Nem foglak elengedni még egyszer!

18:33

Először is hatalmas köszönet Megnek, aki ötleteket adott, nem utolsósorban pedig bétázott. <3

Dean kénytelen elküldeni az ex-angyalt, mert beengedte fivére testébe Gadreelt, aki kijelentette, vagy ő marad, vagy Castiel, így végül a vadász az öccsét választja a legjobb barátja helyett.
Hét hónap tellik el, Dean kétségbeesetten keresi Cast, akit azonban mintha a föld nyelt volna el. Végül rátalál, azonban egy olyan helyen, ahol álmaiban sem gondolta volna, hogy megleli.
Kérlek fogadjátok sok szeretettel a legújabb Destielemet. :)
Jellemzők: Romantikus, Humor, Dráma, Hurt Comfort, Fluff, Novella, Dean Pov, enhye Angst
Figyelmeztetések: Erotikus tartalom, Durva beszéd, Slash, 18+


Kimerülten löktem be a bár ajtaját, aztán körül sem nézve egyenesen a pulthoz mentem, majd letelepedtem az egyik székre és rendeltem egy whiskyt. Már nem is tudtam, mióta aludtam a kocsimban, mert arra sem volt időm, hogy kivegyek egy motelszobát. Városról városra jártam, az estéimet kocsmákban töltöttem, aztán hajnalban indultam is tovább. Megviselt voltam, hónapok óta csak néhány órát töltöttem a bunkerben, és akkor is csak azért, mert valamilyen felszerelésért mentem, esetleg a mindig aggódó öcsémet látogattam meg, ezzel bebizonyítva neki, hogy még élek.
A pultoslány egy kacér mosoly kíséretében tette le elém az italomat, gondolatban pedig már forgattam a szememet, de persze ellenérzéseimet nem mutathattam ki. Némi kedvességet kierőszakolva magamból megköszöntem, azonban nem tágított.
 Minden lehető módon megpróbálta az arcomba tolni gondosan kirakatba tett kebleit, viszont én túl fáradt és ingerült volt ahhoz, hogy értékelni tudjam a dolgot. Úgy döntöttem, nem foglalkozok vele, így belekortyoltam a whiskybe, és hogy ne kelljen a lányra néznem, inkább egész testemmel kifordultam, így végre körülnézhettem.

Persze tisztában voltam vele, hogy milyen helyen vagyok, elvégre határozott indokkal érkeztem a szriptízbárba. Hogy pontosan mi volt ez az ok? Azon töprengett, némi lazítás igazán nem árthat, főleg azok után, hogy az utóbbi időben a kimerültség rányomta a bélyegét mind a lázas kutatómunkára, amit végeztem, mind pedig a másodállássá avanzsált szörnyvadászosdira. Természetesen tudtam, hogy nem feltétlenül a legjobb helyen keresem a megnyugvás utolsó számomra létező morzsáit, de úgy gondoltam, miután eltompítottam az agyam néhány pohár itallal, talán lelek némi élvezetet a zene ütemére ringatózó és vetkőző testekben. Talán, ha jó napom van, még fel is szedek valami csajt, akivel kiereszthetem a gőzt.
A három színpad mindegyike csillogó flitterekkel, lámpákkal volt díszítve, na meg mindenféle rózsaszín tollakkal, és hasonló borzalmakkal, míg a legnagyobb, középen lévő, legegyszerűbb volt mindközül.

Egyszerű, hűvös felületek, az éleken körbefutó neon, egy magányos rúddal . A bár többi részében asztalok foglaltak helyet, némelyiknél vendég is ült, és megbabonázva nézték a nekik vetkőző, vonzó nőket. Én valahogy még mindig nem leltem kedvem az egészben, habár ez nem a lányok hibája, én voltam egész egyszerűen kedélytelen.
Az elmúlt hét hónapom körülbelül így telt, mint ez az estém, azzal a kivétellel, hogy általában egyszerű kocsmákban kerestem a lelki békémet, sikertelenül. Ennyi idő telt el azóta, hogy Castielt elküldtem, mert Sam testébe beengedtem egy angyalt, azzal a reménnyel, hogy az majd meggyógyítja őt. Azonban a szárnyas még csak nem is az volt, akinek mondta magát, ami hamar kiderült, és ugyan helyrehozta az öcsémet, ennek ellenére záros határidőn belül ki kellett belőle űzni. Hogy milyen hamar bukott ki mindez? Talán két hét telt el, engem pedig közben is mardosott a bűntudat, de azzal vígasztaltam magam, hogy Sam miatt tettem, és hogy majd Cas vissza fog jönni.
Ezzel nem is lett volna probléma, azonban az elméletem már ott megbukott, amikor Cas nem jelentkezett, pedig megígérte, hogy még aznap este felhív, csak hogy megnyugodjak, minden rendben van vele. Ezután akárhogyan kerestem őt, sehogy sem bukkantam a nyomára, mintha a föld nyelte volna el. Kétségbeesetten kutattam utána államokat átszelve, az illinoisi Pontiactól egészen Arizonáig, sőt, meg merem kockáztatni, Hawaiin és Alaszkán kívül az összes államban jártam, csak egyetlen cél vezérelt: megtalálni az ex-angyalt.

A bűntudatom még inkább fokozódott. Nem csak elveszítettem, de magára is hagytam a legjobb barátomat akkor, amikor a legnagyobb szüksége lett volna a segítségemre. Elküldtem őt, naivan remélve, hogy majd boldogul. Erősen reménykedtem benne, hogy nem azért nem találtam meg, mert nem akarta, hanem mert valami történt vele, habár ez sem volt épp ínyemre való gondolat. Legszívesebben visszamentem volna az időben, hogy mindent másképp csinálhassak, hogy ne ronthassam el ezt is, ha már annyi minden mást igen.
Amikor rájöttem: valójában Gadreel élősködik a testvérem testében, a lelkiismeretfurdalásom a tetőfokára hágott. Nem volt elég, hogy elküldtem Cast, még Samet is veszélybe sodortam, ráadásul be is csaptam, önkényesen visszahoztam az életbe, miközben ő már készenállt a halálra. Két élet fölött döntöttem, nekik nem volt beleszólásuk ebbe az egészbe.
Castiel bízott bennem, majd segítek neki talpra állni, miután ő mennyi jót tett velem, anélkül, hogy bármit is kért volna cserébe, Sam pedig hitte, tiszteletben tartom majd a kérését. Mindkettejüknek csalódást okoztam.

- Látom nem vagy jó passzban - kezdeményezett beszélgetést a pultos lány, kiszakítva mély gondolataim közül.
- Kaphatok még egy pohárral? - érdeklődtem egy bugyiszaggató mosoly kíséretében, ami nem sikerült valami meggyőzőre, de a lány máris töltött nekem. Pozitívum, hogy legalább nem kérdezősködött.
- Nemsokára kezdődik a különleges előadás.
- Mi olyan különleges benne? - kérdeztem cinikusan.
- A legjobb táncosunk fog fellépni, ő a bár királynője, ha úgy nézzük, de persze csak hatalmas idézőjelekben - felelte egy titokzatos vigyorral az arcán.
- Ha te mondod... Öhm, hogy is hívnak, szépségem? – próbálkoztam hitelesen alakítani, de valószínűleg üvöltött rólam, hogy egyáltalán nem vagyok jó kedvemben.
- Cindy – felelte.

