnak, kitekerem a nyakadat! – sóhajtotta beletörődően.
– Köszönöm! – derült fel a szőke óriás arca.
– Ne örülj ennyire, csak megyünk és jövünk. Tessék, de úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére – adta át neki a kicsit, majd a pelenkázóhoz ment, és bébiruhákat kezdett előszedni. – Loki meg is ölne... – morogta az orra alatt, de közben a kislány szemébe nézett, és bőszen vigyorgott rá.
– Jézusom, ezt már megbeszéltük. Csak dugtunk, nem vagyok szerelmes belé, és ő sem belém – emelte az égre a tekintetét.
– Mégis összetörte a szíved – mutatott rá.
– Csak megsértett, az nem ugyanaz – kötötte az ebet a karóhoz.
Minden erejével arra koncentrált, hogy ne kezdjen ordibálni az asgardival, pedig szíve szerint pont ezt tette volna. A düh csak úgy bugyogott benne, félő volt, a felszínre bukik, így csendben maradt, és megpróbálta elterelni a figyelmét a babaruhák kiválasztásával.
– Én nem így látom, Fémek Asszonya – sóhajtotta. – Ugye, Cerise? Az anyukád nagyon szomorúnak tűnt mostanában. Egyébként Thor vagyok, a villámok istene, és valami csodás véletlen folytán a bácsikád – gügyögte a kicsinek, mire Toni látványos szemforgatásba kezdett.
A nő végül felállt, és nyomában az elmélyülten a lányával beszélgető istennel a saját szobájába sietett, ahol a babaruhákat, és néhány holmiját egy utazótáskába dobálta.
– Ha majd felnősz, nagy és erős leszel, ígérem, a kezedbe foghatod a Mjölnirt. Te leszel a legerősebb kis midgardi, azt garantálom – mosolygott a bébire, mire Cerise hangosan nevetni kezdett.
– Thor, ne ígérgess neki ilyeneket! Jézusom, már értem miért irtóznak a szülők a nagynéniktől és a nagybácsiktól...
– Nézd csak, milyen felelősségteljes lett az anyukád! Pedig egy éve még nagyon nem ilyen volt...
– Elég lesz, kérem a lányom – sietett oda az istenhez, hogy az igazán ominózus 160 cm-es magasságával megfélemlítse, azonban a szőke csak kinevette.
– Ja, Tonia, ne legyél már ilyen! Csak ismerkedem az unokahúgommal.
– Ne kóstolgass, mert nem lesz jó vége – felelte végül összehúzott szemekkel, majd visszatért a pakoláshoz.
– Legalább nekem ne tagadd, hogy szereted a fivéremet...
– Az egyetlen ember, akibe szerelmes vagyok, az Steve – vágta rá.
– Jaj, ugyan már! Bánatos voltál, ő meg épp kapóra jött. Na, és mit mondasz majd a lányodnak?
– Miről?
– Hogy miért nem hasonlít még csak nyomokban sem az állítólagos apjára.
– Na ide figyelj, Tarzan! – fordult felé. – Ez az én életem, az én családom, úgy döntök, ahogy én akarok. Ha pedig továbbra is azt akarod, hogy Disneylandbe menjek veled, akkor leszel kedves befogni.
– Igazságtalanul bánsz olyanokkal is, akik nem érdemlik meg. Megértem, hogy haragszol Lokira, de...
– Nincs de. Kérem – nyújtotta a kezét a lányáért, mire a villámisten szomorúan, de engedelmeskedett. – Most pedig menjünk, mielőtt meggondolom magam.
A Bifröstön való utazás ugyan lenyűgözte a nőt, azonban eléggé megviselte, az Asgardba való érkezés után percekig csak állt egy helyben, és arra koncentrált, hogy elmúljon az émelygés. Miután összeszedte magát, megismerkedhetett Heimdallal, aki szívélyesen próbálta üdvözölni, azonban Toni egyetlen pillantásával megakasztotta még a mozdulatban is, majd elindult a palota felé. Thor többnyire döbbenten sietett utána, a tény pedig, hogy milyen rövid idő alatt mennyi utat tett meg, tovább tetézte a meglepettségét.
– Te aztán igazán dühös vagy – kocogott mellé.
– Inkább maradj csendben, az összes lehetőségedet ellőtted, mindössze egy óra alatt – morogta.
– Na, ne légy már ilyen kis méregzsák. Én csak jót akarok neked.
– Ehelyett felforgattad az életem.
– Én csak... Nézd, tagadhatod, végül is nem az én dolgom, de tudom, hogy Loki összetörte a szíved. Lehet, tökkelütött vagyok, mint ahogy azt a fivérem sokszor mondta, de egyben jó megfigyelő is. Ugyan nem mehetek be hozzá, de édesanyám rendszeresen látogatja, és azt mondta, szenved. Ezzel nem is feltétlenül lenne baj, de illúziókat kreál, mesterséges álomba tartja magát, és csak téged lát mindenhol. Mikor atyám elmondta neki, hogy lánya született, azonnal Midgardra akart menni. Aztán ott vagy te, már a toronyban láttam, hogy nem vagy jól. Azóta csak bánatosabb vagy, a dühöd szinte perzsel, a Kapitánnyal vigasztalódsz, és megpróbálsz hazudni, de kit akarsz becsapni? Önmagad vagy másokat?
