Dolce Vita - 3. Ragadj meg a bokáimnál, mert túl régóta repülök 

A Bosszúállók megérkeznek, és kezdetét veszi egy nem túl kellemes időszak a csapat életében.
Jellemzők: Romantikus, Humor, Dráma, Sötét, Fluff, Angst, Hurt/Comfort, AU, Novella, Songfic
Figyelmeztetések: Durva nyelvezet, OOC karakterek



Már besötétedett, mikor Antonia meghallotta a közeledő Quinjet hangját. Nem tudta, mennyi idő telt el a Steve-vel való telefonbeszélgetésük óta, de alig tűnt másfél-két órának. Nem csodálkozott azon, hogy a barátai ilyen hamar visszaértek, azonban a gyomra és a torka összeszorult.
Még mielőtt a gép landolt volna, magára hagyta az alvó lányát, akit egészen eddig figyelt, és a tetőre sietett. Csak egy futó pillantást vetett Loki és Thor kettősére a kanapén, mielőtt beszállt volna a liftbe, és nem is igazán foglalkozott velük, mivel egyetlen dolog járt a fejében, mégpedig Steve.
Épp akkor ért fel, mikor lenyílt a Quinjet rámpája, a csapattársai pedig fáradtan, ám feszülten lépkedtek lefelé, elöl a Kapitánnyal. Gondolkodás nélkül vetette magát a párja karjaiba, aki nevetve pörgette meg a nőt a levegőben, majd egy csókkal köszöntötte.
– Szia, marcipánom – sóhajtotta megkönnyebbülten. Mintha épp csak ezer évig tartó bolyongásból érkezett volna haza, az otthon pedig Tonia karjait jelentette.
– Hogy ment? – pillantott fel rá, mikor letette őt, azonban továbbra is szorosan az ölelésében maradt.
– Jól – felelte szűkszavúan.
– Hol van? – érdeklődött fittyet hányva az előtte lezajló jelenetre Natasha, aki a többiekkel ellentétben megállt egy fél méterre mögöttük.
A vörös hajú arcáról semmit sem lehetett leolvasni, a kifejezés rajta csak egy hűvös maszk volt, de a szeme, azok a veszélyesen villogó, zöld íriszek visszatükrözték az érzelmeit. Szépen ívelt ajkai épp csak megrándultak, miközben kritikus pillantást vetett Antoniára.
Toni megfeszült Steve karjaiban, ajkait összepréselte, és már épp válaszra nyitotta a száját, mikor a háta mögül a szőke asgardi megtette helyette.
– Üdvözöllek titeket, barátaim.
A nő a hang hallatán azonnal megfordult, arra viszont nem számított, hogy Thor nincs egyedül, így mikor meglátta Lokit, a szíve elfelejtett dobogni egy pillanatra. Nem az isten volt ekkora hatással rá, sokkal inkább az arckifejezése, a harag és a csalódottság keveréke, amiből rögtön rájött, a fekete hajú végignézte, ahogyan Steve-vel enyelegnek.
Legszívesebben elsüllyedt volna, bár fogalma sem volt, mégis miért érez szégyent. Magyarázkodásba akart kezdeni, azonban még a józan esze előtt a barátai megszólaltak.
– Szabad tudnom, mit keres itt az öcséd? Mintha arról lett volna szó, hogy nem teszi többet a lábát a Földre – csattant fel Clint.
Tonia hatalmasat nyelt, megpróbált felkészülni az elkövetkezőkre, azonban a világ összes ideje sem lett volna elég rá, így csak halkan felsóhajtott, aztán a már harcpozícióba álló Bosszúállók felé fordult.
– Srácok, nyugalom! Megmagyarázok mindent... Csak menjünk be – sütötte le a tekintetét.