Nem voltam tovább képes a bájcsevejre, inkább csendben maradtam. Úgy gondoltam, elégséges információ áll a birtokomban, nem szükséges további teljesen felesleges beszélgetéseket kezdeményezni. Cindy tekintete elárulta, tetszem neki, én  viszont egyáltalán nem voltam olyan hangulatban, hogy belemenjek a játékba, még ha eredetileg ezzel a szándékkal érkeztem.Sokkal inkább kíváncsi voltam a titokzatos táncosukra, és csak reménykedtem benne, elég csinos, ráadásul abba a típusba tartozik, akiket az utóbbi időben valamilyen érthetetlen okból kifolyólag lehetetlenül megkedveltem. Mégis milyen lányok lettek az új zsánereim? Fekete hajú, kékszemű, törékenynek tűnő, sápadt szépségek, gömbölyded csípővel és kisméretű mellekkel.
Néhány percig még nem történt semmi, aztán a bár fényei elsötétedtek, az előbb említett nagy színpadon pedig kigyúltak a neon lámpák, aztán felcsendült a Dirty Diana. Gúnyos vigyorral terült szét az arcomon, aztán újra kifordultam, hogy élvezhessem az előadást.
Pár másodperc után a sötétből előtűnt valaki, és legnagyobb meglepetésére nem nő volt. Zavartan pislogtam a pultos lányra, de ő csak elégedetten mosolygott vissza rám. A második döbbenethullám akkor ért el, mikor megpillantottam, hogy ki lépked egy vadmacska kecsességével a rúdhoz.
Ámulattal vegyes, egyre növekvő dühvel néztem, ahogy Castiel belekezd a produkcióba.

- Ő Angyal, a legjobb lányunk évtizedek óta először - magyarázta a lány mögöttem.
- Lányotok? Nekem nem annak tűnik - sziszegtem. Elképesztően ideges voltam, pedig azt hittem, hogy amikor végre rátalálok az elveszett angyalomra, akkor majd meg fogok könnyebbülni. Ehhez képest azzal kellett szembesülnöm, hogy rúdtáncos lett belőle. Nem, valahogy nem erre számítottam.
- Ő ragaszkodik ehhez a megnevezéshez, nem akarja, hogy másképp kezeljük - vont vállat.
- Mondd csak, mióta dolgozik itt?
- Úgy fél éve.
Összeszorított ajkakkal néztem a színpad felé, ahol az ex-angyal kicsit sem szemérmesen táncolt.

Szóval leléptél, hogy sztripper lehess? Csak bámultam őt, és közben a dühöm átalakult néma csodálattá. Volt valami gyönyörű benne, valami kibaszottul izgató. Az egyre terjeszkedő, különös érzés növekedett bennem, mikor a ragyogó, kék szemek belefúródtak az enyémekbe. Hirtelen nyelnem kellett egyet. Az ismerős, sötétkék tenger azonban kicsit sem ismerősen csillant, úgy nézett rám, mintha egy érdekes idegen lennék.
Komolyan nem ismer meg? Nem volt időm és lehetőségem foglalkozni vele, mert valami más elterelte a figyelmemet. Legnagyobb döbbenetemre nemcsak a bár közönségének nőnemű tagjai figyelték minden mozdulatát úgy, mintha legalább egy élő istent látnának, hanem a férfiak is, akik idő közben egyre többen lettek.
- Minden péntek este Angyal különleges műsort ad, ilyenkor rengeteg pasi jön ide - magyarázta Cindy, mikor észrevette, hogy a tömeget bámulom.

Nem mondtam semmit, mert sokkal jobban lekötötte a figyelmemet Castiel. Egy pillanatra kijózanodtam, kibaszottul ideges voltam, és már el is döntöttem, hogy amint vége ennek a kis előadásnak, megkeresem Cast, és egy köszöntőnek szánt jobbegyenes után szépen elbeszélgetek azzal a kemény fejével, bár tisztában voltam vele, ez azért mégis csak túlzás lenne.
A gondolat hamarosan tova is szállt, köszönhetően az ex-angyalnak. Mikor Cindy azt mondta, hogy a legjobb táncosuk, akkor egy csöppet sem túlzott, sőt tökéletesen megértettem, miért hívták különleges műsornak a produkcióját. Nos, meg kell, mondjam, soha nem láttam még sztrippert ilyen magas szinten űzni a rúdtáncot. A legtöbbjük többnyire csak vetkőzött, meg a rúdhoz dörgölőzött, míg Cas… Az összes izma megfeszült, csak a lábaival tartotta magát, testét újra meg újra a hűvös fémhez nyomta, forgott a rúdon, különböző akrobatikus mutatványokat csinált. Arcán szétáradt az eufória, tekintete nem akart elszakadni az enyémtől, ajkain önelégült mosoly játszott.

Megint nyelnem kellett, a teremben egyre csak növekedett a hőmérséklet, főleg mikor az ízelítő után elkezdett megszabadulni a ruháitól, és egyre több hófehér bőrfelület sejlett fel. Végig olyan érzésem volt, mintha csak ketten lennénk a bárban, és csak nekem táncolna. Mikor megnyalta az ajkait, nagyon szűknek kezdtem érezni a nadrágomat. Pislogni sem mertem, mert nem akartam egyetlen pillanatról sem lemaradni, megbabonázott a látványa. Szinte már egy megszállott őrültnek éreztem magam, ahogy néztem őt, közben pedig még a whiskymről is elfeledkeztem.
Csupasz talpai a színpad padlóját érték, csípője ellenállhatatlanul nyolcasokat írt le a levegőben, teste a zene ritmusára ringott, mellkasa hevesen emelkedett-süllyedt, majd háta kínzóan lassan a hűvös felülethez ért, lábait felhúzta, és részegítően vonaglott tovább. Arca kipirult, keze csábítóan végigsiklott a testén, ajkait immár a néma orgazmus formálta o-vá. Lehunytam a szemem, de csak egy lélegzetvételnyi időre, mert nem bírtam a gyönyörű látványt. Mikor kinyitottam, Castiel ismét a rúdon volt, mozgása lassult, a zene a vége felé közeledett, majd néhány másodperc múlva teljesen elhalkult. Cas a végpóznál fejjel lefelé lógott, egyik lába behajlítva, talpát a fémhez préselte, másik lába kinyújtva, izmai feszesek. Aztán kecsesen lehuppant a színpadra, hangtalanul, akár egy macska, majd meghajolt, és amilyen hirtelen tűnt fel, úgy is távozott.
Az érzéseim valósággal tomboltak, és a leghangosabb még csak nem is a düh volt, mert azt időközben teljesen elfelejtettem. A vágy hevesen száguldott végig az ereimben, az idegszálaimon és lustán megállapodott az ágyékomban. Kitágult pupillákkal, kiszáradt ajkakkal fordultam vissza a pulthoz, egyrészt hogy rendeljek még egy italt, másrészt, hogy elrejtsem az addigra már palástolhatatlan dudort a nadrágom elején.

