Tonit nem hagyta nyugodni az előző este, illetve amit Loki mondott neki, így az egész napját Cerise-zel töltötte, este pedig ismét elfoglalta a fotelt, amiben az elmúlt éjjel aludt. Steve-vel azóta sem beszéltek, a férfi valószínűleg egész álló nap a konditeremben volt, nem kereste őt, és a nő sem tett kísérletet arra, hogy megtalálja. Pepper reggel felhívta, afelől érdeklődött, hogy van, azonban nem volt túl sok kedve cseverészni, ezért a beszélgetés meglehetősen hamar végért. Ezen kívül a barátai békén hagyták, csak Clint hozott neki egy csésze kávét délután, de le is lépett.

Az isten nem váratott sokat magára, talán tíz óra múlhatott, mikor belopakodott az addigra sötétségbe boruló gyerekszobába. Tudta, hogy Antonia ott van, egy cseppet sem kételkedett abban, hogy megjelenik, főleg a múlt éjjel történései miatt.

- Magabiztosnak tűnsz – suttogta a nő.

Arcát csak az éjjeli lámpa halovány fénye világította meg, az isten pedig semmi biztatót nem tudott leolvasni róla. Meg kellett állapítania, hogy sokkal fáradtabb, mint mikor legutóbb látta, és ez némi aggodalommal töltötte el. Megfordult a fejében, hogy hoz neki kávét, ám nem volt benne biztos, hogy mégis hogyan fogadni, így csak halkan felsóhajtott.

- Itt vagy – felelte néhány másodperc csend után.

- A kutyám tálját nem bíznám rád, nem, hogy szabadon garázdálkodhass a lányom körül – replikázott egyre sötétedő tekintettel, majd normális testpozícióba rendezte magát, mert az előző kényelmetlennek bizonyult.

Lokit a látvány teljesen megbabonázta, a trónon magabiztosan, ám elegánsan terpeszkedő istennő sziluettje a haldokló fényekben. Nyelnie kellett egyet, hogy összeszedhesse magát, és megakadályozza a szinte már ösztöni szintről érkező késztetést, hogy féltérdre ereszkedjen Tonia előtt.

- Nem azért vagy itt, mert félted tőlem a lányunkat – állapította meg, majd óvatos, megfontolt léptekkel közelebb sétált.

- Valóban, kíváncsi is vagyok, hogy mi a fenét akarsz.

- Beszélgettem Thorral... És kivételesen nem próbált meg hazudni vagy terelni – kezdte.

- Ó, csak azt ne! – nyögte elégedetlenül a nő.

- Mondott néhány érdekes dolgot, főleg olyasmiket, amiket legnagyobb bánatomra vele megosztottál, ám velem nem.

- Na ide figyelj, istenek gyöngye! Bármit is mondott neked a tökkelütött bátyód, baromság, világos?

- Valóban? – vonta fel a szemöldökét. – Pedig már egészen azt hittem, hogy félreértettük egymást – suttogta, pillantását egyenesen Toniéba fúrva. Erre a zseni kényelmetlenül fészkelődni kezdett, azonban állta a tekintetét.

- Vele? Az könnyen megtörténhet.

- Nem. Veled, Antonia – húzódtak halvány, diadalittas mosolyra az ajkai.

- Tényleg? Ugyan mikor? Tudtommal elég régóta nem beszélgettük. Ami azt illeti, akkor sem nagyon beszéltünk...

- Azt hittem, okosabb vagy annál, mintsem ilyen badarságokat higgy.

- Nyögd ki, mit akarsz, és ne rébuszokban beszélj! – mordult rá.

- Szóval, ha minden igaz, valami olyasmi volt az utolsó hozzád intézett mondatom, hogy rossz döntést hoztam.

Antonia szíve hevesebben kezdett el dobogni, pupillái szinte beterítették a csokoládébarna íriszeket az izgalomtól. Nem értette, miért reagál így, nem értett semmit, de különös rettegéssel és izgatottsággal töltötte el, hogy végre talán választ kaphat a kérdéseire. Arcáról eltűnt az arrogáns kifejezés, csak őszinte félelem és kíváncsiság tükröződött róla, eszébe sem jutott, hogy ez talán nem változtat semmin, egyszerűen szomjazott a tudásra. Az isten türelmesen várta, hogy reagáljon, azonban csak egy halvány bólintásra futotta.

- Ez igaz, valóban hibáztam – suttogta, tekintete továbbra sem engedte el a nőét.

A zseni lélegzete elakadt, fejét lehajtotta, hogy a férfi ne lássa a szemében a megbántottságot. A forróság, amelyet Loki jelenléte, pillantása, a közelsége okozott, hihetetlen gyorsasággal illant el, helyét az Olaszországban töltött sötét hónapok aromája vette át. Nem értette, miért érez csalódottságot, hiszen eddig is tisztában volt vele, mi a helyzet, ám újra hallani még fájdalmasabbnak bizonyult, mint először.

- De nem úgy, ahogy azt te gondolod – guggolt le elé, hogy szemük egy magasságba kerüljön, ám Antonia továbbra is a földet bámulta, így óvatosan az álla alá nyúlt, hogy felemelje. Toni azonban nem hagyta, elhúzta a fejét, kezét pedig visszalökte, és végre hajlandóságot mutatott arra, hogy figyelmét elszakítsa a padló felől.