A szégyen újabb hulláma erősebbnek bizonyult az előbbinél, az összeroppanástól pedig Steve erős karja mentette csak meg, mely a derekán pihent. Mikor óvatosan felpillantott a férfira, az bíztatóan mosolygott le rá, a csupakék szemekből csak úgy sugárzott a szeretet és a bizalom, a támogatás, minden, amit nem érdemelt meg. Torkában ismét gombóc keletkezett, olyan, amelyet ezúttal a nyeléssel nem tudott eltüntetni, és szeretett volna a lehető legkisebbé zsugorodni, vagy legalábbis láthatatlanná válni.

A barátai tekintete mindent elárult. Például azt, hogy sohasem bocsájtották meg neki, amiért összefeküdt Lokival, a helyzet pedig a néhány hónappal ezelőttire emlékeztette, mikor kénytelen volt hazajönni Olaszországból, mert a Bosszúállók, főleg Steve, addig nyaggatták, míg ezt meg nem tette. Természetesen nem kicsit lepődtek meg, mikor meglátták kerekedő pocakját, az Özvegynek pedig nem kellett sok idő, hogy összerakja a képet.
Toni semmi mást nem akart, csak ezt elkerülni. Ha lett volna egy kis ideje, ha csak néhány hónappal tovább kint maradhatott volna, eltussolhatta volna az egészet, de így esélye sem adódott erre. A hazájának szüksége volt rá, és hiába ellenkezett foggal-körömmel, ha nem tért volna magától haza, akkor a Bosszúállók hozták volna vissza.
Ezúttal ismét tehetetlen volt, úgy érezte, az irányítás kicsúszott a kezéből, de legalább Steve ott volt vele, és támogatta. A legutóbbi alkalommal ez nem teljesen így volt. Mindig is tudta, a férfi gyengéd érzéseket táplál felé, azonban ezek erejéről csak akkor bizonyosodott meg igazán, mikor a titka kibukása után Steve összeomlott. A Kapitány napokig kerülte őt, ha mégis kénytelenek voltak egy helyiségben tartózkodni, akkor csak csalódott, üveges tekintettel bámult rá. Ha akkor nem szedi össze a bátorságát, ha a bűntudat nem bizonyul erősebbnek, talán elveszíti az összes barátját, és soha nem tudhatja maga mellett a világ legcsodálatosabb férfiját.
Kellemetlen csend telepedett rájuk, senki sem szólalt meg, szinte kővé dermedtek, így végül Toni és Steve párosa kényszerült először megmozdulni, és bemenni. A többiek szétszóródva, lemaradva követték őket a penthouseba, Thor és Loki voltak a sereghajtók, előttük Natasha és Clint gyalogolt, közvetlenül mögöttük pedig Bruce sétált.
– Egy italt valaki? – engedte el a párja kezét, majd a bárpult felé indult, ám senki sem válaszolt, csak szúrós tekintettel néztek felé, így halkan felsóhajtott, és visszalépkedett szerelme mellé.
– Magyarázatot – jelentette ki hűvösen az Özvegy.
– A nagyfater látni akart engem, aztán volt egy kis időm vele kettesben, és végül rám bízta Lokit, mondván, ha velem van, ártalmatlan – magyarázta. Persze néhány fontos részletet szándékosan kihagyott, mivel az említett isten is a helyiségben tartózkodott.
– Mondhattál volna nemet is – világított rá Clint.
– Nem volt választásom – nyögte, közben pedig kétségbeesett pillantást küldött a férfi felé.
– Miért érzem úgy, hogy nem mondasz el mindent, Tonia? – vonta fel a szemöldökét Steve.
– Nem mondhatok többet – préselte össze az ajkait.
Thor, mintha a gondolataiban olvasott volna, halványan bólintott, aztán öccsét a lift felé kezdte el terelgetni, ám az megtorpant.
-    Hallani akarom – jelentette ki ellentmondást nem tűrve.
Fivére tanácstalanul pislogott a nőre, mire Toni zaklatottan felsóhajtott, aztán a barátaira nézett.
– Menjünk a konferencia terembe.
– Ilyen könnyen nem rázol le, Antonia – nézett egyenesen a szemeibe a fekete hajú.
– Nem vagyok köteles veled semmi olyat megosztani, amit nem akarok – replikázott.