Toni némán hallgatta Thort, közben pedig azon járt az agya, hogy soha nem hallotta még ennyit beszélni. Látszólag ugyan meg sem hatotta, de minden egyes szava célba ért, összeszorult tőle a torka és a gyomra, ajkai egy pillanatra megremegtek, mellkasára pedig mázsás súly nehezedett.
– Nem értem, miért fektetsz ennyi energiát abba, hogy egy általad helyesnek vélt úton terelgess, amikor alig ismerjük egymást – felelte végül jéghidegen.
Kijelentését azonban szinte azonnal megbánta, mert látta a szőke szemében a megbántottságot, és ugyan látszott rajta, még mondani akar valamit, végül nem tette. A csend egyre súlyosabb lett, tovább szítva Antonia démonait, de egészen a palotáig nem tudta rávenni magát, hogy legalább egy „sajnálom”-ot kinyögjön.
– Ne haragudj, nem úgy gondoltam – torpant meg végül a trónterem bejárata előtt. A hatalmas ajtó látványától meglódult a szíve, és hirtelenjében a korábbinál is baljóslatúbb érzése lett.
– De igazad volt. Semmi jogom sincs beleavatkozni az életedbe – felelte Thor.
– Ez... Nem teljesen igaz. Nézd, tudom, egy seggfej vagyok, de... Nem akarok erről az egészről beszélni, csak szeretnék már békében élni Steve-vel, felnevelni ezt a kis mazsolát, megöregedni és meghalni.
– De hogyan akarsz boldog lenni, ha nem szereted? – érdeklődött olyan halkan, hogy szinte alig hallotta, majd mindenféle figyelmeztetés nélkül kinyitotta a kapunak is beillő ajtókat, aztán elindult befelé.
Egészen idáig a fortyogás miatt nem maradt ideje körbenézni, ám ezúttal zavarában konstatálta, hogy mennyi arany veszi őt körbe. Mindemellett előbújt belőle a mérnök, figyelmét a különböző megoldásoknak szentelte, ahelyett, hogy az egyre közeledő duóra koncentrált volna. Végül kelletlenül, de mégis rákényszerült, és le merte volna fogadni, arcára kiült a nemtetszés, mert Odin egyetlen szeme összehúzódott.
Loki néhány méterre állt az öregtől, körülötte öt katona, mindegyikük kezében egy-egy lánc, amely megakadályozta az istent, hogy elmenekülhessen. Kifejezése még csak nem is emlékeztette arra az arrogáns gesztusra, amely Földön való tartózkodása során jellemző volt rá. Helyette nem kicsit meglepettnek tűnt, és hirtelen megértette, mit értett Thor az alatt, hogy szenved. A férfi arca vékonyabbnak tűnt, és sokkal beesettebnek, mint amire emlékezett, a két smaragd a homlokán pedig lassú tűzzel égett, olyasfajtával, amit Toni is jól ismert. Emellett a haja már a válla alá ért, ám göndören és kócosan meredezett a szélrózsa minden irányába. Szeme alatt sötét karikák húzódtak, a bőre pedig ijesztően sápadt tónust vett fel, sőt, a nő meg mert volna esküdni rá, hogy néhány kilónak búcsút mondott.
Annak ellenére, hogy az aggodalom felkúszott a torkába, kihúzta magát, állát magasba emelte, és a hosszú mustra után egy pillantásra sem méltatta, pedig borzasztóan akarta, de megmaradt büszkesége nem engedte, helyette inkább Odinra szegezte a tekintetét.
– Halandó – biccentett.
– Tudod, tök rendes faterod van, Thor – pillantott a szőkére gúnyos mosollyal az arcán. – Egyébként üdvözletem, Mr. Mindenek Atyja. El sem tudnám mondani, micsoda öröm itt lenni, főleg mivel nem az – vigyorgott rá.
Talán csak az elmúlt fél óra eseményei mentek az agyára, vagy az ismét fellobbanó indulat eresztette meg a nyelvét, de képtelen volt diplomatikusan tűrni a köszöntést. Látszólag Odinnak sem igazán volt kedvére a válasza, de az uralkodó képes volt fékezni magát.
– Jobban jársz, ha fékezed az éles nyelved, halandó – figyelmeztette végül szikrázó szemekkel.
Nem mintha Antoniát megijesztette volna, fagyos pillantással állta a vén suttyó tekintetét.
– Tudja, ilyen csodás fogadtatásban még életemben nem volt részem, pedig elég fontos ember vagyon a Földön. Félreértés ne essék, elhiszem, hogy maga itt az Atyaúristen, csak nálunk egy hangyányi melegebben szokták köszönteni az idegeneket. De tudja, mit, megértem. A tékozló fiú nem csak megpróbálta elfoglalni apuci birodalmának egy részét, de a végén kiderült, hogy meghúzott egy ilyen jelentéktelen kis halandót is, és bizony született egy gyerekük. Szóval megértem, miért ilyen dühös, de ne aggódjon, nem sértett meg vele. – Szavai csak úgy csöpögtek a gúnytól, erre pedig rátett egy lapáttal a pimasz vigyor az arcán.
– Váó – konstatálta Thor, míg Loki ajkai halvány ívbe húzódtak.
– Azt mondjuk kihagytam, hogy nagyon hálás vagyok, amiért gondolt ránk, de nem kell a gyerektartás. Elég gazdag vagyok, ami azt illeti, úgyhogy nézze a jó oldalát, legalább nem fog nélkülözni az unokája – magyarázta, miközben végig a körmeit tanulmányozta.