- Na, mit szólsz hozzá? – érdeklődött vigyorogva a pultoslány.
- Wow, nem semmi – feleltem a szokásosnál rekedtebb hangon és megittam a maradék whiskymet.
- Tudod, azt hiszem kiszúrt ám magának a drága, neked lejtette ezt a táncot – nevetett Cindy.
- Észre se vettem… - motyogtam az orrom alatt.
- Azt kötve hiszem…
- Kaphatok egy sört? – kérdeztem. A lány szó nélkül tett le elém egy üveggel, én pedig szinte azonnal lecsaptam az italra, mint egy űzött vad, úgy kortyoltam bele, megnyugvást keresve.
Pár percig hatott is a dolog, az érzékeim lassan eltompultak, az szívem már nem dobogott olyan hevesen, a légzésem is lenyugodott, az adrenalin kiürülni látszott a szervezetemből, mikor combközépig érő, sötétkék selyemköntösben feltűnt Castiel. Amint megcsapott az illata, az óceán és fenyő felejthetetlen aromája, amit most némi narancs és eper fűszerezett, a nyugalmam azonnal tovaszállt. A mozgása ugyanolyan vadmacskaszerű, felsőbbrendűséget sugárzó volt, mint a színpadon, ahogy ruganyos léptekkel közeledett a pult felé, majd letelepedett a mellettem lévő székre.

Valahogy annyira másnak tűnt, mint néhány hónappal ezelőtt. Először is a tartása, a mozgása volt a legfeltűnőbb, ami most tömény szexualitást árasztott magából. Másrészt Cindy elé tett egy hamutálat, ő pedig élve a lehetőséggel előhúzott egy szál cigarettát és rágyújtott. Értetlenül bámultam rá, ami azt jelentette, hogy kezdtem kijózanodni az ámulatból. Az agyamban a fogaskerekek ismét megkezdték a működést, háttérbeszorítottam az érzéseimet és a testem könyörgését, majd újra végigmértem, tetőtől talpig. Ugyanannak a Castielnek tűnt, mégis, valami nagyon megváltozott rajta. Mikor tekintetem összetalálkozott az övével, kíváncsiságot és érdeklődést tudtam csak kiolvasni az átható kékségből.
- Matt vagyok – mondta reszelős hangon.
Egy pillanatra feloszlott a fejemben a vágy sűrű ködje, és arra a megállapításra jutottam, hogy valami határozottan nincs rendben. Mégsem tettem megjegyzést, mert vártam, mikor kapok egy cinkos pillantást, esetleg mikor hív valami eldugott helyre, hogy elmondjon mindent. De nem, ez nem történt meg, a kínos csönd pedig egyre csak növekedett köztünk, úgyhogy kénytelen voltam megszólalni.

- Dean Winchester a nevem – mutatkoztam be én is rekedten.
Vártam, hogy talán felcsillan valami a szemében, de nem, semmi sem történt. Mégis mi a fészkes fene folyik itt?
- Gondolom új vagy itt – kuncogott.
- Mégis honnan? – kérdőn felvontam a szemöldökömet.
- Egy ilyen jóképű férfira egészen biztosan emlékeznék – mosolyodott el titokzatosan, majd egy újabb slukkot szívott a cigarettából.
Se köpni, se nyelni nem tudtam. Mi az, hogy egy ilyen jóképű férfire biztosan emlékezne? Castiel komolyan… ő most flörtöl velem? Hamarosan rájöttem, hogy ez egy pillanatig sem zavar, ami viszont igen, az az, hogy Castiel úgy tett, mintha nem ismerne. Vagy talán tényleg nem ismert fel?
Felötlött bennem, hogy talán Cas réges-régen halott, és Jimmyvel társalgok éppen, de hamar elvetettem ezt az ötletet, mert az eredeti tulajdonos évekkel ezelőtt meghalt, így a porhüvelye a kizárólagos testévé vált.
- Nos, jól gondolod – mondtam zavartan.
- Hmm. Na, és honnan jöttél? Texasi vagy? – puhatolózott tovább.
- Nem… Öhm.... Én kansasi vagyok.
- Kansas… Biztos szép hely. Még nem jártam ott sohasem…
- Tényleg? - a hangon enyhén remegett. Legszívesebben közöltem volna vele, hogy de, igenis járt Kansasben, méghozzá velem.
- Mi olyan meglepő ezen? Az én fajtám nem elég pénzes az utazgatáshoz - nevetett fel keserűen.
- Pedig nem úgy tűnt, mintha nem lenne közönséged - utaltam a férfitömegre, akik pár méterre tőlünk gyilkos tekintettel vizslattak engem. 
- Na, és hogy tetszett? - érdeklődött egy féloldalas mosoly kíséretében.
Most jöttem csak rá, milyen keveset láttam mosolyogni az angyalt, és hogy milyen gyönyörű közben. Elállt a lélegzetem, hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak.
- Öhm, nagyon jó vagy benne - feleltem, mert időközben várakozásteljes pillantást küldött felém.
- Ennyi? - vonta fel a szemöldökét.
- Miért, mit kellene még mondanom? – nevettem zavartan.
- Te tényleg nem olyan vagy, mint a többi vendég itt - állapította meg.
- Igaz, amit Cindy mondott?
- Cindy, szívem, mit mondtál neki? - fordult a pultos lány felé.
- Csak az igazat, tehát hogy neki lejtetted.
- Ez esetben nem tévedett.
Az arcomat elöntötte a forróság és csak reméltem, hogy ezt ő nem vette észre.
- Cindy, töltenél egy vodkát? – hatalmas kiskutyaszemekkel nézett áldozatára, egy italban reménykedve.
- Matt, drágám, ez már hányadik ma? - rótta meg a lány, de azonnal teljesítette a kérését.
- Ártani nem árthat. Még van egy számom - vont vállat.

Csendben figyeltem, ahogy játékos mosollyal az arcán lehúzta az italt. Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak, mert láthatólag az ex-angyal az égvilágon semmire sem emlékezett. Ez megmagyarázott mindent, már csak arra kellett rájönnöm, hogy hogyan fogom mindezt előadni neki. Boldognak tűnt, annak ellenére, hogy milyen munkája volt. Abba bele sem mertem gondolni, vajon milyen szolgáltatásokat nyújthat ezen felül, mert akkor csak ismét dühös lettem volna. Talán a tudatlanság mégsem olyan rossz dolog – villant át az agyamon.
Mellesleg elképzelésem sem volt róla, miért volt amnéziája, tehát azt is ki kellett derítenem, mi történt vele pontosan. Míg az első pár percben reménykedtem benne, csak színjáték az egész, már világossá vált számomra, valóban fogalma sincs róla, ki valójában. Persze ha rögtön az emberré válása után történt volna mindez, az elég kiváltóok lett volna, de sajnos nem ez volt a helyzet.
Csak remélni mertem, nem történt vele semmi nagyon durva, mert nem bírtam volna el még több bűntudattal. Úgyis miattam történt az egész, hogy el kellett mennie, és végül egy sztriptízbárban kötött ki.
Keserűen emeltem ismét a poharat az ajkaimhoz, megpróbáltam a lehető legtöbb sört meginni egy korttyal. Eközben Castiel végig követte a tekintetével, hogy mit csinálok, majd még egy utolsót szívott a cigiből, aztán elnyomta.