- Nem kérek a magyarázkodásodból! – sziszegte, szemeiben düh szülte könnyek ültek, legalábbis ezzel nyugtatta magát, máskülönben ez azt jelentette volna, hogy valamiféle kötelék van kettejük között. Ezt azonban nem engedhette meg magának, hiszen neki ott volt Steve, akit szeretett, és...

- Márpedig meg fogod hallgatni. Hozzám tartozol, és nem hagyom, hogy az a bazári majom uralkodjon feletted és a lányunk felett. – Arcáról leolvadt a szórakozott mosoly, helyére kőkemény, hűvös maszk kúszott. Hangja vibrált az ingerültségtől, szemei tükre pedig egy pillanat alatt méregzöld tengerré fagyott.

- Milyen elbaszott istenkomplexusod van neked, ha? Hallottam a kis beszélgetésetekről Steve-vel, és őszintén, nem is vártam tőled többet, de hogy még ezek után van képed... – csattant fel Toni, és még folytatta volna, ám a mágus beléfojtotta a szót, mikor az éppen felpattanni készülő nőt határozottan, ám a lehető legnagyobb gyengédséggel visszanyomta a fotelba.

A zseni szíve ismételten meglódult, ezúttal azonban nem tudta eldönteni, hogy fenyegetve érzi magát, vagy a vágy lobbant fel benne. Egyik verzió sem tűnt helyesnek, utóbbi még jobban megijesztette, mint maga a helyzet, hogy egy skandináv isten fenyegetően magasodik felé.

- Hallgass meg – lehelte mindössze centikre az arcától Loki. Kihallotta a könyörgést a hangjából, és ez félig-meddig meggyőzte arról, hogy nem fogja bántani, ám a félelmet nem tudta csak úgy figyelmen kívül hagyni.

- Hallgatlak – felelte elcsukló hangon, csak félig tudatában annak, mit mondott. Pedig ellenkezni akart, minél messzebb lenni tőle, mert az a kevés távolság közöttük teljesen elvette az eszét.

- Mint mondtam, rossz döntést hoztam, ám nem azt bántam meg, ami köztünk történt. Azt kérdezted akkor, miért gondoltam meg magam, miért nem hagytam megnyílni a portált. Azért tettem, mert rájöttem, nem foglalhatom el Midgardot.

Toni elméjében megfagytak a gondolatok, majd néhány másodperc múlva a megkönnyebbülés lassan cirkulálni kezdett az ereiben. Hirtelen felindulásból jó ötletnek tűnt közelebb hajolni Lokihoz, ajkaik épp csak nem értek össze. Legszívesebben hangosan felnevetett volna, amiért ilyen hülye volt, hogy gyerekes módon megsértődött, fejében hamarabb nyert értelmet a rosszabb verzió. Pedig mennyi minden könnyebb lett volna!

Pillantásuk összekapcsolódott, és egyetlen szekundumig minden tökéletes volt. A vágy fellobbant, lángjai lassú tűzzel emésztették, s annyira vágyott egy csókra, nem, nem csupán vágyott, éhezett. Aztán mielőtt a mágus ajka az övéhez ért volna, észhez tért. Szégyentől vörös arccal lökte le magáról, ennek következtében Loki térdre hullott előtte, ám nem egyenesedett fel, fejét lehajtotta, s csak a keserű mosolyt látta a szája szegletében.

- Ez semmin sem változtat – jegyezte meg végül hűvösen.

Álarca törött volt, repedezett, és nem tudta megtéveszteni az istent, ám megpróbált minden tőle telhetőt, hogy ez ne így legyen. Nem mutathatta ki, mennyire vágyik rá, hogy teljesen megőrjítette, hiszen az egész bűnös volt, neki ott volt Steve, és nem lett volna szabad ilyen nagy feneket kerítenie egy egyéjszakásnak. Loki mégis különlegesnek bizonyult, olyan dolgokat tudott kiváltani belőle, mint amilyeneket senki más a világon. Elhomályosult tudatát azzal próbálta meg lehűteni, hogy csak azért érez így, mert ez az egész tiltott, az ember pedig vágyik arra, amit nem tehet meg, azonban zihált, pupillái elnyelték az íriszeit, bőre pedig lángolt.

- Erről senkinek egy szót sem, világos? – nyögte végül.

- Talán mert akkor még magadnak is bevallanád, hogy jobban vágysz rám, mint arra a pojácára bármikor is fogsz? – emelte végre fel a fejét, hogy a nő szemébe nézhessen.

- Steve-et szeretem, fogd már fel! Egyszer megtörtént, jó volt, de többet nem fog – állt fel, majd zaklatottan indult el a kijárat felé, abban a reményben, hogy amint elég távol lesz Lokitól, megnyugvásra lelhet, ám a mágus útközben elkapta a csuklóját.

- Megjegyzem, akármilyen jó színész vagy, nem jó ötlet kísérletet tenni a hazugságok istenének átverésére.

- Nem akarlak még egyszer itt meglátni. Jarvis, kérlek, intézd el, hogy be ne tegye a lábát erre a szintre.

- Asszonyom, azt hiszem, ez nem lehetséges... – felelte bizonytalanul a mesterséges intelligencia.

- Ugyan miért? – vonta fel ingerülten egyik, szépen ívelt szemöldökét a nő.

- Álmodban nehogy az én nevemet rebegd, mikor épp mellette vagy. Nem szabad összekeverni a neveket, királynőm – hajolt a füléhez.