Odin feje olyan vörös volt, mint egy robbanni készülő paradicsom, Thor pedig alig tudta visszafojtani a kitörni készülő röhögést.
– Már értem, mivel nyűgözted le Lokit – jegyezte meg végül a király.
– Tényleg? És mivel? – tetetett érdeklődést a nő.
– Odin csak arra akart kilyukadni, hogy meglehetősen hasonló a természetetek – válaszolta egy női hang a hátuk mögül.
Toni enyhén döbbenten fordult meg, tekintete pedig találkozott egy aranyhajú nőével. Azonnal tudta, hogy ez bizony Frigga lesz, Thor édesanyja. Tekintetével végigmérte az asszonyt, és szinte azonnal sikerült felfedeznie a hasonlóságokat Thorral. A ragyogóan kék szemeket egyértelműen tőle örökölte, talán a hosszú, szőke tincseket is, habár nem lehetett benne biztos, Odin ősz üstöke egykor milyen színben pompázott. Le merte volna fogadni, hogy a villámisten közvetlen természete is a nőtől származik, habár egy ilyen apró gesztusból nem sokat tudott megállapítani.
Az idősebb fivér az anyjához sétált, apró kezét gyengéden hatalmas tenyerébe vette, majd közelebb vezette az asszonyt a halandóhoz.
– Antonia, ő itt az édesanyám – mutatta be neki.
– Örvendek – viszonozta a szívmelengető mosolyt.
Egy kicsit megkönnyebbült, mert úgy látta, az asszony egyáltalán nem olyan ellenséges, mint a felséges Odin. A király mindeközben rosszallóan figyelte őket a csicsás trónjáról, megmaradt szeme a feleségén függött, és csak úgy áradt belőle a bosszúság.
– Ami azt illeti, szerény véleményem szerint teljesen mással bűvölted el a fiam, de gondolom ezt bizonyára tudod.
– Ühm... Hát persze... – hebegte.
– Szabad tudnom, hogy hívják a lányodat?
– Ó... Öhm... Persze. Szóval ő Cerise. Tündérkém, azt hiszem, ő a nagymamád – mutatta be őket egymásnak.
A kicsi egy pillanatra megszeppent, aztán látva az asszony kedves mosolyát, hangosan felnevetett.
Tonia meg is lepődött rajta, hogy egészen idáig teljes nyugalomban feküdt a karjaiban, a Bifröstön való utazás sem rémítette meg. Talán a génjeiben van, vagy valami ilyesmi – gondolta. Ezúttal viszont egészen felélénkült, apró kezeit vágyakozva nyújtotta a nagymamája felé, hatalmas, zöld szemeit pedig néha az apján felejtette.
– Szervusz, Cerise. Nagyon örülök, hogy végre találkozhatok veled – hajolt le hozzá a nő.
– Frigga! – mennydörögte Odin, ezzel megszakítva a bensőséges pillanatot. A nő összerezzent, aztán felegyenesedett.
– Elcsendesedj! – felelte szikrázó tekintettel a felesége, majd felsietett a trónhoz. – Illő módon kellett volna köszöntened az unokád anyját!
– Nem az unokám – replikázott jéghidegen.
– Lehet, hogy helytelen dolgokat tett, de Loki a fiad, ezáltal ez a csöppség az unokád. Ehhez méltóan viselkedj a hercegnővel és az édesanyjával.
– Van fogalmad róla, mégis miféle ez a nő?
– Ne merd a szádra se venni! – mordult fel Loki.
– Ho-hó! Nyugodjon le mindenki. Igen, szeretem a faszt, na, és mi van abból? Ribancnak tartanak, na és akkor? Nem mindenki él évezredekig – vont vállat az említett.
Egy másodperc erejéig félve Friggára pillantott, de a nő csak rákacsintott, ezt pedig úgy értelmezte, az asszony szerint teljesen rendben van, hogy helyre rakja az öreget. Ez egy kicsit felbátorította, habár megpróbált annyira óvatos lenni, amennyire csak tudott, mivel nem ismerte elég jól az asgardiakat.
– Őrök, vigyétek vissza a rabot. Mindenki más távozzon, egyedül akarok beszélni a halandóval.
– Ha bántani mered... – sziszegte Loki, ám nem tudta befejezni, mivel a katonák rángatni kezdték megfordult, és elvonult.
Odin nem méltatta válaszra, illetve Frigga és Thor is csendben maradt, csak bólintottak, aztán a fekete hajú után mentek. A Mindenek Atyja egészen addig némán ült, míg meg nem hallották a hatalmas ajtók tompa puffanását.
– Látom, szemernyi tiszteletre sem vagy hajlandó, ám elnézem halandó létedből adódóan. Mindannyian arrogánsak és büszkék vagytok, pedig az ujjamnak egyetlen rezdülése elpusztíthatna – mondta a hosszúra nyúlt csend után.
– De nem fogja megtenni, mert Loki így is elég zabos – felelte hűvösen.
– Térdre kényszerítetted, mondhatni, megszelídítetted. Mivel tudom, hogy bezárni őt nem megoldás, legalábbis hosszú távon nem, ezért ki kell használnom minden adódó lehetőséget.
– Ez vagyok én, ugyebár – forgatta a szemét.
– Azt akarom, hogy itt maradj, és féken tartsd. Úgy hiszem, te vagy erre egyedül képes.