- Találkozunk még - kacsintott rám, aztán felállt, és ugyanolyan kecsesen eltipegett, mint ahogy érkezett.
Tátott szájjal bámultam utána, mert szándékosan ringatta a csípőjét a kelleténél jobban. Ismét nyelnem kellett, és hirtelen bevillant, hogy egyáltalán nem normális az, amit érzek. Elvégre Castiel a legjobb barátom, nem kellene, hogy vágyjak rá, főleg nem úgy, ahogy tettem, még annak ellenére sem, hogy kifejezetten izgató volt a tánc, amit lenyomott. Már előre féltem, hogyha ez csak az első felvonás volt, vajon milyen lesz a második.
- Csak hogy tudd, ő nem prosti - szólalt meg hirtelen az eddig a pulton könyöklő lány.
Legszívesebben felsóhajtottam volna, hogy hála istennek, de inkább nem tettem. Elvégre, kicsit sem lett volna feltűnő…
- Sőt, nem szokott így rámászni senkire, de azt hiszem, tetszel neki. Azt mondják, az ágyban is ugyanolyan jó, mint a színpadon, de sajnos ezt senki nem tudja megerősíteni, mert az első számú szabály: vendéggel sohasem kavarunk - folytatta.
- Nem úgy tűnik, mint aki betartja a szabályokat.
- Azért kérdezte meg, honnan jöttél, hogy ne legyen galiba. Elvégre egy éjszaka egy átutazóval még nem a világ vége - nevetett.
- Értem.
- Egyébként a következő szám az övé, várd meg. Hidd el, nem fogsz csalódni benne. Utána végzett is a mi kis Angyalkánk.
Csak hümmögtem, nem szóltam semmit. Túlságosan is frusztrált voltam, mind szexuális mind normális értelemben. Még élénken élt bennem az előbbi pár perc, amikor megláttam őt a színpadon, majd miután összetört bennem az a kicsike remény is, amibe kapaszkodtam. Kilátástalan helyzetbe kerültem.

Egészen addig öntöttem magamba a piát, ameddig fel nem csendült a Bad Romance a Halestorm feldolgozásában. Rögtön tudtam, ki lesz az, aki bevonul majd a színpadra. Castiel ha lehet, még felajzottabbnak tűnt, arcáról sütött a vágy és az eufória. Lassú lépéseket tett a rúd felé, közben már meg is szabadult bundától, amiben bevonult, és ami csak a show kedvéért volt rajta.
Be kell, valljam, tévedtem, mikor azt hittem, hogy nem tud az előző produkciójánál is szexibb lenni. Harmóniában volt a zene minden rezdülésével, mozdulatai tükrözték a ritmust, az akrobatikus mutatványok közben izmai feszesek voltak, akár az acél, ahogy pedig a ruhadarabjai egymást követték a földön, úgy tűnt el minden csepp gátlása. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, egy pillanatra sem akaródzott elengedni. Nem törődött az őt körülvevő férfiakkal, nem érdekelte semmi, a szemében a lángok egyre magasabbra nyúltak, pupillája lassan teljesen beterítette az egész íriszét. Rúzstól vöröslő ajkai elnyíltak, mozogtak, tehát hangtalanul énekelte a dalt, arca kipirult, teste halványan remegett. Cipője sarkai kopogtak a padlón, én pedig összerezzentem a hang hallatán. A levegő megtelt feromonokkal, a forróság kezdett elviselhetetlen lenni, a nadrágom borzalmasan szűknek tűnt. Imádkoztam, hogy ennek az édes kínzásnak legyen minél hamarabb vége, és valamelyest megkönnyebbültem, mikor láttam Castielen, hogy kezd fáradni. Ez azonban őt egy pillanatig sem állította meg, továbbra is kecsesen függött a rúdon.
Arca átszellemült volt, mint aki drogozott vagy legalábbis nagyon közel van az orgazmushoz. Gyönyörű volt, én pedig végleg elveszítettem a józan eszemet. Már nem érdekelt, hogy a legjobb barátom, és igazából nem szabadna így éreznem, épp ettől kellene megmentenem, a hormonjaim hatalmasabbnak tűntek nálam, az irányítás már nem az én kezemben volt.

A vágy ködfelhője beterítette az agyamat, és mikor Cas végigdőlt a színpadon, pihegve, lágyan ringatózva, zihálva énekelve a francia sorokat, úgy éreztem menten felrobbanok. Olyan erővel kapaszkodtam a pultba, hogy belefehéredtek az ujjbegyeim, fájnia kellett volna, de egyszerűen képtelen voltam bármi másra figyelni Castielen kívül. A zafírkék tekintet rajtam függött, miközben lassan felállt, teste épp csak súrolta a rudat, néhány másodpercig még illegette magát, aztán a zene halkulni kezdett, az ex-angyal pedig győztes vigyorral az arcán tipegett el. Félúton visszafordult, egyenesen a szemembe nézett, majd a levegőben küldött egy csókot, végül eltűnt.
Szinte sokkos állapotban, lesütött tekintettel nyúltam a sör után, és egyetlen korttyal megittam a pohár tartalmát. Reményeimmel ellentétben ez sem nyugtatott meg, sőt, akármilyen próbálozást tettem, a szívem lehetetlen ritmusban pumpálta a véremet, minden idegsejtem Cas feltűnésére várt. Ez néhány perc múlva meg is történt, ismét selyemköntösben, ezúttal már smink nélkül. Arca kipirult, a rajta ülő kifejezés pedig fáradtságot sugallt, de a szemében még mindig fényesen lobogott a vágy tüze. Intett Cindynek, aki ugyan rosszalló pillantást vetett rá, de ismét töltött neki. Ajkain magabiztos mosoly táncolt, nem szólt semmit, de tekintetét az enyémbe fúrta.
- Reménykedtem benne, hogy még itt talállak - suttogta csábító hangon.
- Ugyan hová mentem volna? - nevettem zavartan.
- A férfiak olyan kiszámíthatatlanok! - sohajtotta drámaian, ezzel angyali mivoltának adott hangot. Helyesbítve a volt angyali mivoltát bizonyította.
Erre nem tudtam mit mondani, habár már a jelenléte elég okot adott a szótlanságomra.
- Ah, tudom - forgatta a szemét nevetve.
- Én egy szót sem szóltam - védekeztem.
- Jó emberismerő vagyok, te pedig borzalmas színész.

Vagy csak neked vagyok egy nyitott könyv... Az nem ugyanaz!
Ugyan egyetlen kósza emléke sem volt fél évnél korábban, még mindig megvolt az az ijesztő képessége, hogy a vesémig làtott. Talán a szoros kötelék, ami akkor alakult ki köztünk, mikor kihozta a lelkemet a pokolból tehetett róla, vagy csak egyszerűen abból a csöppet sem elhanyagolható tényből adódott, hogy egykoron angyal volt.
- Talán - feleltem sejtelmesen.
- Meglep a félénkséged.
- Ezt hogy érted?
- Játsszunk nyílt lapokkal: te nem olyan embernek tűnsz, akinek gondot okozna a csábítás, most mégsem tudsz mit kezdeni a helyzettel. Nem, nem kell szabadkozni, mondtam hogy könnyen átlátok az embereken - kacagott.
A meglepettségtől ismét a torkomra forrtak a szavak, az arcomat elöntötte a forróság, ezt leplezendő rendeltem még egy italt. Már úgyis mindegy, nem igaz?
- Szóval, kansasi vagy. Na, és mi járatlan errefelé? Nevada nincs épp a szomszédban...
- Munka - feleltem kurtán.
- Á, és miféle munka? - puhatolózott egy mindentudó mosoly kíséretében.
- Ügynök vagyok. Az országot járom, különböző ügyeket oldok meg, ehhez hasonlók.
Végülis nem hazudtam akkorát...
- Szóval FBI-os vagy. Na, és ide miféle bűntény vonzott? - kíváncsiskodott tovább.
- Egy eltűnt személy.
Féligazság, nem hazugság!
- Azt hittem, egy drogkartellt üldözöl. Néhány napja járt itt pár kllégád - mondta, közben párszor megkavarta a szívószálával a vodkanarancsát aztán őrjítően lassan bekapta a végét, majd ráharapott.