Antoniát kirázta a hideg a hangjától, szinte az arcán érezte a mosolyát, tarkóján az apró pihék felálltak a bőrét simogató, jeges lehelettől. Mire azonban a pillanatnyi elmezavar tovatűnt, és már épp emelte volna a kezét, hogy lekeverjen egyet a pimasz kurafinak, az zöld fény kíséretében szertefoszlott.

- A fenébe! – kiáltott fel, ám össze is rezzent a saját hangjától, mivel egész álló nap nem emelte azt fel.

- Ezért nem lehet, asszonyom – magyarázta Jarvis.

- Odin azt mondta, nincs semmi hókuszpók! Hogy történhetett ez? - dühöngött tovább, ezúttal már sokkal halkabban.

- Erre sajnos nem tudom a választ, asszonyom.

Végül kelletlenül, de magára hagyta Cerise-t, mivel ugyan egy hosszúra nyúlt pillanatnak tűnt az egész, de az óra már lassan éjfélt ütött, és a zseninek is szüksége volt alvásra, még ha ezt a világ összes kincséért sem vallotta volna be.

Ám ahelyett, hogy a hálószobájába érve az ágyat vette volna célba, inkább megnyomott egy gombot az egyik éjjeliszekrényén fekvő távirányítón, mire a szoba közepén egy rúd emelkedett ki a semmiből. Régóta rúdtáncolt, pontosabban egyetem óta, de soha nem az volt a célja vele, hogy ribanckodjon egy sort, azt megtehette enélkül is. Inkább csak jól esett neki levezetni a feszültséget, egy kicsit saját magára és a testére figyelnie.

- Zenét – utasította az MI-t, aki azonnal eleget tett neki, a hangszórókból halk zene áradt, az eddig félhomályba burkolózó helyiség pedig teljes sötétségbe borult.

Lassan közelített a rúdhoz, forgott körülötte egy kicsit, mint a macska, aki játszik az egérrel, majd a dal refrénjéhez érve felkapaszkodott rá. Néhány másodpercig fejjel lefelé csüngött, aztán feljebb tornázta magát, lassan eltompuló agyából kiürítette az összes gondolatot, és csak arra koncentrált, hogy a megtanult figurákat helyesen hajtsa végre. Lehunyt szemekkel, egyik lábát kinyújtva, belefagyva a pozícióba próbálta elodázni a feszültséget, mely ott rezgett az izmaiban és a csontjaiban, ám mire légzése megnyugodott, feje pedig teljesen kiürült, a zene elhallgatott. Csodálkozva nyitotta ki a szemét, és az újra világosságba boruló szoba ajtajában megpillantotta Steve-et, akinek arcán a kifejezés csupa rosszallás volt, szeméből sütött a csalódottság.

- Nézd csak, ki került elő – jegyezte meg cinikusan, miközben leugrott a rúdról.

- Te mi a fenét művelsz az éjszaka közepén? – érdeklődött csöppet sem kedvesen a másik.

- Táncolok – felelte egyszerűen.

- Ez nem tánc – vágta rá mogorván a férfi.

- Mire akarsz utalni ezzel?

- Arra, hogy ilyet egy anyukának nem illene csinálnia.

Válaszul csak hisztérikus nevetésbe kezdett. El sem hitte, hogy Steve tényleg ennyire leragadt a negyvenes években, ahol bárkit lotyónak könyveltek el, ha csak két centivel rövidebb volt a szoknyája a társadalom által elfogadottnál.

- Miért, mi a franc baj van ezzel? Nem pénzért rázom magam egy klubban, csak táncolok.

- Ilyen példát akarsz mutatni a lányodnak?

- Kurvára nem érdekel a véleményed, a féltékenységi rohamod, őszintén, rád sem vagyok kíváncsi. Ha egész álló nap arra nem méltattál, hogy elém állj, akkor le is kophatsz.

- Úgy teszel, mintha nem volna alapja ennek az egésznek.

- Mert nincs is!

- Mégis, akkor Cerise hogy lett?!

- Na jó, tudod, mit, Steve? Ha visszajöttél elmebaj szigetéről, értesíts.

- Mégis miért normális az, hogy a hálószobádban egy rúd van, amin vonaglasz, mint egy szajha?

- Mert nem érted a különbséget a tánc és a ribanckodás között. Az egyik művészet, önkifejezés, feszültséglevezetés, amit akarsz, és nyilván nem az utóbbira gondolok.

A szőke felhorkant, majd legyintett egyet, aztán se szó, se beszéd eltűnt. Toninak még lett volna mondanivalója bőven, és szíve szerint utána kiáltott volna, hogy mekkora egy seggfej, de nem akarta felkelteni a többieket, így csak csendben fortyogott tovább. Gyűlölte az egészet, a Lokival való beszélgetése épp elég volt számára, egy veszekedés Steve-vel, ráadásul egy teljesen értelmetlen, a férfi földhözragadtságából adódó végképp nem hiányzott.

Teljesen elment a kedve mindentől, a táncot sem tudta folytatni, pedig a feszültség csomói, amelyek ott lüktettek minden egyes tagjában, már oldódni látszottak. Nem tudta, mikor aludt el, mert ismét órákon át forgolódott az ágyban, abban reménykedve, hogy talán az alvás majd megnyugvást hoz számára.