– Nézze, nekem van egy multivállalatom otthon, egy párom, aki hazavár, barátaim, és csak mondom, hogy másodállásban szuperhős vagyok. Oké, jelenleg ezt kicsit szüneteltetem, de mint láthatja, millió egy igen fontos dolgom van Midgardon, és nincs időm arra, hogy a tékozló fiút tutujgassam.
– Úgy hallottam, a gyógyítóitok azt mondták, meddő vagy.
– Mire akar ezzel kilyukadni? – mordult fel Toni.
– Nem különös, hogy mégis gyermeket szültél?
– Ezer meg millió eset van, mikor valami csoda folytán mégis teherbe esnek a meddő nők. Nem hinném, hogy varázslat lenne, egyszerűen így működik az emberi test.
– Azonban a csodáknak oka van. Én nem hinném, hogy véletlen.
– Nem hiszek a varázslatban, oké? Minden, amit maguk mágiának hívnak, csak olyan tudomány, amit nem tudunk megmagyarázni.
– Mivel magyarázod akkor, hogy a mi technikánk fejlettebb, mégsem tudjuk pontosan megmondani, honnan ered a mágia?
– Mert még nincsenek azon a szinten, ilyen egyszerű. Néhányszáz éve eretnekséggel vádolták azt az embert, aki rájött, a Föld nem lapos, hanem göbölyű. Manapság pedig mindenki tudja, hogy nem egy kibaszott korongon élünk.
– Nem hiszek abban, hogy véletlenül sodródtál az útjába. – Az uralkodó nem igen hagyta, hogy eltérítsék a témától, elszántan folytatta mondanivalóját.
– Nem tarthat itt. A barátaim keresni fognak, és higgye el, ők is legalább olyan jó harcosok, mint én...
– Akkor Loki megy Midgardra – mondta, mintha mi sem lenne ennél egyértelműbb.
– Hogy mi?! Ezt maga sem gondolhatja komolyan. Elég zabosak az emberek, és nem fogjuk csak úgy őrizgetni a két szép szeméért, mert van jobb dolgunk is – csattant fel.
– Nem a barátaidra, egyedül rád bízom. Úgy gondolom, ha felfordulást okozna, te meg tudod fékezni.
– Na azt végképp nem! Mint mondtam, van egy párom, aki nagyon nem nézné ezt jó szemmel. Ráadásul, ha kivarázsolja magát az őrizetemből? Azt hiszi, arra van időm, hogy rá figyeljek? Itt van a lányom, az egész napomat felemészti, hogy vele foglalkozzak, egy kolonc pedig nem kell a nyakamba.
– Ez nem kérés volt, halandó, hanem parancs. Ahhoz, hogy a Kilenc Birodalom biztonságban legyen, Lokinak ártalmatlannak kell lennie. Ehhez két út vezet, vagy magad mellé fogadod, vagy lefejeztetem. Választhatsz.
Toni lélegzete is elakadt a fenyegetés hallatán. Józan esze akármennyire is azt súgta, hogy ellenkezzen minden erejével, képtelen volt figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy Odin hideg vérrel meggyilkolná fogadott fiát. A pánik egyre csak gyülekezett a torkában, mikor ezen gondolat nyomán eszébe jutott a lánya. A Mindenek Atyja bármikor úgy gondolhatja, hogy csak azért, mert Loki az apja, Cerise fenyegetést jelent, így akármikor a hazugságisten sorsára juthat ő is.
Végül lenyelve minden sértettségét és ellenérzését bizonytalanul bólintott egyet. Mielőtt megszólalt volna, még szüksége volt néhány másodpercre, és hogy megnedvesítse kiszáradt ajkait.
– Rendben, magammal viszem. Cserébe megígéri, hogy a lányomnak nem eshet baja, illetve megtesz mindent, hogy Loki a lehető legártalmatlanabb legyen.
– Ezt akartam hallani – jelentette ki Odin elégedetten.
– Ne higgye, hogy megnyerte a háborút. Ez csak egy csata volt, a többi még bárhogy eldőlhet – felelte sötéten a nő.
– Fenyegetsz, halandó? – Az öreg szemöldökei magasba szaladtak a meglepetéstől, megmaradt szeme pedig tágra nyílt.
– Csak egy jó tanács volt – húzódtak cinikus mosolyra az ajkai, majd hátat fordított, és elviharzott.
– Akkor fogadj el egyet tőlem is: vigyázz mit mondasz, nehogy következménye legyen.
Antonia megtorpant az ajtóban, azt fontolgatta, hogyan vágjon vissza, de végül csak megrázta a fejét, és kisietett a teremből. Arcára ráforrt a közöny maszkja, pedig belül háborgott a tenger, de még hogy háborgott, azonban nem engedhette meg magának, hogy bárki kiszagolja a gyengeségét.
Thor és az anyja már vártak rá, a férfi pedig azonnal oda lépett hozzá, nyilvánvalóan ő látta a feldúltságát, és ezt szándékozott valahogyan, bárhogyan csillapítani.
– Te tudtál róla? – szegezte a kérdést a szőkének, esélyt sem adva neki, hogy megszólaljon.
– Mégis miről? – pislogott zavartan.
– Loki visszajön velem Midgardra, nekem kell figyelnem rá. Te tudtad, hogy ez a terve az apádnak, vagy sem? – követelte a választ.
– Mi? De hát mégis miért? Lokit Atyám börtönre ítélte... – értetlenkedett a herceg.
– Azt mondta, mindenki nagyobb biztonságban van, ha én vagyok a bébiszittere. Mi a francot fogok most kezdeni? Épp csak megbocsájtottak nekem a Bosszúállók a hülyeségem miatt, most haza viszem Lokit! – túrt szabad kezével idegesen a hajában.