Nyelnem kellett, de nem hagyhattam, hogy kiessek a szerepemből, így úgy tettem, mintha észre sem vettem volna.
- Á, a kábítószer osztály... Én gyilkosságis vagyok.
- Azt hittem, ők nem eltűntek után kajtatnak.
- Bonyolult ügy - legyintettem, majd belekortyoltam az éppen elém rakott whiskybe.
- Gondolom már régóta folyik a nyomozás. Kimerülnek tűnsz.
- Fogalmad sincs milyen régóta - vetettem oda cinikusan.
- Cigit? - nyújtotta felém a dobozt, de én csak megráztam a fejem, mire ő vállat vont és rágyújtott.
Fogalmam sem volt, hová akar kilyukadni, vagy hogy egyáltalán miért érdekli a dolog, de volt egy sejtésem, hogy csöppet sem olyan ártatlan, mint amilyennek tűnik. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy talán egész végig jatszadozott velem, és igenis emlészik, aztán ránéztem. Az arcáról sütött a kíváncsiság, de nem a megszokott fajta, Cas-féle érdeklődés.
Összeszorult a torkom a gondolatra, hogy itt végezte, igen hedonista életfilozófiával és megkérdőjelezhető szexualitással. Nem mintha az utóbbi rólam nem lett volna elmondható az elmúlt közel másfél órában, de ez teljesen más lapra tartozott. Másrészről valamelyest megnyugtatott, hogy önmagához képest laza és boldog volt. Mintha egy teljesen más ember lett volna, csak a tekintete árulta el, mélyen még van valami abból a Castielből, akit én olyan jól ismertem.
Nem tudtam, mit tegyek, vagy kellene tennem. A testem sikoltott az érintéséért, alig bírtam ki, hogy ott helyben ne csókoljam meg és teperjem le. Gyönyörű volt, olyan virágzó és buja, mint amilyennek még sohasem láttam. Nem mintha nem vonzó porhüvelyt választott volna, de most végtelenül csábítónak és kecsesnek találtam. Lassan körvonalazódni kezdett bennem a gondolat, hogy talán az évek óta elfojtott vágyaim törtek hirtelen a felszínre, hiszen melyik férfi ne találta volna izgatónak a táncot, amit lenyomott? Kissé talán szégyenkezve válaszolt a konzervatívabb énem, hogy egyik normális férfi sem találna egy másik ferfit vonzónak.

Nem úgy gondoltam rá, mint bármelyik másik egyéjszakás partneremre, sokkal mélyebben gyökerezett a vágyam iránta. Nem foglalkoztam a belül tomboló hangra, ami arra figyelmeztetett, hogy amit készülni teszek, az egy percig sem helyes, sőt a gondolataim sem épp azok.
Minden gátlásomat levetkőztem, a helység fülledt levegője, az ital, és a Castielt körülvevő erőtér, aminek határain belül képtelen az ember gondolkozni, megtette a hatását.
- Mit szólnál, ha elmennénk valami nyugodtabb helyre? - mosolyogtam rá buján.
- Nem vagyok prosti - nevetett, de a szeme teljesen mást üzent. Ugyan ez egy burkolt visszautasítás volt, túlságosan élesen figyelte minden rezdülésemet, és túl kétségbeesetten próbálta elrejteni az apró, ösztönös jelzéseket, amik szinte üvöltötték, hogy érintsem meg végre.
- Egy percig sem feltételeztem.
Ó, Dean, dehogynem feltételezted! Csak reménykedni mertél, hogy nem így van.
- Nem is állítottam. Csak gondoltam, tisztázzuk még az elején.
- Akkor?
- Rendben - egyezett bele, közben elnyomta a cigarettáját, majd leugrott a barszékről és várakozásteljesen nézett rám.
Felálltam, kikotortam a zsebemből a pénzt és a pultra tettem, majd elindultam a kijárat felé. Útközben finoman megfogtam Cas csuklóját, és úgy vezettem az asztalok között.
Mikor kiértünk a friss levegőre, mélyen beszippantottam azt, aztán az ex-angyalra néztem. Gyengéden magam felé fordítottam az arcát, és közelebb hajoltam hozzá, de várakozásaimmal ellentétben az ajkai hamarabb találtak meg az enyémeket. 

Dohány és eperízűek voltak, puhák és forróak. A borostája csiklandozta a bőrömet, tenyerét az arcomra tapasztotta. Karjaim önkéntelenül fonódtak a dereka köré, egy erőteljesebb rántással pedig közelebb húztam magamhoz. Ismét meglepetést okozott, előbb egyik lábát simította a csípőmhöz, majd mindkét combja ölelt át. Lassan hátrálni kezdtem, míg a háta a falat nem érte, hevesen csókolóztak közben, olyannyira hogy a selyem köntös alól felsejlett hófehér válla, rólam pedig félig lelógott a bőrkabátom.
Nem voltam józan, ezzel tökéletesen tisztában voltam, mégis egy pillanatra a napnál is világosabban láttam mindent. Mintha nem kitudja mennyi whiskyt és sört hajtottam volna le, és nem bódított volna el Castiel édes illata, a teste mozgása.
Földöntúlian tökéletes volt minden egyes porcikája, egyetlen egy kivetnivalót sem találtam benne. Mintha egy pillanatra felvillantak volna kitépett szárnyainak árnyékai, feje fölé törékeny glóriát rajzolt az utcáról beszűrődő neonfény. Egy valódi mennyei teremtmény, aki már nem a tisztaság, és bűntelenség manifesztálódása volt, hanem a kopott erkölcsök és az élvezetek angyala.
Szégyentelenül dörgölőzött hozzám, és ha lehet, még szűkebbnek éreztem a nadrágomat. Állatias morgás tört fel a torkomból amit ő egy elégedett nyögéssel nyugtázott. Körmei az ingem anyagán keresztül is felsértették a bőrömet, a szívem lehetetlen tempóban pumpálta az ereimben keringő tömény adrenalin és a vágy elegyét. Végül a levegő hiánya választotta szét minket. Cas pihegett, arca kipirult, ajkai halványan elnyíltak, és szexibb volt mint valaha.

- Szóval szerinted ilyen egy nyugodt hely? - nevetett.
- Ez csak bemelegítés volt - suttogtam rekedten, a hangom sötét ígéreteket hordozott.
Gyengéden lefejtettem magamról a lábait, aztán kézen fogtam és a parkoló felé vezettem. Kíváncsian mérte végig Babyt, amikor pedig kinyitottam neki az ajtót, ő kecsesen behuppant az anyósülésre. Ámulattal vegyes csodálattal simított végig a műszerfalon, nekem pedig nyelnem kellett egyet, mert olyan lassan és izgatóan tette.
- Gyönyörű autó - mormolta.
- Nálad nem gyönyörűbb - vigyorogtam rá, majd beindítottam az autót és kitolattam a parkolóhelyről.
Mintha enyhén elpirult volna, zavarában a rádióval kezdett el babrálni, míg nem talált egy klasszikus rock adót. Halvány mosollyal nyugtáztam, hogy legalább a zenei ízlésére hatottam, még ha erre nem is emlékszik.
- Mondd csak, mióta dolgozol itt? - puhatolóztam.
- Hát hónapja - felelte kurtán.
- És mi visz rá valakit, hogy... Ilyet csináljon?
- Ezt... Nem igazán kéne elmondanom…
- Kérlek - leheltem könyörgően.
- Hét hónappal ezelőttig vannak csak emlékeim. Fogalmam sincs, ki voltam, vagy mit csináltam.
- És nem is próbálkoztál kideríteni a múltadat?
- Chicagóban ébredtem egy reggel, nulla emlékkel. Azt sem tudtam, hogy hívnak. Kérdezősködtem, de senki sem tudott rólam semmit. Azt sem tudom, mit kerestem ott, egy hónapon keresztül hajléktalan voltam, aztán megtalált a bár tulaja, és munkát ajánlott nekem. Azt mondta, elég jó testem van ahhoz, hogy táncos legyek, én pedig elvállaltam - felelte olyan egyszerűen mintha az időjárásról csevegtünk volna.

