Apa ne prédikálj! (Nem a templomban vagy)

17:50

Régóta motoszkált már egy történet a fejemben, Madonna Papa Don't Preach c. száma kapcsán, és most eljutottam (végre) a megvalósításig.
Dean és Castiel végzős középiskolások, és már egy ideje együtt is vannak, amit lelkész édesapja eddig el is fogadott, liberális ember lévén, azonban a házasság gondolatára is felkapja a vizet. Egy vasárnap délelőtt Shurley tiszteletes nem engedi el a fiát Deannel, mire Castiel úgy dönt, saját életet kezd és megszökik Deannel.
Jellemzők: fluff, romantikus, Castiel Pov, AU, songfic, egyperces
Figyelmeztetések: OOC karakterek, Pre-Slash


- Castiel James Shurley, azonnal gyere vissza! - ordította az apám.
- Nem akadályozhatsz meg abban, hogy Deannel találkozzak! - fordultam vissza, és teli torokból üvöltöttem.
- Amíg ebben a házban laksz, addig azt csinálod, amit én mondok, világos? - közeledett felém villámló tekintettel, de én álltam a pillantását.
- Mondd csak, mi bajod van neked Deannel tulajdonképpen? - szegeztem neki a kérdést.

Persze sejtettem, hogy a tegnapi balhé áll a hirtelen szigorúság hátterében, de tőle akartam hallani.
- Hogy mi bajom? Az, hogy amióta ez a fiú betoppant az életedbe, azóta tudomást sem veszel semmi másról. Mondd csak, mikor beszélgettél utoljára a testvéreiddel vagy velem?
- Olyan nagy baj, hogy szerelmes vagyok? - sziszegtem.
- Castiel, azzal van a baj, hogy rajta kívül semmi más nem létezik számodra!
- Ez nem igaz! - tiltakoztam.
- Ma nem mész sehová, érthető? Vasárnap délelőtt van, ilyenkor a családoddal kellene lenned, meg misén, de te már hetek óta Deannel mászkálsz ide-oda. Eddig hagytam, de ennek most vége, úgyhogy leülsz a hátsódra és nyugton maradsz! - sziszegte.

- Dehát már itt van, nem küldhetem el! - kiabáltam kétségbeesetten.
- Akkor majd én elintézem, te pedig itt maradsz - közölte apám hűvösen, majd kivágta az ajtót, amit azonnal kulcsra is zárt, amint kilépett a házból. Hiába rángattam, nem nyílt, így a hátsó bejárathoz rohantam, de mire kiértem a kapuhoz, addigra már csak az Impala hátulját láttam, motorjának dorombolása egyre halkult. Apám szigorú kifejezéssel az arcán szemlélte a távolodó autót, és azonnal ordítani kezdett, amint megpillantott.
- Mintha azt mondtam volna fiatalember, hogy a házban maradsz!
- Nem érdekel! Miért kellett elküldened?! - kiabáltam.
- Amíg az én kenyereket eszed, addig az én szabályaimat követed, most pedig nyomás befelé!
Nem mozdultam, csak dacosan bámultam rá.

- Azt mondtam, indíts! - szavai nyomatékosításaképp a házra mutatott.
Dühtől remegve fordultam meg, és szinte rohantam az emeletre. Útközben minden ajtót becsaptam, amibe a falak és az ablakok beleremegtek.
Mikor végre a szobám félhomályát élvezhettem, zokogva dőltem végig az ágyon, arra sem volt erőm, hogy megkeressem a telefonom és felhívjam Deant. Szerencsére ő megtette, így némi kutakodás után megtaláltam a földön rezgő készüléket.