– Talán jót tenne Cerise-nek egy kis friss levegő – ajánlotta Frigga kedvesen.
– Azt... Azt hiszem, igen – törölte le a düh szülte könnyeit Toni, majd átadta a kicsit az asszonynak.
Nem tudta volna megmondani, miért bízott meg Thor anyjában, de egyszerűen úgy érezte, nincs oka aggódni, ha a lánya vele van. Pedig még érkezésük előtt elhatározta, hogy senkinek sem passzolja le a kicsit, Frigga azonban úgy tűnt, ért a gyerekekhez, ráadásul sokkal kedvesebben bánt velük, mint Odin. Így hát nem fájdította a fejét azon, hogy odaadta a nagyanyjának a lányt, inkább csak Thor medveölelésébe bújt.
– Hé, Tonia, ez nem olyan szörnyű – próbálta őt vigasztalni, igen kevés sikerrel, mert Toni felzokogott.
– Az apád megfenyegetett! – bukott ki belőle.
– Ez nem vall rá – vont össze a szemöldökét.
– Azt mondta, vagy befogadom az öcséd, vagy megöleti. Ráadásul mintha említette volna, hogy vigyázzak a számra... Nem értem, Thor. Mi a franc történik?! – pillantott rá könnytől homályos szemekkel.
– Csak nem megsajnáltad a fivéremet? – nevetett halkan, habár hangjából kicsengett a nemtetszés.
– Az istenit, Thor, ez halálosan komoly! Nem akarom, hogy valaki élete a lelkemen száradjon! Ráadásul, ha a faterod úgy gondolja, simán elteszi láb alól a lányom, vagy Steve-t, vagy a többieket... A francba!
– Nézd, biztosíthatlak róla, hogy az apám csak meg akart ijeszteni. Egészen biztosan nincs ilyen szándéka.
– Te nem voltál bent, de én láttam, hogy halálosan komolyan beszél. Én ezt nem bírom! Thor, könyörgöm, csinálj valamit! – pislogott rá kétségbeesetten, mintha Thortól várhatná a megoldást.
– Nyugodj meg, Tonia! Esküszöm neked, nem hagyom, hogy bármi bajod essen neked vagy a lányodnak – nézett komolyan a nő szemébe.
– Megígéred? – hüppögött a könnyeit törölgetve.
– Meg. Ha bárki, atyám, vagy az emberek bántani akarnának titeket, azonnal ott leszek, hogy megakadályozzam.
– De... Hogyan? Te rengeteget vagy itt, én meg... Mi meg... Otthon.
– Midgardon maradok, rendben? – mosolyodott el halványan.
– Re-rendben – bólintott.
– Gyere, szívjunk egy kis friss levegőt. Megmutatom neked a rózsakertet, hidd el, imádni fogod – karolta át a vállát, és az oszlopos terasz felé kezdte el terelgetni.
– Csak le akarsz passzolni, ugye? – nevetett rekedten.
– Beszélnem kell Atyámmal, aztán felkészítem Lokit. Nem tart sokáig, ne aggódj. Addig beszélgethettek édesanyámmal, szívesen körbevezet a palotában.
– Egy kicsit azért félek tőle...
– Anyám nem olyan, mint Atyám, ráadásul kedvel téged, erről biztosíthatlak.
– Ugyan, honnan veszed?
– Édesanyám! Itt vagyunk! – kiáltotta el magát a szőke, majd vad integetésbe kezdett.
A királynő megfordult, majd rájuk mosolygott, aztán odasétált hozzájuk. Karjaiban Cerise már aludt, amit Toni rendkívül különösnek tartott, mivel Steve-nél nem volt hajlandó megmaradni, nem hogy egy idegennél.
– Egy kicsit nálad hagyom Antoniát, jó? Még beszélnem kell Atyámmal, aztán kihozom Lokit is. Nem árt egy kis napfény neki, mielőtt Midgardra megy – magyarázta a villámisten a nőnek, amint odaért.
Tonia többnyire csak csodálkozott, mindössze fél füllel hallotta a szőke mondanivalóját, mert figyelmét lekötötte Frigga csodálatos, arany ruhája, az apró, elegáns minták rajta, illetve megpróbálta kitalálni, mégis milyen anyagból készülhetett.
– Rendben, jót is fog neki tenni, mert nagyon sápadt. Most menj, gyermekem – nyomott egy csókot Thor orcájára, mire a férfi elmosolyodott, majd magukra hagyta őket. – Szerencsés vagy – jegyezte meg Frigga, miközben a szőke távolodó alakját figyelte.
– Miért is? – vonta fel a szemöldökét a nő.
– Elképesztően nyugodt a lányod. Azt hinné az ember, hogy olyan nyughatatlan, akár csak Loki volt ilyen apróként – felelte a királynő, tekintetét végre Antonia felé fordítva, akinek arcára szökött a meglepettség.
– Ilyen kicsi kora óta maguknál van?
– Talán egy-két napos lehetett, mikor hozzánk került, habár nem tudhatjuk, mert nagyon különleges.
– Különleges?
– Bizony. Tudod, ő jöttün, azaz jégóriás, habár annak elég kicsike – kuncogott. – A többihez képest mindig is az volt, bár közöttünk kész égimeszelőnek tűnik. Amikor Odin megtalálta, olyan volt, akár egy normális csecsemő, csak a szeme volt vörös, a bőre pedig kék. Mikor azonban a kezébe vette, felvette azt az alakját, amivel jelenleg is elrejti igazi valóját.