- Ezt mindenkivel megosztod, vagy saját én érezhetem magam megtisztelve?
- Tisztázzunk valamit: egy éjszaka.
- Tudom - nevettem.
Persze nekem teljesen más szándékaim voltak, de az várhatott. Egyelőre azt tartottam a legfontosabbnak, hogy találjunk egy motelt minél közelebb. A testem lángolt, újra csókolni akartam, felfedezni törékenynek tűnő teste minden négyzetcentiméterét. Érezni akartam az ajkaim alatt a hibátlan, hófehér bőrét, hallani ahogy a nevemet sikoltja. Mindenre vágytam, amit ez a rövidnek tűnő éjszaka tartogatott számunkra.
Imáim meghallgatásra találtak, mert néhány perc múlva találtam egy motelt. Győztes mosollyal az arcomon gurultam be a parkolóba, gyorsan kivettem egy franciaágyas szobát, majd az addig a kocsiban várakozó Castielhez siettem. Nem vártam meg, amíg kiszáll, a karjaimba vettem, és úgy vittem be a szobánkba. Az ex-angyal nevetett, és kérlelt, hogy tegyem le, én azonban nem voltam hajlandó teljesíteni a könyörgését. Közben édes ajkai megtalálták az enyémeket, így egy ideig bénáskodtam az ajtó kinyitásával. Mikor beértünk, nem bajlódtam a villany felkapcsolásával, egyenesen az ágy felé indultam.
Lábai megint a csípőmet ölelték, így mikor ledöntöttem az ágyra, azonnal kellemes közelségbe kerültünk. Karjait a feje fölé emelte, én pedig gyengéden lefogtam a csuklójánál fogva. Elégedetlen morgás volt a jutalmam, így belemosolyogtam a csókba. A kezem közben felfedezőútra indult, lassan lefejtettem róla a köntöst, alatta csak egy boxert viselt, így az ajkammal kezdtem el követni a kezem által már bejárt utat.

Apró csókokat leheltem a bőrére, ő pedig lehunyt szemmel élvezte az érintésemet. Ajkain mosoly játszott, mikor pedig érzékenyebb bőrfelülethez értem, halk sóhajok szöktek ki közülük. Hosszú ujjai a hajamban barangoltak, ujjbegyei simogatták a fejbőrömet.
Lassan haladtam, különös figyelmet szentelve a mellbimbóinak, ennek köszönhetően egyre erősödő nyögésekkel jutalmazott. Mikor a boxer széléhez értem, felkúsztam, és csókért szomjazó ajkai könyörgését enyhítettem, közben a lusta köröket írtam le az alsónadrág anyagán. Cas az ajkamba harapott, majd közelebb húzott magához, kezei beóvatlankodtak a pólóm alá.
- Ez így nem ér - suttogta mikor egy másodpercre elszakadtam tőle.
- Akkor tedd fairré a felállást - válaszoltam.
Nem kellett neki kétszer mondani, azonnal vetkőztetni kezdett, nemsokára félmeztelenül térdeltem felette. Ajkai a nyakamra siklottak, majd a mellkasomra és a hasamra. Már az övemet kezdte el kicsatolni, mikor megállítottam és gyengéden visszanyomtam az ágyra. Kezeim beférkőztek utolsó ruhadarabja alá, és kényeztetni kezdtem. Édes nyögései betöltötték a szobát, engem elborított az eufória felhője, csukott szemmel hallgattam, csókoltam őt. A levegő nehéz volt a vágytól, feromonok illata töltötte be, minden egyes érintésem néma imádat volt.

Nem sokkal később megszabadítottam az ex-angyalt az alsónadrágjától is, és a számmal folytattam tovább az izgatását. Ugyan sosem csináltam még ilyet, igencsak jó lehettem, mert Castiel egyre hangosabban nyögdécselt, karmai végigszántottak a vállamon, majd ujjai a hajamba siklottak.
Mikor már közel volt az orgazmushoz, elengedtem, mire csak fájdalmasan felsóhajtott, aztán a köntöse zsebében kezdett el kutakodni, majd a kezembe nyomott egy tubus síkosítót és egy csomag óvszert.
A nyakához hajoltam és gyengéd csókokkal halmoztam el a bőrét, közben bekentem két ujjamat síkositóval, majd óvatosan belé hatoltam, Castiel felsóhajtott. Lassan mozgatni kezdtem a kezemet, fokozatosan növelve a tempót, az ex-angyal nyögései pedig úgy lettek egyre hangosabbak. Őrjítően körözött a csípőjével, felvette az általam diktált tempót, én pedig lassan az őrület határára sodródtam. Érezni akartam őt, olyan közel, amennyire csak lehetett, imádni, mint ahogy az isteneket szokták, kényeztetni, mintha csak királynő volna.

Hamarosan már három ujjam siklott benne akadálytalanul, és az elégedetlen morgások jelezték, hogy sokkal többre vágyik, így kihúzódtam belőle. Hagytam, hogy lefejtse rólam a nadrágomat, majd a boxeremet, majd a lábai közé fészkeltem magam.
Rutinos mozdulattal görgettem magamra az óvszert, majd Cas átkarolta a nyakamat, és lehúzott egy csókra. Ajkai forróak voltak, puhák és édesek, én pedig képtelen voltam betelni velük, akkor sem hagytuk abba a csókolózást, mikor beléhatoltam, Castiel szája pedig milliméterekre eltávolodott az enyémtől. Szűk volt, istenem, borzalmasan szűk és forró, azt hittem abban a pillanatban elmegyek, amint teljesen elmerültem benne. Kezem a combjára siklott, gyengéden vontam magamhoz még közelebb.
Testünk egymáshoz simult, lábai a derekamon, kezei a hátamon, ajkai a számon, tekintete az enyémbe fúrva. Az eleinte lassú tempó egyre gyorsult, elfúló nyögéseink visszhangoztak a szobában. Ott csókoltam, ahol csak értem, bőre égett a szám alatt, minden mozdulatunk tökéletes harmóniában volt, majd az orgazmus közeledtével egyre koordinálatlanabbak lettek, a nyers ösztönök vezéreltek minket. Végül előbb az ex-angyal hullott darabjaira alattam, néhány lökéssel később pedig én is követtem. A nevemet nyögte a beteljesülés pillanatában, szemében ismerős fény gyúlt, ahogy kimondta, a hangja olyan volt, mint régen. Egy pillanatra félelem és felismerés villant a kék íriszekben, de szinte azonnal el is nyelték őket az óceán habjai.
Összeszorítottam a számat, mert a nyelvem hegyén volt a neve, de még az orgazmus hevében is tudtam, hogy nem szabad kimondanom, mert azzal mindent csak elrontanék.
Lehunytam a szemeim, mindent fehér fény töltött be, a világ egy tökéletes pillanatra megszűnt és csak mi voltunk, a tökéletes égi teremtmény és a tökéletlen ember.
Zihálva borultam rá, erőtlenül feküdtem rajta, és csak hallgattam szíve heves dobogását. Remegett, a gyönyör utóhatásaként, izmai hevesen húzódtak össze. Néhány perc múlva, mikor mindkettőnk lélegzete lenyugodott, kinyúlt az éjjeli szekrényre, majd előhúzott egy szál cigarettát és rágyújtott. Mikor felém nyújtotta a dobozt, szótlanul vettem ki egy szálat, és követtem példáját.