- Annyira sajnálom, Dean! - szipogtam.
- Hé, napsugár, semmi baj! Jól vagy? - kérdezte aggodalmasan.
- Persze - nevettem fel rekedten.
- Gondolom, apád hallani sem akart a tervünkről...
- Tegnap este is diliház volt. Gabe engem védett, Michael, Rafael és Luci viszont apa mellett állnak, aki közölte, hogy nem mehetek sehová, amikor pedig felhozódott a házasság, teljesen kiborult.
- Abban igaza van, hogy előbb el kéne végezned a sulit.
- De én világot akarok látni! Az egész életemet Lawrencben töltöttem, még csak másik államban sem jártam. Nem tilthatja meg, hogy oda menjek, ahová akarok, elmúltam tizennyolc. Veled akarok összeházasodni, nem valaki mással. Akármit mondanak, nem hamarkodtam el semmit.
- Viszont nem érettségiztél le, ő tart el, ráadásul aggódik miattad. Megértem az álláspontját.
- Már te is mellette állsz? - hördültem fel.
- Cas, figyelj, igaza van apádnak.
- Nem érdekel! Dean, menjünk el, csak mi ketten, Vegasba.
- Szerinted ez a megoldás? - horkant fel gúnyosan.
- Tudod mit? Pakolok, kilenckor gyere értem, majd kijutok valahogy - mondtam ellentmondást nem tűrő hangon.
- Hé, hé, hé, hová ez a nagy sietség?

Nem vártam meg, hogy bármi mást hozzáfűzzön, bontottam a vonalat, a telefont pedig az ágyra hajítottam.
Gondosan kulcsra zártam az ajtómat, majd a szekrényemhez siettem, először az utazótáskámat kerestem meg, majd elkezdtem bepakolni a ruháimat. Csak beledobáltam mindent, amire szükségem volt, majd átrohantam a fürdőmbe, és áldottam az eget, amiért csak én használtam a helyiséget.
Mikor minden benne volt a táskámban, ami csak kellett, kitéptem egy lapot az egyik füzetemből, majd írni kezdtem.
A könnyeimmel küszködtem, a háttérben üvöltött Madonna Papa Don't Preachje. Az apám ugyan pap létére elfogadta, hogy meleg vagyok, de tudtam, hogy a házasságba semmiképp sem fog belemenni, ezért kellett lépnem, méghozzá hamar.
Na, meg azért, mert képtelen voltam tovább elviselni, hogy úgy kezeljen, mint egy kisgyereket. Szerettük egymást Deannel, mindennél jobban, és saját életet akartunk élni, amibe nem szól bele senki sem. Ebben még ő sem akadályozhatott meg, akármennyire is szeretett volna az ellenőrzése alatt tartani.

Kedves Apu!
Sajnálom, hogy csak így szó nélkül elmentem, de nem adtál más választást. Felnőtt férfi vagyok, és jogom van saját döntéseket hozni, ez ellen nem tehetsz semmit. Tudd, hogy nagyon szeretlek, és borzalmasan hálás vagyok neked mindenért, de itt az ideje, hogy a saját utamat járjam, én pedig ezt akarom. Mindig a kicsi fiad leszek, és amikor csak tudok, küldök majd képeslapot, hívni is foglak, de egy darabig ne keress.
Ölel: legkisebb fiad, Castiel


Gondosan összehajtogattam a lapot, a tetejére ráfirkantottam, hogy apunak.
Épp csak szépen elhelyeztem, hogy biztosan megtalálja, mikor kopogásra lettem figyelmes. Úgy döntöttem, nem engedem be az illetőt, legyen akármelyik testvérem is, ám ekkor a vendégem megszólalt:
- Hé, öcsi, nyisd ki - kérte Gabe.
Sóhajtva az ajtóhoz sétáltam, majd résnyire nyitottam, és gyanakvóan néztem körbe a folyosón, de csak a legfiatalabb bátyám volt ott.
- Hová készülsz? - érdeklődött, mikor megpillantotta a táskát a háttérben.
- Én... Öhm... - hebegtem.
Nem mondott semmit, csak bejött, és felült az íróasztalra. Szórakozottan forgatta a keze között a levelemet, azonban nem nézte meg.
- Lelépsz Deannel? - szegezte nekem a kérdést.
- Nem tudsz megállítani - sziszegtem.
- Nem is akarlak, megértelek. Ugyan apu tök liberális, de van amiben nem enged, én pedig ezt nem támogatom. Igazad van.
- Akkor? - suttogtam döbbenten.
- Vigyázz magadra, oké? És hé, amikor legközelebb találkozunk, már feleség legyél! Egyébként jó ez a dal, illik a hangulatodhoz. A dacos kamasz, aki le akar lépni a pasijával... - vigyorgott rám. Miközben beszélt tekintete a gyűrűre siklott a bal kezemen.
Válaszul csak a szememet forgattam.