Toni döbbenten hallgatta a történetet. Fogalma sem volt, Loki honnan származik, és a kis afférjuk után nem is fűlött a foga utánanézni a mitológiában. Frigga meséje azonban rengeteg dolgot megmagyarázott, például, hogy miért olyan hűvös és sápadt a bőre, illetve az asgardiaknál csodaszámba menő hollófekete hajat is.
– Azt hiszem, azért nem hagyta ott Odin, mert kíváncsi volt. Ilyen apró jöttün csemetével még nem találkoztunk, szóval nem lehetetlen az sem, hogy csak félig az.
– De... Nem voltak szülei, vagy ilyesmi? – szólt közbe Antonia.
– Az apja Laufey volt, a jöttünök királya, az anyja, akiről azonban semmi tudomásunk, kirakta őt egy jeges sziklára.
– Várjunk csak, honnan tudják akkor, ki az apja?
– Ó, szóval semmit sem tudsz az Asgard és Jöttünheim között dúló háborúról – konstatálta, majd halkan felnevetett.
– Hát, nem igazán – felelte.
– Odin megmutatta neki, mikor lezárták a háborút, de az apja azt mondta, hogy silány, és hagynia kellett volna meghalni. Végül megegyeztek, és ő lett a béke záloga. Odin úgy gondolta, egyszer Loki lesz az, aki lezárja majd az örök viszályt. Innen is kapta a nevét, azt jelenti, lezáró.
– Basszus! Hogy... Hogy jön valaki ahhoz, hogy egy csecsemőt silánynak tituláljon?! A fenébe is!
– Laufey és népe viselkedése ugyan elfogadhatatlan, de érthető. Nem akartak egy olyan herceget, aki gyengébb náluk, és talán Laufey féltette a hatalmát. Ráadásul, valószínűleg az első holdfordulóját sem érte volna ott meg, mert ugyan jobban bírja nálunk a hideget, de nem vagyok benne biztos, mennyire. Előbb-utóbb ott úgyis megölték volna, ha másnem, felnőttként, hiszen minimum másfél méterrel alacsonyabb a fajtájánál.
– Tudja, én csak nem értem. Egy anya hogyan hagyhatja hátra a gyermekét? Lehetne akármilyen kicsi, vagy beteg a lányom, minden erőmmel küzdenék érte – suttogta összeszoruló torokkal, elgyötört tekintettel Toni.
– Nem mindenki tigris, hogy élete árán is védelmezze a gyermekét. Szerencsések vagyunk, hogy te vagy az unokánk édesanyja – simított végig az arcán a nő.
Antonia csak hümmögött, tekintetét inkább az őket körülvevő rózsákra szegezte, mert nem tudott Frigga szemébe nézni. Egész életében úgy gondolta, azért nem lehet gyereke, mert ennyire elcseszett, ennek ellenkezőjéről pedig senki sem tudta volna meggyőzni. A nő szavai pedig újra a felszínre lökték ezt az érzést. A rá telepedő viharfelhőktől végül Thor, és a mögötte láncra vert Loki mentette meg.
– Na, meghoztam – kiáltotta néhány méterre tőlük a szőke.
– Halkan, felébred az unokahúgod! – rótta meg az anyja finoman, mikor közelebb értek. – Azt hiszem, most már visszaadom ezt a gyönyörűséget – nyújtotta mosolyogva felé a kislányt.
– Köszönöm – motyogta, majd elvette Cerise-t. Közben tekintete végig a fekete hajún függött, habár ő maga sem tudta, pontosan milyen célzattal.
– Úgy örülök – zárta a karjaiba Lokit a királynő, mire fogadott fia csak a szemét forgatta.
– Eddig is láthattál – felelte végül a férfi.
– Hiányoztál. Egyébként, jót tesz neked egy kis napfény, gyászosan nézel ki – engedte el az asszony, majd kicsit távolabbról is végigmérte.
– Ki kéne csattannom? – vonta fel a szemöldökét.
– Kedvesebb is lehetnél az anyukáddal – szólalt meg az eddig csendesen szemlélődő Toni.
– Csak nem tudomást veszel a létezésemről? – terült szét egy mosoly az arcán.
– Egy gyökér vagy – válaszolta egyre sötétedő szemekkel.
– Azért a lányomra legalább vethetnék egy pillantást?
– Bárki is tájékoztatott, nyilván helytelenek voltak az információ.
– Nem tehetnénk túl magunkat ezeken a körökön?
– Nem egy tarka kutya rohangál a világban, csak mondom.
– Légszíves...? – préselte ki magából.
– Nos, rendben. Cerise, drágám, ő itt az a csodálatos személy, akitől a genetikai állományod fele származik. Látod, le se szar – pillantott Lokira szenvtelenül.
– Na jó, ezt majd lejátszhatjátok otthon. Most inkább indulnunk kellene – avatkozott közbe Thor.
– Látni akarta a lányom. Tessék, láthatta.
Szándékosan kihangsúlyozta a „lányom” szót, ezzel tudatosítva a férfiban, hogy mi a helyzet. Ezután a karjai takarásába vonta a kicsit, mintha az apja ártani akarna neki.