- Azt hittem, te nem dohányzol - suttogta rekedten.
- Ez megér egy szálat - nevettem.
- Egyetértek - motyogta, miközben elgondolkozva nézte a füstöt.
Lassan gördültem le róla, kiélvezve minden pillanatát, hogy ilyen közel van hozzám. Még többet akartam, még közelebb tudni magamhoz, érezni a belőle áradó forróságot, puha ajkát az enyémeken, édes illatát az orromban.
Kék íriszei fel-felvillantak hosszú szempillája alól, miközben elégedetten szemlélte az utcáról beszűrődő neonfény árnyékait. Tökéletesebb pillanatot el sem tudtam volna képzelni, ahogy csak néztem őt, a tüdőmet kellemesen marta a füst, és csak azon járt az agyam, hogy nála gyönyörűbb partnerem sohasem volt még.
Lehetett akármilyen szép arcuk, nagy melleik, hibátlan, barna bőrük, lélegzetelállító alakuk, valahogy egyikükben sem volt még az, ami  Castielhez igen. Talán azok a kibaszott kék szemek tehettek róla, talán a fáradt mosoly az ajkain, vagy a karcos hangja, amelynek még a gondolatától is libabőrös lettem. Egyszerűen ő más volt, hibátlan, ártatlan, csodálatos.
Soha többé nem akartam elengedni, mert tudtam, ha mégegyszer elveszíteném, azt nem élném túl. Túl erős érzések fűztek hozzá, amiket nem értettem, és őszintén, megnevezni sem akartam őket, csak tudtam, hogy nem engedhetem el.
Ezekkel a gondolatokkal karöltve nyomtam el a cigit, majd a fáradtság legyőzött, és Cast a karjaimba vonva szenderültem álomba. Az ex-angyal olyan természetesen simult hozzám, mintha mindig is így lett volna, mintha otthonra talált volna.

Később az eső kopogására keltem. Castiel nem volt mellettem, a cuccai pedig eltűntek. A digitális órára pillantottam, még csak fél kettő volt.
Pánik fogott el, azonnal kipattantam az ágyból és magamrakapkodtam a ruháimat. Közben folyamatosan káromkodtam, de legbelül imádkoztam, hogy Cas ne jusson túl messzire.
Nem, nem fogom hagyni hogy még egyszer elillanj! Épp elég volt hét hónapon keresztül kutatni utánad éjjel-nappal. Nem foglak elengedni mégegyszer! Nem, Cas, ahhoz túlságosan is szeretlek.
Nem foglalkoztam vele, hogy szakad az eső, kirohantam a parkolóba és körülnéztem, de sehol sem láttam. Végül megpillantottam az út mellett álldogálni. A megkönnyebbülés szíven ütött, azonnal odarohantan hozzá.
Az ex-angyal felkapta a fejét közeledésem zajára, kitágult pupillákkal, döbbenettel vegyes félelemmel pillantott rám.
- Dean? - suttogta rémülten.
- Cas... Akarom mondani...
A név hallatán az ex-angyal szemei szikrákat szórtak, amiket végül a felismerés keserű könnyei oltottak el. Legalábbis ezt gondoltam.
- Te... Te emlékszel! Átvertél! - sziszegtem.
A felismerés szíven ütött.

- Minek kellett neked feltűnnöd, Dean?! Ó, bár ne lettem volna olyan hülye, hogy hagyom, hogy a bűvkörödbe vonj! - kiáltotta, a dühös könnyek pedig végig száguldottak az arcán.
Csak álltam ott döbbenten, mint akinek egy vödör jeges vizet borítottak a nyakába. Fogalmam sem volt, mi ez az érzelmi kitörés, és egyáltalán minek köszönhetem.
- Cas, miről beszélsz?
- Eddig nyugodt életem volt hét hónapon át, amikor nem emlékeztem az összes elcseszett hülyeségre. Erre felbukkansz te, akit annyira el akartalak felejteni, és a rohadt emlékeim a felszínre törtek. Miért csinálod ezt velem? Miért játszadozol az érzéseimmel?!
Mikor befejezte a mondatot, hangos zokogásban tört ki, és a vizes aszfaltra rogyott. Tehetetlenül álltam előtte és fogalmam sem volt, hogy mit tegyek.
- Cas, mi ez az egész? - tettem egy lépést felé, majd leguggoltam elé.
- Kidobtál, mikor a legnagyobb szükségem lett volna rád! Én mindig ott voltam, sosem kértem semmit cserébe, azonnal mentem, amikor a segítségem kellett, te pedig szarban hagytál! Nem is érdekelt, hogy mi lesz velem, hogy lesz-e mit ennem, lesz-e hol aludnom! - ordította.
- Ez nem ilyen egyszerű! - kiáltottam kétségbeesetten.
- Te tudtad, hogy érzek irántad, és hagytad, hogy reménykedjek, hamis hitben ringattál, csak arra voltam jó neked, hogy kirángassalak a szarból, amibe keverted magad! - folytatta. 
- Mégis mi a francról beszélsz?! - kiabáltam.
- Arról, hogy kibaszottul szerettelek, Dean! Tudtad, mégis tudomást sem vettél róla, hanem egymás után vitted ágyba a nőcskéket, aztán pedig tovább hitegettél. Szemet hunytam felette, mert túlságosan is naiv voltam, és elhittem, hogy legalább a barátodként tekintesz rám. Aztán amikor erre a szánalmas sorsra jutottam, téged nem is érdekelt! Kidobtál, kénytelen voltam elvállalni az egyetlen munkát, amit felajánlottak. Ribancként kellett viselkednem, öltöznöm!
Ledermedtem. Kinyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de hang nem jött ki rajta, torkomra forrtak a szavak.

- Miért, Dean, miért tettél ilyen nyomorúságossá? Nem tettem érted eleget? - nézett fel rám a könnyei fátylán keresztül.
A szívem szakadt belé, hogy ekkora fájdalmat okoztam neki. Képtelen voltam elviselni a vállamra nehezedő bűntudatot.
Percekig nem tettem semmit, az ex-angyal pedig keservesen sírt. Próbáltam megemészteni a hallottakat, de csak nagyon nehezen ment.
Végül finoman a mutató és a hüvelykujjam közé csippentettem az állát, azzal a célzattal, hogy magam felé fordítom az arcát, de kitépte magát a kezemből.
- Hozzám ne érj! - sziszegte.
Ekkor áthidaltam a köztünk lévő távolságot, és ajkaim az övére tapasztottam. Dühösen csókoltam, és próbáltam minden egyes ki nem mondott szavamat belesűríteni. Azt akartam, hogy tudja, borzalmasan sajnálom, hogy hónapok óta őt kerestem, a lelkiismeretfurdalástól minden egyes levegővétel kibaszottul fájt, hogy sosem hülyítettem, mert szeretem.
Nem hagyta annyiban a dolgot, ellökött magától, és akkora pofont kevert le, hogy csillagokat láttam.
- Rohadt szemétláda! - ordította az arcomba.
Ezt már tényleg nem hagyhattam, olyan gyorsan tepertem le a földre, hogy csak ijedten pislogott. Mikor feleszmélt, kapálózni próbált, én pedig lefogtam a karját, megelőzve egy Istenes gyomorszájon rúgást, egész testsúlyommal rá nehezedtem.