- Vacsinál még találkozunk. Egyébként is férj lehetek maximum! - emlékeztettem.
- Attól még semmi hülyeséget ne csinálj - ölelt magához.
A könnyeim ismét utat találtak maguknak, szorosan bújtam a bátyámhoz, és csak most tudatosult bennem igazán, hogy mennyire hiányozni fog.
Végül elengedett, majd egyedül hagyott a gondolataimmal. Egy ideig még bámultam utána, aztán elfordítottam a tekintetem a bejárat felől.
A nap további részében a szobámban vegetáltam, csak vacsorázni mentem le, azonban a hangulat kissé feszült volt. Képtelen voltam enni, mert a gyomrom apró kis gombóccá zsugorodott össze, apám továbbra is sértődötten ült az asztalfőnél.
Már csak egyetlen óra volt hátra az indulásig, én pedig még mindig az ételt piszkálgattam, egyre sűrűbben pillantgattam az óra felé, ezt pedig Michael is észrevette.
- Talán sietsz valahová, Cas? - érdeklődött.

Elszoruló torokkal hebegtem válaszul egy nemet, majd arra hivatkozva, hogy jóllaktam, felmentem.
Idegesen járkáltam fel-alá, minden egyes neszre felfigyeltem, de senki sem zavarta meg a várakozást.
Már elmúlt kilenc, Dean viszont még sehol sem volt. Végül negyed tízkor megszólalt a telefonom, én pedig hevesen dobogó szívvel vettem fel. Reménykedtem benne, hogy nem azért hív, hogy közölje velem, sehová sem megyünk.
- Itt vagyok - mondta a világ leggyönyörűbb hangja, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Sietek - feleltem remegő hangon.
Dean bontotta a vonalat, így azonnal felkaptam a táskámat, az ablakhoz rohantam, és a lehető leghalkabban kinyitottam, majd kimásztam.
Széles párkány húzódott alattam, mégis lassan, vigyázva lépkedtem, nehogy meghalljanak, vagy meglássanak, ennek érdekében minden ablaknál guggolva közlekedtem. Amint a csatornához értem, óvatosan leereszkedtem, ám mikor földet ért a lábam, abba is hagytam a lopakodást, és sprinteltem az Impaláig, amely a szomszéd kocsifelhajtóján várakozott.
Feltéptem az anyósülés ajtaját, bepattantam, majd egy gyors csókkal üdvözöltem Deant.

- Biztos vagy benne? - kérdezte bizonytalanul.
- Igen - válaszoltam magabiztosan.
Indított, én pedig hátrafordultam, hogy egy utolsó pillantást vessek a házra, ahol felnőttem. Legnagyobb meglepetésemre apám kint állt a gyepen, és üres tekintettel bámult az autó után. Pár pillanat múlva már csak a sziluettjét vettem ki, végül eltűnt az árnyékok között.
Amint visszafordultam, kitört belőlem a zokogás. Dean együttérzően simított végig a kezemen, majd belökött a rádióba egy kazettát. Néhány másodperc után felcsendült a Nothing Else Matters.
- Minden rendben lesz, apád meg fog bocsájtani - suttogta.
- Már nem fordulhatunk vissza, nemigaz? - nevettem a könnyeimet törölgetve.
- Az autópályán vagyunk, de megoldható - kuncogott.
- Menjünk inkább.
- Na, és hova?
- Vegasba. Megkérted a kezem, rémlik?
- Ahogy akarod, szerelmem.

Kezeink egymásba kulcsolódtak a sebességváltón, a gyűrűk megcsillantak az utcai lámpák szelíd fényében.
Egyre nehezebben tudtam nyitva tartani bedagadt szemhéjaimat, a hűvös üvegnek támasztottam a fejemet, majd reménykedő gondolatokkal a fejemben ringatott álomba Baby dorombolása. Tudtam, hogy mikor felkelek, már túl messze leszek ahhoz, hogy meggondoljam magam, és egyre közelebb a boldogsághoz, ez pedig kellemes izgalommal töltött el. Én magam írom a jövőmet, és még ha ostobaságot is csináltam, tudtam, hogy helyesen döntöttem, mert azzal az emberrel tettem, akivel le akartam élni az életemet.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Köszönöm a kommented. Legyen további szép napod. :)