Reggel ismét a kislány ébresztette, és megint a közös szint nappalijában kötött ki, Thor társaságában. Szemernyit sem volt hozzá kedve, túl zaklatott és fáradt volt hozzá, ám az isten nem is mondott semmit, csak hozott neki egy kávét, majd leült mellé, és némán bámult maga elé, néha a saját italába kortyolva.

- Hogyhogy nincs semmi megjegyzésed? – érdeklődött rekedten Toni.

- Mivel kapcsolatban? – vonta fel a szemöldökét a villámisten.

- Nyilván mindent tudsz. Ha jól értesültem, Nat és Clint a te szobádban szállásolta el az öcsédet, hogy szemmel tarthasd.

- Ez így van, ám tegnap éjjel nem beszéltünk. Jóformán sosem beszélünk, de ez lényegtelen. Csak figyelek rá, ennyi az egész.

- És ma reggelre mit szúrt ki az a sólyomszemed?

- Hogy beszéltetek.

- Miből gondolod? – vonta fel a szemöldökét a nő.

- Mert nagyon dühös és csalódott.

- Mintha oka volna rá – horkant fel.

- Ugye a kis félreértésetekről beszéltetek?

- Ami nem változtat semmin? Igen, arról.

- És szabad tudnom, miért nem?

- Mert szeretem Steve-et, és egy egyéjszakás miatt nem fogom őt eldobni. Az öcsédtől semmi mást nem kaphatnék, csak néhány fülledt éjszakát, amíg meg nem un, utána pedig szenvedést. Nekem erre nincs szükségem.

- Ha nem próbálod meg, nem is tudhatod meg soha. Nem mintha a Kapitánnyal olyan zökkenőmentes lenne a kapcsolatotok...

- Mire célzol?

- Én tisztelem őt, és kedvelem, a barátom, de ahogy mostanában viselkedik veled, az elfogadhatatlan.

- Összezördültünk, na és? Volt már ilyen máskor is, és megoldottuk.

- Bolond vagy, Fémek Asszonya, ha hagyod, hogy letépjék a szárnyaid. Én csak ennyit mondok neked.

- Választottam, és a helyes döntést hoztam.

- Igen, azt a férfit választottad, aki féltékenységében elfelejti, hogy nem a tulajdona vagy, hanem a társa. – Thor máskor búzakék szemeit ezúttal sötét felhők borítottak be, íriszeiben villámok cikáztak. A tehetetlen harag csak úgy sütött róla, szabad keze ökölbe szorult, tartása feszessé vált.

Tonia nyelt egyet, mert fogalma sem volt róla, mit válaszolhatna. Részben igaznak érezte a szőke haragját, hiszen legalább két napja neki is ezzel kellett megbirkóznia, a vággyal, hogy tennie kell valamit, és a józan ésszel, ami azt súgta, hogy mégsem, mert akkor csak rontana a helyzeten.

- Tulajdonképpen mit akarsz, Thor? – suttogta bizonytalanul néhány másodperc feszült csend után.

- A barátom vagy, Antonia, ezen felül az unokahúgom édesanyja, végül is, szegről-végről rokonom. Én csak azt szeretném, hogy boldog legyél, mert most egyértelműen nem vagy az. Tudom, hogy nem az én véleményem fogja megváltoztatni a tiédet, de nem nézhetem szó nélkül, ami folyik. Lehet, hogy Loki borzalmas dolgokat tett, és készült tenni, de ő tisztel téged. A Kapitány ezzel szemben nem adja azt meg neked, amit megérdemelnél. Mint mondtam, ő is a barátom, és akár még azt is elhiszem, hogy szeretitek a másikat, de ha ez továbbra is így fog menni, megölitek egymást.

Toni némán hallgatta végig az asgardit, ismételten azzal küszködve, hogy mégis mit felelhetne, de Thor megoldotta a problémát, mert mondandója befejeztével magára hagyta.

Este már tudta, hogy Steve-vel a konfliktusukat nem tudja majd csak úgy elsimítani. A férfi vélhetően használatba vette a régi lakosztályát, és még annyira sem méltatta, mikor a közös szinten találkoztak, hogy tudomást vegyen róla. Az elkövetkezendő napok feszülten teltek, mint a vihar előtti csend. Loki sem mutatkozott, és ugyan a többiek megpróbáltak villámhárítóként funkcionálni a Kapitány és közte, a dolgok általában rosszul sültek el.

Antonia olyannyira nem bírta elviselni a kialakult szituációt, hogy végül már be sem tette a lábát a közösen használt helyiségekbe, csak a saját szintjén lézengett, szabad idejét általában a laptop előtt töltve, az Industries vezetőségével tárgyalva. Ez elterelte a figyelmét arról, hogy milyen csúnyán összevesztek Steve-vel, és csak további konfliktusokhoz vezetett, mivel egyik vezetőségi tag sem engedett abból, hogy ő is megjelenjen az ülésen.

- Hé, kislány, kész a reggeli – jelent meg egy reggel az ajtajában Clint.

- Majd eszek – felelte, fel sem pillantva a bőröndjéből. Cerise az ágyon játszott, természetesen minden oldalról körbepárnázva, nehogy leguruljon.

- Csak azért jöttem, mert a Kapi már elhúzott egy pirítóssal, gondolom, vissza a konditerembe, és jó lenne együtt reggelizni... Amúgy készülsz valahová?