– Dehogynem. Semmit sem tudok arról, miért kerültem ide, mivel senki sem osztotta meg velem, tehát maradok, te pedig szépen elmondod, amit tudsz.
Toni nagyot nyelt, de állta a tekintetét. Félelem kezdett el lassan felkúszni a torkába, mivel Loki halálosan komolyan beszélt, és valamiért fenyegetőnek tűnt, pedig meg volt róla győződve, hogy őt nem bántaná.
– Hagyd csak, majd én beszélek vele. Úgyis van némi megvitatnivalónk – avatkozott közbe a Kapitány.
– De... – nyögte zavarodottan.
– Velem később megbeszéled – mosolygott le rá, aztán futó csókot nyomott az ajkaira, majd elengedte a kezét, és az istenekhez masírozott.
Loki összehúzott szemekkel, parázsló dühvel figyelte a jelenetet, a külvilág teljesen eltűnt körülötte, csak Tonia és a szőke léteztek. Ha bátyja nem fogja olyan szorosan a láncait, egészen biztosan letépte volna a nőről azt az undorító, méltatlan halandót, de sajnos a dolgok másképp álltak.
– Veszélyes – figyelmeztette Thor.
– A kihallgatóba megyünk – felelte, majd további magyarázat nélkül a lift felé indult.
A villámisten sóhajtva követte, ám öccse továbbra sem szándékozott azt tenni, amit ő akar.
– Azt hittem, te egy kivételes halandó vagy, Antonia, de már látom, cseppet sem vagy különb a fajtádnál – lehelte keserű mosollyal az isten, majd megfordult, és engedelmesen követte fivérét.
Mielőtt a liftajtó becsukódott volna, még egy hosszú pillantást vetett a nőre, aztán eltűnt a hideg fém mögött. Tonia döbbenten bámult utána, torkában az egyre sűrűsödő bűntudattal és a csomós fájdalommal.
– Szóval? – érdeklődött Natasha a háta mögül, ami arra kényszerítette, hogy a sokkot, a mellkasába karmokkal vájó kínt félretegye.
– Megfenyegetett – felelte végül néhány másodperc gondolkodás után.
– Loki? – sötétedett el az íjász tekintete.
– Nem, dehogy, Odin. Azt mondta, vagy magammal hozom, vagy megöli. Értsétek meg, nem hagyhattam!
– Tudod, elég szar dolog, hogy Steve-et csak kihasználod... – kotyogott közbe Barton.
– Bassza meg, Clint! Szó sincs erről, a fenébe is! Azt mondta az a suttyó, vén fasz, hogy vagy elhozom magammal, vagy megöli, mert fenyegetést jelent. Mit gondoltok, ha csak vállat vonok, és eljövök, akkor mi lett volna a sorsa a lányomnak? Ha az apját veszélyesnek véli, simán megölheti őt is ilyen indokkal! Nem tehettem semmit sem! – Hangja elcsuklott, szemeit elöntötték a könnyek, tekintetével pedig megértésért könyörgött.
– Hé, semmi baj – sétált hozza közelebb az íjász, majd a zaklatott nőt az ölelésébe vonta. – Ne haragudj, nem úgy gondoltam.
– Nem tehettem mást... – ismételte a sokktól magasra szökő hangon.
Barton és Romanoff összenéztek, aztán a kém felsóhajtott, és egy ujjnyi whiskyt töltött, majd Stark kezébe nyomta.
– Idd meg, szükséged van most rá – sóhajtotta.
– Köszi – mosolyodott el halványan, majd elvette a poharat, és egyetlen korttyal lehúzta a tartalmát.
– Csak a Kapi meg ne tudja... – forgatta a szemét Clint.