- Engedj el!
- Castiel, nyugodj le! - kiáltottam dühösen villogó szemekkel.
- Rohadj meg! - szinte köpte a szavakat.
- Az Isten szerelmére, te lökött angyal, szeretlek!
Ajkai elnyíltak, de végül nem mondott semmit, a döbbenet az arcára fagyott és kitágult pupillákkal nézett rám.
- Fogalmad sincs, hogy mennyire sajnálom ezt az egészet! Azt hittem, beleőrülök, már mindenhol kerestelek, de sehol sem voltál. Nem értelek el, azt sem tudtam, életben vagy-e, úgy aggódtam érted! Csak akkor jöttem rá, hogy mennyire sokat jelentesz és mennyire szeretlek, amikor felkeltem és nem találtalak magam mellett. Cas, én nem hitegettelek, Isten a megmondhatója, én csak... Nem akartam elfogadni, hogy... De aztán elveszítettelek, és alig pár perce azt hittem, ez megint megtörtént, a szívrohamot hoztad rám! - suttogtam, miközben a kétségbeesés könnyei lassan elhomályosították a látásomat.
- Dean... - a hangja elcsuklott. Megenyhülni látszott, a dac megtört a tekintetében.
- Én... Annyira sajnálom hogy ennyi fájdalmat okoztam neked. Meg kellett mentenem az öcsémet, és nem tehettem mást - zokogtam. Elkeseredetten túrtam az egyik kezemmel a hajamba.
- Dean, miért sírsz? - motyogta, miközben letörölt egy könnycseppet az arcomról.
- Mert szeretlek!
- Annyira el akarom hinni, hogy nem csak álmodok - rebegte elfúló hangon.
Lassan közelebb hajoltam hozzá, majd megcsókoltam. Elkeseredetten, mohón, szerelemmel, gyengéden. Az ex-angyal átölelte a nyakamat, lassan megnyugodott, és végre nem lökött el magától.
Az eső egyre jobban zuhogott, már bőrig áztunk, de ez egyiküket sem érdekelte, ahogy az sem, hogy az út közepén feküdtünk, egymásba gabalyodva, és igazából bármelyik pillanatban elgázolhatott volna egy autó.

- Menjünk haza, angyalom - suttogtam pár centire az ajkaitól.
- Dean, szeretlek - mondta remegő hangon. Nem voltam biztos benne, hogy csak az érzelmei tehettek róla, ez pedig aggodalommal töltött el.
- Megbocsátasz nekem? - kérdeztem komolyan.
- Menjünk haza, Dean - motyogta lehunyt szemmel, majd ezúttal ő csókolta meg.
Mivel Las Vegastól a bunkerig az út igen hosszú volt, ezért csak másnap éjszaka értünk oda. Castiel szinte végig aludt, a stressz és a fáradtság megtette a hatását. Mire viszont Kansasbe értünk, felébredt, így végre lehetőségünk nyílt megbeszélni, hogyan tovább.
Mikor végre a bunker garázsába értünk, már nem beszélgettünk, sokkal kellemesebb elfoglaltságot találtunk a szánknak. 
Így reggel hulla fáradtan csoszogtam ki a konyhába, hogy majd üdvözöljem a felébredő Sammyt. Ő már javában aludt mikor megérkeztünk. Ám kora reggel lévén - plusz a kis éjszakai akrobatikánk miatt - Őangyali dicsősége még elégedetten szuszogott az ágyban.
Természetesen a kávé után a legfontosabb teendőmnek Cas reggelijének elkészítését tartottam a legfontosabbnak, aminek hozzá is láttam, miután elfogyasztottam a koffeinadagomat.
Sam akkortájt lépett be az ajtón, amikor nekikeztem a rántotta elkészítéséhez. Meg sem lepődött rajta, hogy itt talál, amin viszont én döbbentem meg.

- Hé, Sammy, jó reggelt! - köszöntem vidáman.
- Megbeszéltük, hogy nincs csaj a bunkerban - közölte hűvösen.
- Hát így kell köszönteni a bátyádat? - nevettem.
- Dean, ez veszélyes. Senki sem tudhat a bunkerről! Erre te hazahozol valami nőt!
- Ő nem... - nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot, azonnal a szavamba vágott.
- Nem érdekelnek a kifogások, küldd el!
- Egyáltalán honnan tudod, hogy hazahoztam valakit?
- A falak nem hangszigeteltek... A csaj meg túl hangos.
- Ő nem cs... - kezdtem, de Sam mögött feltűnt Castiel.
Megint a selyemköntöst viselte, és őszintén csodálkoztam rajta, hogy egyáltalán megtalálta a konyhát, mert résnyire nyitott szemekkel botorkált.
- Jó reggelt, Napsugár! - vigyorogtam.
Sammy megfordult, és már készült volna valami szépet hozzávágni a "csajomhoz", ám döbbenten vette tudomásul, hogy nem egy nő áll vele szemben.
- Cast... Castiel? - hebegte.
Néhány másodperc hatásszünet következett, az ex-angyal fel sem fogta, mi történik, csak állt ott, és bámult az öcsémre, aki zavartan pislogott.

- Ugye azt akartad mondani az előbb, hogy megtaláltad - suttogta rémületen.
- Ha hagytad volna, hogy befejezzem, akkor elmondtam volna, hogy nem csaj - kacsintottam rá, mire az öcsém fülig pirult, majd elviharzott Castiel mellett.
Az ex-angyal továbbra sem volt azzal tisztában, hogy mi történik körülötte.
- Ez Sam volt? - kérdezte álmosan.
- Igen. Kérsz kávét, édes?
Csak bólintott, majd leült az asztalhoz, mikor pedig eléraktam a gőzölgő bögrét, úgy nézett rám, mintha isten volnék.
Még a szalonna és a pirítós elkészítésével voltam elfoglalva, mikor lassan odasétált hozzám, és hátulról átölelt.
- Szeretlek, Dean - suttogta a hátamba.
- Én is téged - húztam az eddig az oldalamon pihenő kezét a mellkasomra.
- Borzalmas dolog embernek lenni - nyögött fel.
- Majd hozzászoksz - csókoltam homlokon, majd folytattam - egyébként azt mondtad, hogy nem emlékeztél semmire, de azt nem, hogy miért.
- Az első dolgom az volt, hogy orvoshoz mentem, miután munkát találtam. Azt mondták, valami nagy trauma ért, az agyam pedig úgy védekezett, hogy blokkolta az emlékeimet.
- Úgy sajnálom - fordultam vele szembe, majd a karjaiba zártam.
- Már megbeszéltük - sóhajtott.
Nem szóltam semmit, csak még szorosabban öleltem magamhoz Castielt, közben pedig megszűnt körülöttünk a világ. Hálás voltam a csöndért, ami puhán ölelt körbe minket, a fekete tincseken megcsillanó reggeli napfényért, a hozzám simuló, elveszett angyalomért. Nem akartam elengedni soha, csak ölelni mindig, imádni némán, szeretni örökké.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Köszönöm a kommented. Legyen további szép napod. :)