- Igen, vezetőségi értekezlet lesz az Industriesnál, és kötelező megjelennem – felelte ingerülten, majd a gardróbhoz ment, és elmélyülten keresgélni kezdett.

- Na és a törpe? – érdeklődött az íjász döbbenten.

- Viszem magammal. Három óra múlva indul a gépem, addig oda kell érnem.

- Nem... Nem akarsz előtte beszélni Steve-vel? Talán nem ártana...

- Jelenleg le sem szarom, elhiheted, kisebb gondom is nagyobb nála. Bevágta a durcit, oké, világos. Hé, ide tudnád passzolni a bébihordozót?

- Tessék – adta a kezébe.

- Köszi – sóhajtotta, aztán visszasietett a lányához, majd még egy adag ruhát adott rá, és a hordozóba tette. – Asszem, minden megvan.

- Kocsival mész? – kérdezte Barton, még mindig körülötte téblábolva.

- Nem, majd gyalogolok. Ne legyél hülye, madáragyú. Megkérhetlek rá, hogy hozd a bőröndöm? Én cipelem a mazsolát – mosolygott le Cerise-re, miközben bekötötte.

- Biztos, hogy ez egy jó ötlet?

- Arra célzol, hogy úgy vezetek, mint egy őrült? Majd visszafogom magam – indult el az ajtó felé, anélkül, hogy megbizonyosodott róla, a férfi hozza a csomagjait.

Clint egy beletörődő sóhaj kíséretében kapta fel a bőröndöket, majd utána rohant, mivel addigra Antonia már majdnem a liftnél járt.

- Hát te, Fémek Asszonya? – érkezett Thor hangja mögülük.

Toni megpördült, ám bele is szédült a mutatványba, főleg, mivel a szőke mellett ott ácsorgott a fivére is, aki átható tekintettel bámult rá. A nő érezte, ahogy pillantása végigvándorol rajta, elemzi minden egyes porcikáját, a fehér blézert, az alatta lévő, kivágott, vörös blúzt, és a combközépig érő, szintén hószín szoknyát.

- Hová megyünk, Antonia? – húzódtak mosolyra az isten ajakai.

- Te sehová – vágta rá azonnal a zseni.

- Ó, szóval Odin nem kötötte az orrodra, hogy hozzád vagyok kötve – szélesedett ki a macskavigyora.

- Hogy mi van? – vonta fel a nő a szemöldökét, hangja magasba szökött a megbotránkozástól.

- Az éjjel szökni próbált, de nem jutott fel a tetőre, mert egy erőtér megállította. Amikor a lifttel próbálkozott, négy szinttel lejjebb megállt, és nem ment tovább, aztán addig kísérletezett, míg a mágia szinte teljesen össze nem szűkült körülöttetek, úgyhogy néhány órája már itt dekkolunk, mert nem tud sehová sem menni – felelte rezignáltan a bátyja. Toni döbbenten hallgatta a történetet, egyrészt nem értette, Loki miért akart menekülni, hiszen látszólag több mint boldoggá tette, hogy körülötte legyeskedhet.

- Ezt te csináltad, mi? – horkant fel, a fekete hajú felé fordulva.

- Akármennyire is szeretném, hogy így legyen, nem az én művem. Úgy tűnik, amint Odin észlelte, hogy rossz fiú vagyok, szorosabbra fogta a pórázt. Már teleportálni sem tudok – válaszolta elégedetten.

- Ugye ez csak egy szar vicc?! Vezetőségi értekezlet lesz Velencében, nem vihetem a pszichopata öcsikédet is magammal!

A jelző hallatán a hazugságisten arcán mintha átfutott volna a sértettség, de vonásait hamar rendezte. Ezzel szemben Thor remekül szórakozott, habár láthatóan alig aludt valamit az éjjel, hála fivérének.

- Magasról tojok rá. Ha itt pusztulsz is meg, én elmentem – jelentette ki végül ingerülten, majd betrappolt a liftbe, ahol már várta őt Barton. Megnyomta a garázs gombját, közben pedig végig Loki szemébe nézett, egész addig, míg be nem zárult az ajtó.

Az isten ismét vigyorogni kezdett, mint aki tudja, hogy úgyis nyerni fog, ami csak tovább feszítette a zseni idegeit. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, mikor az ajtók becsukódtak, ám a lassan rá telepedő nyugalom mindössze két emelettel lejjebb teljesen elszállt, mivel a lift egyszer csak sikoltva torpant meg. Hallotta, hogy egyébként a szerkezet menne tovább, azonban mintha valami beakadt volna alá. Szitkozódva feszegette szét az ajtót, majd mit sem törődve azzal, amit a két asgardi mondott neki, inkább a lépcsőház felé vette az irányt, majd kiadta Jarvisnak az utasítást, hogy kezdjen valamit a felvonóval.

- Asszonyom, a lift tökéletesen működik, úton van a garázsba – felelte a mesterséges intelligencia.

- Ugye most szórakozol velem, J? – hitetlenkedett.

- Nem, asszonyom.

- Mindegy, lépcsőzöm – nyitotta ki az ajtót, azonban a lába nem érte el az első lépcsőfokot, mert egy láthatatlan falba ütközött.

Mögötte Clint először csak feltolta a szemüvegét, mintha nem látna jól benne, majd hangos nevetésbe kezdett.