Loki tehetetlen dühvel sétált a bátyja és az undorítóan ártatlan képű, lenyalt hajú, tökéletesen szőke Rogers után. Egészen addig el sem akarta hinni, hogy valóban együtt vannak, míg szemtanúja nem lehetett a jelenetnek a tetőn. Akaratlanul is vicsorba torzult a kifejezés az arcán, mikor tekintete a Kapitányra tévedt, mert egyszerűen nem tudta felfogni, Toni, az ő Tonija mégis mi a francért van ezzel a pajzsos bohóccal. Semmi értelme sem volt az egésznek, és a felszabadulást, amelyet abban a néhány, rövid órában a midgardi istennő nyújtott számára, azonnal fékezhetetlen haraggá marcangolta a felismerés.
A helyzeten továbbá az sem javított, hogy a férfi undorítóan illedelmesen viselkedett vele, az pedig már csak olaj volt a tűzre, mikor Thort megállította az ajtóban, majd váltottak néhány szót, azt is suttogva, nehogy ő meghallja, majd fivére elhagyta a helyiséget, és bezárta maga után az ajtót. A Kapitány néhány másodpercig még háttal állt neki, ezután megfordult, aztán az asztalhoz sétált – amihez előtte szakszerűen rögzítette a láncait -, és leült vele szemben.
Nem bírta ki, muszáj volt felhorkannia, már csak a tény, hogy ez az álszent mitugrász birtokolja azt, ami őt illette volna meg, erre késztette.
– Milyen ismét itt, a Földön? – kezdte Steve csevegő hangnemben, mintha csak az időjárásról diskurálnának.
– Inkább térjen a lényegre – morogta Loki csöppet sem barátságosan.
– Rendben, értem én, tegyük félre az udvariasságot. Akkor vázolom, mi a helyzet: egyáltalán nem örülök annak, hogy maga itt van. – A férfi arcáról leolvadt a joviális mosoly, helyét hűvös, komoly kifejezés vette át.
– Micsoda meglepetés... – forgatta a szemét a másik.
– Nem akarom magát meglátni sem Tonia, sem a lányunk közelében. Volt egy lehetősége, talán be is jött volna magának az élet, talán Antonia kiharcolta volna, hogy itt maradhasson, és ne büntessék meg, de elszúrta.
– Ugyan mit tudsz te az én lányomról? – mordult fel fenyegetően.
Egyre inkább kezdte elveszíteni az önkontrollját, megtartásában pedig egy cseppet sem segített, hogy a bohóc immár nem csak Tonit sajátította ki magának, hanem a lányukat is.
– Gondolom, nincs azzal tisztában, hogy a születési anyakönyvi kivonatba Toni az én nevemet diktálta. Hivatalosan Cerise Rogers a lányom.
– Érdekes – jegyezte meg. Közben higgadtságot próbált magára erőltetni, azonban a vörös ködtől már alig látott, a fékezhetetlen düh elborította az elméjét, és puszta kézzel képes lett volna megfojtani azt a majmot. – Mondhat bárkinek bármit, hazudhat akinek akar, magának, vagy Antoniának, az igazság az, hogy Cerise az én lányom, és ezt le sem lehet tagadni.
– Lényegtelen, ki nemzette. Sokkal fontosabb, hogy ki neveli fel, és le merem fogadni, hogy engem fog apának hívni, és nem magát, mert köze sem lesz hozzá!
– Azt majd meglátjuk. Kíváncsi vagyok, mit fog lépni Antonia, ha megtudja, mit titkol előle... – ajkai romlott mosolyra görbültek, arca az elégedettségben fürdött, mikor Steve megdermedt a mondandója hallatán.
– Miről beszél? – A Kapitány próbált nyugodtnak tűnni, ám a pánik határozott utat talált repedezett maszkja alatt, mégpedig a tekintetén keresztül.
– Tudja azt jól – felelte elégedetten.
– Honnan szerzett tudomást róla? Csak a SHIELD...
– Csak ők tudnak róla? Ezt akarta mondani, ugye? Hát nem így van, és le merem fogadni, hogy Antonia nem fog örülni ezeknek az információknak.
– A közelébe sem fog jutni – mondta végül néhány perc terhes csend után.