Nem bírta elviselni Loki közelségét, így mozdulatai akarva-akaratlanul is tükrözték a feszültséget, amely sűrű pamacsokban gomolygott benne. Egyik keze ökölbe szorult, ajkait szorosan összepréselte, íriszei pedig csokoládébarna helyett éjfekete színben pompáztak. Idegszálai sikítottak, az ambivalens érzések lassú, viszkózus folyadékként terültek szét az ereiben.
– Na jó, Tonia, gyere. Nincs kedvem egész úton hallgatni, úgyhogy, ha lesztek szívesek...
– Örülök, hogy találkozhattunk, Antonia – fogta a szabad kezét a két tenyere közé Frigga.
– Úgyszintén. Köszönöm a mesét, hasznos volt – viszonozta a gesztust.
– Megpróbálok olyan sokat jönni, édesanyám, amennyit csak tudok – csókolta arcon a szőke.
– Te pedig vigyázz a nyelvedre, Loki, és viselkedj rendesen – ölelte át még egyszer, majd ő is kapott egy búcsúcsókot, aztán útjára engedte.
– Nem vagyok már gyermek – felelte az isten.
– Külsőre bizonyára nem, de belül örökké az maradsz.
– Gyertek, Heimdall már vár minket – karolta át védelmezően a nőt Thor, majd a szivárványhíd felé kezdte el terelgetni.
Másik kezében Loki láncát tartotta, szorosan, nehogy esélye nyíljon a szökésre. Nem tudhatta, de öccsének esze ágában sem volt semmi ilyesmi, hónapok óta először elégedett volt, még annak ellenére is, Antonia hogyan viselkedett vele. A katarzis sokkal nagyobbnak bizonyult bárminél, a józan eszénél, vagy az érzéseinél, amikről úgy tartotta, többségük jéggé fagyott. Így hát csak élvezte a midgardi istennő közelségét, szinte itta a látványát, jól az eszébe véste, hogy következő alkalommal a lehető legtovább túlélhesse nélküle.
A Bifröst felé haladva a hangulatot leginkább a fagyos jelzővel lehetett volna illetni, mivel Tonia ingerültsége egy láthatatlan viharfelhő formájában ott villámlott a feje fölött. A szőke akárhányszor kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, amivel oldja a feszültséget, a nő sötét pillantása azonnal belé fojtotta a szót, Loki pedig meg sem próbálkozott semmi hasonlóval. Így hát a szivárványhídig tartó út kellemetlen csendben telt, Thor pedig hamarosan sóhajtva adta fel a próbálkozást. Legközelebb csak Heimdallal váltott néhány szót, de azt is amódon, hogy tekintete a testvére és bajtársa kettősén függött, attól tartva, hogy nem épp rózsás hangulatában felkap valamit, és agyonveri a fekete hajút.
– Jó utat, hercegek, és hölgyem – biccentett feléjük a kapuőr, mielőtt a pallost a helyére nem illesztette.
Loki felhorkant a megszólítás hallatán, Thor viszonozta a gesztust, Antonia azonban figyelmen kívül hagyta. Habár meg volt róla győződve, hogy jobb hangulatában egészen biztosan sokkal barátságosabbam viselkedne Heimdallal, nem bírt kipréselni magából legalább egy mosolyt, vagy bármilyen mást gesztust, ami biztosítja arról a kapuőrt, hogy semmiféle ellenérzései sincsenek az irányába.
Midgardra érve ismét rosszullét kínozta, így szinte azonnal a szőke kezébe nyomta Cerise-t, aztán a terasz széléhez sietett. Néhány másodpercig csak állt csukott szemekkel, nagyokat kortyolt a levegőből, háborgó gyomra lassan megnyugodott, ekkor pedig megfordult, azzal a szándékkal, hogy tájékoztassa asgardi vendégeit – illetve csak az egyiket, a másikról látványosan tudomást sem akart venni –, hogy rendben van, mikor megpillantotta a landoló paneltől nem messze a kör alakú, égett nyomot. Maradék kellemetlen érzése is tovatűnt ennek láttán, a hányingert immár a magas vérnyomás váltotta fel.
– Komolyabb, jobb helyre nem sikerült volna? – háborgott, miközben Thorhoz sétált, hogy visszavegye a lányát, aki időközben felébredt, és már éppen sírni készült, mikor az anyja magához vette.
– Egyenesen haza érkeztél – felelte a szőke, mintha az égvilágon semmi gond nem lenne azzal, hogy a szivárványhíd egy méretes lyukat hagy az úticélon.
– Tudod, mit? Leszarom. Foglaljátok el magatokat a nappaliban, én lefektetem Ceriset, aztán beszélgetünk – indult el a bejárat felé, a két fivér pedig kicsit lemaradva követte.
– Tartozol nekem egy itallal – szólt utána vigyorogva Loki, remélve, ezzel felkelti a nő figyelmét.
– A lófasszal, azzal tartozom én neked – vágta rá, meg sem fordulva, majd alakja eltűnt az egyik fal mögött.
A fekete hajú hosszasan bámult utána, arcán formát öltött a zavarodottság, amit Thor is észlelt.
– Én megmondtam, hogy nem fog örülni neked, te mégis rávetted Atyánkat, hogy vele lehess – jegyezte meg a szőke.
– Én nem vettem rá. Azt sem tudtam, mire készül – pillantott rá értetlenkedve.
– Ezt nem értem, akkor miért döntött így?
– Mi vagyok én, boszorkány? – horkant fel.
– Akkor miért öltözöl úgy? – replikázott a bátyja.