- Te mi a francot röhögsz, madáragyú? – rivallt rá.

- Semmi, semmi, csak asszem, kivételesen igazat mondott az a kígyó – röhögött tovább, szabad kezével a szeméből kicsorduló könnyeket törölgetve.

- Ez nem lehet igaz! Jarvis, mi a franc ez?

- Asszonyom, energiát észlelek, hasonlót, mint amit Mr. Laufeyson használ – adott választ készségesen a kérdésére Jarvis.

- Édes istenem, miért? Mit tettem, hogy ezzel büntetsz engem?! – emelte az ég felé a tekintetét.

- Szóval nem mehetsz sehová nélküle. Ez nagyon jó! Szerintem mondd le azt az értekezletet – nevetgélt tovább Barton, mire Toni tarkón vágta a ridiküljével.

- Inkább húzz vissza, és mondd meg annak az emós idiótának, hogy tolja le a seggét – sóhajtotta beletörődően.

- Te elviszed magaddal? – döbbent le az íjász.

- Pepper megöl, ha nem megyek, és mindjárt indul a gépem is, Rhodeyt nem várakoztathatom meg... Megint.

- És ha valami bajod esik? – kérdezte aggódóan a férfi. Izmai megfeszültek, készen állt bármelyik pillanatban a támadásra, vagy éppen Loki likvidálására.

- Nem bánthat, és nem is fog. Másképp úgysem bízta volna rám a nagyfater... De nincs energiám most ezzel is foglalkozni, még ha ő is szórakozik, órák kérdése, míg megoldom, hogy megszabaduljak tőle. Vagy talán soha, mivel mágia.

Az íjász sóhajtva hagyta magára, néhány perc múlva pedig a vadalmaként vigyorgó Lokival tért vissza.

- Akkor végre leveszed ezt rólam? – emelte fel a kezét, amit körbeölelt a karkötő, amely megakadályozta, hogy szabadon garázdálkodhasson.

- Sok értelme úgy sincs – motyogta, majd elé lépett, és rutinosan leszerelte róla a szerkezetet.

- Biztos, hogy ez jó ötlet? – szólt közbe Barton.

- Ha rajta van, nem tudom elvinni. Habár a hátam közepére sem kívánom, és valószínűleg kapok majd a pofámra, ha visszajövök, de mindegy.

- A pojáca észre sem fogja venni – lehelte az isten.

- Hallgass, és húzzál befelé a liftbe, mert a végén még meggondolom magam, és végignyáladzhatod az utat – húzta el a blézerét, hogy a fekete hajú megláthassa a sokkolót, amely a szoknyája derekába rejtve pihent. Egyelőre...

- A bátyám a villámok istene – felelte egyre halványodó mosollyal.

- Ez nem jelenti, hogy kevésbé fog fájni – kacsintott, aztán Clinthez fordult. – Fedezz, oké?

A férfi gondolkodott egy darabig, aztán beletörődve felsóhajtott.

- De ha a Kapitány megtudja... – kezdte.

- Nem fogja, Natasha és Thor majd segítenek. Na, meg Jarvis, igaz? – pillantott a legközelebbi kamera felé.

- Igenis, asszonyom. De talán megkérhetné Mr. Laufeysont, hogy hagyjon itt egy másolatot magából – felelte készségesen a mesterséges intelligencia.

Antonia kérdőn felvonta a szemöldökét, tekintetét pedig a hazugságistenre emelte. Az csak kihívóan vigyorgott vissza rá, majd a következő pillanatban a tökéletes mása jelent meg mellette.

- Odin azt mondta, semmi mágia. Hogy a fenébe csinálod? – érdeklődött a nő ingerülten.

- Van, amit szabad, és van, amit nem. A minket összekötő varázslattól is függ, hogy mire vagyok képes, jelenleg pedig elkezdett lazulni a póráz – válaszolta, majd megpaskolta a klónja vállát. – De senki ne nyúljon hozzá, mert semmivé foszlik. – Ezt már Sólyomszemnek címezte, aki csak felhorkant, aztán inkább Tonihoz lépett, és átölelte.

- Remélem, bírni fogsz vele – súgta a fülébe.

- Egy normál embert megölne a sokkolóm, őt csak ártalmatlanná teszi – magyarázta, közben pedig végig Lokira vigyorgott, arcán pedig romlott kifejezés terült szét.

Az isten tökéletesen hallotta, amit a nő mondott, és nem igazán tetszett neki a gondolat, hogy egy bizonyos időintervallumig öntudatlanul fetrengjen a padlón, mert Antonia úgy ítélte meg, nem viselkedik elég jól. Hatalmasat nyelt, bőre a szokásosnál is sápadtabb lett, pupillái pedig kitágultak, ez jelezte Tonia számára, hogy felfogta a fenyegetést.

- Vigyázz magadra – csókolta homlokon Clint, aztán elengedte.

Mosolyogva lépett be a liftbe, ahol Loki már várakozott rá, aztán még integetett az íjásznak, mielőtt becsukódott volna az ajtó. Cerise már aludt a hordozóban, és inkább rá koncentrált, nem a mellette álló skandináv istenre, aki ismét kezdett felbátorodni. Szerencsére, mielőtt megszólalt volna, leértek a garázsba, így szinte kimenekült a felvonóból, egészen az autójáig. Eredetileg az Audival akart menni, de mivel útközben becsatlakozott egy potyautas is, ezért végül a Mercedest választotta. Persze tudta, a többiek ennek csak örülnek, mert legalább nem tud őrült sebességgel száguldani, míg ott van mellette a lánya, de őt frusztrálta a gondolat, hogy ennyi öröme nem lehet.