– Rá bíztak, nem magára és a kis cirkuszára, úgyhogy de. Ennyit akart, vagy van még valami? – érdeklődött, rá sem nézve.
Ugyan érdektelenséget tetetett, de a harag még mindig ott cirkulált az ereiben, és ezt a közelgő győzelem édessége sem tudta elnyomni. A Kapitány rátette a mancsát a lányára, és a nőre is, aki a világra hozta. Kisajátította azt, ami az övé, és ez ellen semmit sem tehetett, mivel Tonia a létezéséről sem akart tudomást venni, és világossá vált számára, esély sincs rá, hogy egyáltalán a kezébe adja a lányukat.

– Azért hozott ide, hogy összemérjük, amink van? Nevetséges. Nem szoktam veszíteni, és ezt a jó szokásom nem adom fel egykönnyen.
– Ez egy fenyegetés? – vonta fel a szemöldökét a szőke.
– Ez ígéret – nézett fel rá, egyenesen a szemébe. Immár a szórakozott maszk eltűnt az arcáról, helyét halálos komolyság vette át, majd felegyenesedett, és hirtelen egészen fenyegetőnek tűnt. – Azt akarta, hogy tudjam, hol a helyem, mert azt képzeli, maga itt az alfahím. Azért, mert egy gyenge pillanatában magát választotta, nem jelenti azt, hogy ez tartós. Antonia túl jó, túl erős magához, meg sem érdemli őt, teljességgel nevetséges, hogy egy ilyen bazári majom villog az oldalán. De megígérem magának, ez nem marad sokáig így, mert úgyis engem fog választani, ha eljön az ideje. Játszhatja itt a szőke herceget, Cerise apjának szerepét, de jegyezze meg jól, maga csak egy kék-fehér-vörös ruhás bohóc, és itt csak egy győztes van, az pedig én vagyok. Úgyhogy ehhez tartsd magad halandó, mert lehet, jelenleg meg vagyok béklyózva, talán a helyzetem sem túl rózsás, de ez nem marad így sokáig, és hamarosan azt fogod észrevenni, hogy semmid sem maradt.
A Kapitány kitágult pupillákkal hallgatta őt, aztán csak felhorkant, majd kiviharzott a kihallgatószobából, és bevágta maga mögött az ajtót.
Az isten ereiben édes méreg keringett, ajkaira a győzelem méze csöppent, ez pedig mosolygásra késztette. Bátyja nem sokkal Steve után érkezett, s zavarodottsággal vegyes rosszallással figyelte fivérét, és az őrült kifejezést az arcán, amelyet soha nem akart viszontlátni. Thor ugyan nem hallotta a beszélgetést, barátja külön megkérte, hogy addig ne tébláboljon a közelben, azonban nem kellett zseninek lennie ahhoz, hogy kitalálja, mi volt a téma, és mi lett a végeredmény.


Steve feldúltan rontott ki a liftből, Antonia pedig azonnal tudta, hogy a beszélgetés Lokival nem alakult túl jól.
– Hogy ment? – sietett oda hozzá.
– Majd megbeszéljük, jó? – erőltetett mosolyt az arcára.
– Tehát nem jól. A többieknek már elmondtam, hogy mi a szitu, gondolom te is tudni szeretnéd...
– Majd megbeszéljük este. Így oké? Most szükségem van egy kis edzésre, lent leszek – nyomott egy futó csókot a nő ajkaira, majd szinte azonnal megmerevedett. – Te ittál, Tonia? – nézett komolyan a szemébe.
– Kezdődik – konstatálta Clint, aztán levágta magát a kanapéra.
– Antonia, a fenébe is! Megbeszéltük, hogy semmi alkohol!
– Csak egy kortyot ittam! – vágta rá Toni kétségbeesetten, félig az elmúlt óra történéseitől, másfelől a kirobbanni készülő veszekedés miatt.
– Akadj le róla, én adtam neki, hogy megnyugodjon, máskülönben pánikrohamot kapott volna – avatkozott közbe Natasha.
– És nem gondolkozol, mielőtt italt adsz egy kismamának? Az istenit, Nat!