Loki csak a szemét forgatta, majd kitépte magát Thor szorításából, és lehuppant a kanapéra. Gondolatai hihetetlen gyorsasággal áramlottak a koponyájában, és mindegyik a nő köré csoportosult. Nem értette, miért ilyen ellenséges vele Antonia, fogalma sem volt róla, mit értett fivére az alatt, hogy összetörte a szívét, egyszerűen csak minden túl zavaros volt, és nem vágyott semmi másra, mintsem megtudja az igazságot.
Élesen élt benne a pillanat, mikor hónapok óta először megpillantotta Asgardban a midgardi istennőt. A torka kiszáradt, tagjai hirtelen zsibbadni kezdtek, alig tudta elhinni, hogy valóban megtörténik. Toni gyönyörűbb volt, mint valaha, de a szeme, azok a csodálatos, csokoládébarna szemek szomorúak maradtak, mintha minden csepp napfény eltűnt volna belőlük, mintha csak beköszöntött volna a tél. Mindemellett felfedezett néhány ezüstös hajszálat a hosszú, barna hajzuhatagban, amire a nő olyannyira kényes volt, az összhatás pedig halvány aggodalommal töltötte el. A sokk, a döbbenet azonban továbbra is uralta az érzéseit, ajkait nem tudta mozgásra bírni. Pedig mennyi mindent akart mondani Antoniának!
Toni eközben a gyerekszoba padlóján ült, törökülésben, és a lányát figyelte. Minden vonását hosszasan tanulmányozta, megpróbálta felfedezni a hasonlóságokat önmagával és az apjával. Megállapította, hogy nem csak a smaragd íriszek örökölte az istentől, de éles járomcsontját és vékony alakját is. Az egyre sűrűsödő, sötétbarna hajzuhatag, a nap-csókolta bőre és apró, telt ajkai viszont egyértelműen tőle származtak. Elámította a tény, hogy a kicsi Cerise, összes nyarának apró gyümölcse ennyire tökéletes kivonata mindkettejüknek.
A torka összeszorult, a csomó csak nem akart oldódni, szemét pedig makacs könnyek kezdték égetni. Elege volt, elfáradt a széllel szemben való dacolásban, és az hiányzott a legkevésbé, hogy a gyermeke apja egyszer csak feltűnjön. Ennek ellenére a hazugságisten egyértelműen a nappalijában volt, az őrizetére bízták, és fogalma sem volt, hogyan fog megbirkózni a feladattal.
A legjobban az dühítette, hogy Lokinak látszólag elképzelése sem volt arról, miért haragszik rá. Ugyan nem vallotta volna be a világ összes kincséért sem senkinek, de Thornak igaza volt, az öccse összetörte a szívét. Nem tudta, hogyan, miért, de pontosan ez volt a helyzet. Élete összes nyarának esszenciáját neki tartogatta, s a forró évszakban gyümölcs érett, amely eltörölhetetlen bizonyítéka lett annak a kapocsnak, amely láthatatlanul, de fájdalmasan, a húsába marva kötötte őket össze.
Inkább meg sem próbált a csapatra és Steve-re gondolni, az édes, édes Steve-re, aki oly nagy odaadással szerette őt, mint azelőtt senki soha. Mégsem tudott neki többet nyújtani egy kiszáradt, gyümölcsöt többé nem hozó, öreg fánál.
Ebben a pillanatban a mobilja rezegni kezdett a zsebében, és hevesen dobogó szívvel vetett egy pillantást a kijelzőre, hogy megtudja, ki keresi. Legnagyobb félelme vált valóra, mikor tudatosult benne, hogy bizony Steve az. Remegő kezekkel nyomott a hívás fogadása gombra, majd a füléhez emelte.
– Igen...? – szólt bele alig hallhatóan.
– Szervusz, kedvesem. Mi újság? – érdeklődött vidáman a férfi.
Reszketve sóhajtott fel, szabad kezével a hajába túrt.
– Már végeztetek is? – próbált meg hasonlóan gondtalannak hangzani, ám a szerelmét nem sikerült átvernie.
– Mi a baj, marcipánom? – kérdezte aggodalmasan.
– Vörös protokoll – vallotta be a hosszúra nyúlt, kellemetlen csönd után.
– Azonnal indulunk vissza – jelentette ki ellentmondást nem tűrve a Kapitány.
– Ne, ne, ne! Nyugalom, mindent megmagyarázok, ha mind itt lesztek, de most bíznod kell bennem, megoldom. Itt van velem Thor is, biztonságban vagyunk, csak... Csak kicsit felzaklatott ez az egész.
– Egyáltalán miért jött vissza ennyi idő után? Tonia, zárd le a tornyot, amíg meg nem érkezünk. Nem szökhet meg, mert beszédem van vele.
– Nem... Nem fog. Nézd, megmagyarázok mindent, ha itt lesztek, de kérlek, kérlek, ne csináljátok velem azt, mint legutóbb! – Hangja már-már zokogásba fulladt, ami Steve-et még nagyobb aggodalommal töltötte el.
– Bízom benned, szerelmem. Ígérem, a többiek is meg fogják érteni, elmagyarázom nekik – próbálta megnyugtatni.
– Biztos? – kérdezte óvatosan a nő.
– Biztos. Most le kell tennem, de nem sokára ott vagyunk. Szeretlek, Tonia.
– Én is, Steve – suttogta üveges tekintettel, majd csak hallgatta a csendet a készülékben, mert a férfi időközben bontotta a vonalat.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Köszönöm a kommented. Legyen további szép napod. :)