Miután berakta Cerise-t az anyósülésre, és bekötötte, a vezető oldalhoz sietett, ám pillantása megakadt a kocsi mellett ácsorgó Lokin.

- Szállj be! – rivallt rá.

- Azt hittem, a gyerekeket hátra szokták rakni – osztotta meg a problémáját Tonival.

- Hány éves is vagy? – húzta össze a szemét a nő, ám amikor látta, hogy válaszolni akar, leállította. – Ne, költői kérdés volt. Hátul leszel, akkor legalább kevésbé idegesítesz, ja, és pofa be.

Mielőtt a másik reagálhatott volna, már beszállt az autóba, addig azonban nem indított, míg az isten sem tett ugyanígy. Addig, míg csak ácsorgott, ingerült pillantásokat lövellt a visszapillantóból, mikor pedig végre bekötötte magát, csak türelmetlenül csettintett egyet a nyelvével.

- De nem szeret itt várni valaki – jegyezte meg a fekete hajú.

- Kuss – sziszegte, aztán indított. Másodperceken belül New York utcáin voltak, Antonia pedig kicsit sem fogta vissza magát, még így is a megengedett felett volna a sebességmérő mutatója.

- Mondd csak, hogy tudsz vezetni tűsarkúban? – próbált vele beszélgetni a férfi.

- Kuss! – ismételte el.

- Értem én, rossz kedved van, de ne aggódj, olyan lesz, mintha itt sem lennék – mosolyodott el, aztán zöld fény kíséretében egy teljesen más emberré változott.

A zseni szíve szerint beletaposott volna a fékbe, hogy az idióta lefejelje a fejtámlát, de végül Cerise miatt megállta.

- És a pofádat be tudod fogni?!

Válaszul az isten úgy tett, mintha becipzározná a száját, majd eldobná a kulcsot. Toni csak a szemét forgatta, a mágus meg csak vigyorgott.

- Mondd csak, minek örülsz ennyire?

Loki vállat vont, de nem mondott semmit. Toni ekkor jött rá, hogy szórakozik vele, és hogy nem volt a legelmésebb ötlet csendre bírni.

- Istenem, miért versz engem?! – emelte az ég felé a tekintetét.

A reptéren jutott már csak eszébe, hogy mennyire megbánta, amiért magával hozta Lokit. Nem, mintha lett volna más választása... Rhodey már várt rá, ám amikor megpillantotta a fekete Mercedest, először meg sem mozdult, csak zavarodottan bámult az autó irányába. Még csak meg sem fordult a fejében, hogy talán Toni lehet az, mert egyszerűen lehetetlenségnek tűnt, hogy a nő bármilyen körülmények között ilyen visszafogott autót válasszon. Az ezredes meg volt róla győződve, Antonia csak késik, mert hiába ott a lánya, egészen biztos, hogy az csili-vili, Audival fog érkezni.

Közelebb érve aztán nem kis meglepetésére Tonit pillantotta meg a kormány mögött, és ekkor már fejvesztve rohant, hogy üdvözölje a legjobb barátját.

- Hogy ebből micsoda botrány lesz! – sóhajtotta a zseni, majd erőt vett magán, és kiszállt az autóból.

- Szia! – ölelte át azonnal Rhodey, ezzel azonban csak némi időt nyert, mert hamarosan a barátja is kiszúrta, hogy még egyszer csapódik az ajtó, és hátulról Loki száll ki. A joviális mosoly azonnal lehervadt az arcáról, és hitetlenkedve pislogott a nőre. – Ez mégis mit keres itt?!

- Hosszú, bonyolult, majd a gépen elmesélem – hadarta, aztán kiszakadt az öleléséből, és még az isten előtt az anyósülés felőli ajtóhoz ment, hogy kivegye a lányát. – Tedd hasznossá magad, és hozd a csomagokat – vetette oda csak úgy foghegyről a fekete hajúnak, majd meg sem várva a válaszát elindult a repülő felé.

Természetesen a hazugságisten nem maradt le túlságosan tőle, egyrészt, mert nem tehette meg, másrészt, úgy loholt Toni után, akár egy hűséges öleb. A nő már az autóban észrevette, hogy míg hála a ki tudja milyen égi erőnek, csendben maradt, vagy a tájat fürkészte – ez fordult elő kevesebbszer -, vagy a visszapillantó tükörből bámulta őt. Ez éppenséggel még nem is lett volna olyan ijesztő, de volt valami a tekintetében, nem különösen rossz, csak megfejthetetlen, és nem odaillő.

- Most komolyan, Tonia, mi a fenét keres itt? – hajolt hozzá közelebb a férfi, hogy rajtuk kívül senki se hallhassa.

- Mondtam, elmesélem a gépen – torpant meg, majd a mögötte továbbra is csendbe burkolózó Lokihoz fordult. – Előttem – jelentette ki türelmetlenül.

- Ragaszkodom hozzá, hogy te menj előre – ellenkezett, de közben mélyen a szemébe nézett.

- Komolyan most kell úriembernek lenned? Csak menj már, nem akarom, hogy a lesifotósok lekapjanak minket.