– Cerise már tápszert kap, ne aggódj – vágott vissza az orosz.
– Antonia, ez igaz? – fordult a szerelme felé.
– Elég selejtes vagyok, nem gondolod? – nevetett fel keserűen, majd fáradtan felsóhajtott. – Nincs tejem egy jó ideje.
– Legalább szólhattál volna róla! Mindegy, este beszélünk – felelte feszülten, aztán se szó, se beszéd, elviharzott.
– Fasza! – nyögte a zseni, aztán arcát a tenyerébe temette.
– Ülj le, kislány, inkább nézzünk meg egy filmet. Attól majd jobb lesz – lapogatta meg a helyet maga mellett az íjász.
– Inkább lefekszem, hulla vagyok. Jó éjt – indult el a hálószobája felé.
– És Lokival mi lesz? – szólt utána Tasha.
– Ha szépen megkérlek titeket, berakjátok valahová Thor mellé? Nincs kedvem ezzel is foglalkozni. Holnap majd döntünk róla.
– Persze, varrd a nyakunkba őt is... – morogta az orra alatt Barton.
– Meg lesz – felelte az Özvegy.
A nő még utoljára ellenőrizte Cariset, majd ő maga is nyugovóra tért, legalábbis így tett volna, azonban beszélnie kellett Steve-vel. Hajnal háromig várt, azonban a férfi nem jött, ezért csalódottan vette tudomásul, hogy már nem is fog. Fel órán át még álmatlanul forgolódott az ágyban, mire végre elaludt, reggel pedig Cerise sírására ébredt, valamikor fél hét körül. Kelletlenül kelt ki az ágyból, majd a lehető leggyorsabban a gyerekszobába sietett, hogy megnyugtassa a kicsit. Miután ez megtörtént, fél kezében a lányával a konyhába ment, ahol további tíz percet töltött a tápszer elkészítésével. Ugyan nem pihente ki magát, de mire megetette és visszaaltatta a kislányt, ismét hulla fáradt volt, és csak annyira volt képes, hogy a kanapéról szuggerálja a kávéfőzőt.
– Jó reggelt, Fémek Asszonya! – köszöntette őt Thor, mikor feltűnt a konyhában.
– Jobbat – nyögte válaszul.
– Fáradtnak tűnsz – vonta össze a szemöldökét a szőke.
– Zseniális megállapítás – hunyta le a szemét.
– Rád férne egy kávé.
– Ha ez a kisördög nem rajtam aludna, nem szaroznék, csinálnék egyet.
Az asgardi nem válaszolt, Toni pedig nem igen figyelt arra, hogy mivel foglalatoskodik, így őszintén meglepte, hogy mikor kinyitotta a szemét, Thor ott állt előtte, kinyújtott kezében egy bögre kávéval.
– Rád fér – mondta egyszerűen, majd miután a nő elvette tőle, leült mellé.
– Köszönöm, életmentő vagy – motyogta, mielőtt belekortyolt a forró italba.
– Beszéltél a Kapitánnyal? – érdeklődött a villámok istene.
– Nem, szerintem egész éjszaka a kondiban volt. Azt hiszem, felhúztam.
– Nem, Loki miatt feszült.
– Ezt hogy érted?
– Nem voltam bent, mikor beszélgettek, de mindketten úgy jöttek ki, mint az elmebetegek. A fivérem egész éjjel nem aludt, és esküszöm neked, akkor láttam utoljára ennyire őrültnek, miután Atyám elmondta neki az igazságot.
– Tehát azt mondod, kölcsönösen felhúzták egymást? Ah, ez így nagyon nem jó. Sejtelmem sincs, min balhéztak ennyire össze.

– Nem túl bonyolult kitalálni – pillantott felé mindentudóan.
– Jesszusom, Thor, ne kezdd! Az öcsikéd biztosan hozta a formáját, Steve meg nem tolerálta.
Az asgardi csak felsóhajtott, majd inkább belekortyolt a kávéjába.