- Nem. Menj te előre – makacskodott tovább.

- Loki... - kezdte fenyegetően a nő, ám a barátja félbeszakította.

- Tones, csak menj már, majd én megyek leghátul, és akkor tuti nem tűnik el – forgatta a szemét a férfi.

- Ha akarna, sem tudna szökni – magyarázta, miközben felsétált a lépcsőn.

A repülőgép belsejébe érve azonnal ledobta magát az egyik ülésre, maga mellé pedig lerakta a békésen szundikáló Cerise-t a hordozóval együtt. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, néhány pillanatra lehunyta a szemét, ám mikor kinyitotta, a feszültség ismét parázslani kezdett benne, mivel Loki ott volt vele szemben, és aggodalmasan vizslatta a lányukat.

- Mi van? – érdeklődött kicsit sem túl barátságosan.

- Normális, hogy ilyen sokat alszik? – bökött állával a kicsi felé.

Toni egy pillanatra megakadt, pedig szólásra nyitotta a száját, azonban nem tudta, mit mondjon. Nem azért, mert nem volt válasza a kérdésre, hanem mert ekkor tudatosult először benne, hogy az isten igenis törődik a lányukkal. A hangjából, az arckifejezéséből nem jöhetett volna rá, de a szeme, azok a gyönyörű smaragdok elárulták, hogy feszült, és aggódik. Nem értette, miért hagyja neki, hogy láthassa ezeket az érzéseket, hiszen Loki soha, semmilyen körülmények között nem engedte ezt meg, ám be kellett látnia, hogy kapcsolatuk mindig is különleges volt ilyen szempontból. Az isten talán szándékosan, vagy épp nem, de a közelében mindig felolvadni látszott, kemény, hűvös maszkját félredobta, és csak egy kicsit a valódi önmaga volt, nem, amit mások láttak belőle.

- Még csak most lesz négy hónapos, normális, hogy ennyit alszik. Nagyrészt csak eszik, és alszik, hogy nagyra nőjön – pillantott a lányára, közben pedig gyengén mosolyra húzódtak az ajkai.

Ezúttal Lokin volt a csodálkozás sora, hiszen ugyan tudta, hogy Antonia szereti a lányukat – ennél természetesebb dolog véleménye szerint nem is létezett -, de valami mégis teljesen letaglózta a nő mosolyában. A szeretet és odaadás, amellyel a kicsire pillantott, Frigga gyönyörű, égkék pillantására emlékeztette, amely ugyanilyen érzéseket tükrözött, csak éppen felé, és bátyja felé. Talán azért volt ekkora hatással mindez rá, mert hiányzott neki az anyja, elvégre az elmúlt egy évben alig látta, vagy épp a mellkasában fészket rakó keserűség miatt, melyet a tudat táplált, hogy szülőanyja kitette őt egy jeges sziklára meghalni.

Nagyot kellett nyelnie, hogy elszabadult érzéseit eltompítsa, végül pedig némán bólintott egyet, jelezve ezzel Toninak, hogy megértette, amit mondott. A zseni persze észrevette a változást, sőt, nyomon is követte, habár az okot nem értette. Rákérdezni nem akart, sokkal inkább nem mert, pedig furdalta a kíváncsiság, így csendben maradt, és inkább figyelmét ismét a lányának szentelte, aki épp a legjobbkor döntött úgy, hogy eleget aludt.

- Sssh, semmi baj – próbálta nyugtatni, miután kiszabadította a hordozóból, és a karjaiba vette. – Hahó, Cerise, mi a baj?

- Megijedt, azt hiszi, magára hagytad – válaszolta Loki, mire a nő megdermedt, és csak csodálkozva pislogott rá.

- Ezt mégis honnan tudod?

- Borzasztóan kuszák a gondolatai, csak hangok, színek és érzések, de azt hiszem, nagyjából megértjük egymást. Van valamiféle kapcsolat közöttünk, amivel szavak nélkül is tudunk kommunikálni – magyarázta.

- Te Cerise fejében mászkálsz?! Azonnal szállj ki onnan!

- Ezt... Ezt nem én csinálom, és ez nem telepátia, mert nem működik állandóan. Nagyon ritkán hallok, inkább csak érzek valamit, amiből nagyjából megállapítom, hogy mit gondol.

- És akkor most miért hallgatott el hirtelen? – pillantott le a kicsire Toni, aki addigra már teljes nyugalomban vigyorgott az apja felé.

- Mert meghallotta a hangomat – viszonozta a gesztust Loki. Cerise tudta még hová fokozni a dolgot, kezével-lábával kapálózni kezdett, és hangosan felkacagott.

- Ugye te most szórakozol velem? – vonta fel hitetlenkedve a szemöldökét a nő.

- Miért tenném? Kedvel engem, szerintem azt is tudja, ki vagyok, ellenben a bazári majommal... - felelte, továbbra is a lányára mosolyogva.

A pillanatot végül Rhodey zavarta meg, aki a másik oldalon lévő ülések egyikén foglalt helyet, majd közölte, hogy kössék be az öveiket, mert nemsokára felszállnak.

- Akkor végre elmondod, Tones, hogy mit keres itt az a pszichopata, aki megpróbálta elfoglalni a Földet, és nem mellesleg, a lányod apja? – vonta fel a szemöldökét.

- Remélem, szabad vagy az elkövetkezendő két órára – sóhajtotta a nő.