– Most mi van?
– A Kapitány valóban a nevére vette a lányodat?
– Ő neveli – vonta fel a szemöldökét.
– Ugye tudod, hogy Loki ezt nem fogja hagyni? Harcolni fog érted és Cerise-ért.
– Fogjátok már fel, hogy Steve-et szeretem! A fenébe is, az én életem, azt csinálok, amit akarok – morogta, majd a szőke kezébe nyomta a félig teli bögréjét, aztán felpattant, és elsietett.
– Most te döntesz rosszul, Fémek Asszonya – szólt utána, a nő azonban tudomást sem vett róla.
Steve-et csak órákkal később látta, ekkorra azonban a férfi sokkal nyugodtabbnak tűnt, ami előcsalt Toniból egy megkönnyebbült sóhajt.
– Beszélhetünk? – telepedett le mellé.
– Beszéljünk. Miről? – pillantott fel a papírok közül.
– Ne haragudj a tegnapi viselkedésem miatt, nem érdemelted meg – sütötte le a tekintetét.
– Semmi baj, én is hülye voltam. Csak... Feszült voltam.
– Szintén – bólintott.
– Miről beszéltetek Lokival?
– Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy mi a helyzet, de csak felhúzott.
– Steve, ne beszélj rébuszokban. Mi volt? – követelte a választ, ám a férfi összepréselte az ajkait.
– Mondtam, hogy ennyi. Nem sült el túl jól, de remélhetőleg felfogta – felelte szűkszavúan.
– Rendben – törődött végül bele.
– Akkor most már megtudhatom, konkrétan mit keres itt?
– Nem beszéltél a többiekkel? – sóhajtotta.
– Nem, egész éjjel a kondiban voltam. Muszáj volt levezetnem a feszültséget...
– Odin megfenyegetett. Azt mondta, vagy megöli, vagy elhozom megőrzésre.
– Ez nekem nem túl erős érv – húzta össze a szemöldökét.
– Ha Lokit fenyegetésnek hiszi, akkor csak idő kérdése, hogy a lányom is a célkeresztbe kerüljön. Cerise-ért tettem.
– Megoldjuk, ketten mindent megoldunk – vonta az ölelésébe, mikor látta, hogy a nő feje fölött ismét összecsapnak az indulatok.
– Ez nem olyan egyszerű, Stevie – búj hozzá lehunyt szemekkel.
– A többiek mondtak valamit valami megbeszélésről. Mikor lesz?
– Basszus, ki is ment a fejemből. Öhm... Most?
– Hívom őket – állt fel, majd elindult az ajtó felé.
– Hé, szívdöglesztő – szólt utána vigyorogva Tonia.
– Igen? – fordult vissza a férfi hasonló kifejezéssel az arcán.
– Szeretlek – nézett mélyen a szemébe.
– Én is, marcipánom – sóhajtotta, majd magára hagyta.
A meeting igazából nem ért túl sokat, tekintve, hogy nem találtak megoldást a problémájukra. Mindössze arról döntöttek, hogy Loki kap egy szerkezetet, amely miatt nem tudja elhagyni a tornyot, illetve a néhány legfelső szintet. A megbeszélés után mindannyian szétszéledtek, Toni pedig egyedül maradt a lányával, mivel aznap Steve és Clint voltak a sorosak az ebéd elkészítésében, és ugyan szívesen segédkezett volna, vagy legalábbis nézte volna őket a konyhában szerencsétlenkedni, Cerise álmos volt, ám amint magára hagyta, kipattantak a szemei, és sírni kezdett. Így hát átvitte a hálószobájukba, és amíg aludt, az Industries-Industries-zal kapcsolatos ügyeket intézte a laptopján. Szíve szerint a műhelyben bütykölt volna, de egyrészt a szerelme megtiltotta neki, mondván, vigyáznia kell magára, másrészt a kicsit sem hagyhatta egyedül.
Először észre sem vette, hogy hívják, mivel a telefonja lehalkított állapotban, képernyővel lefelé pihent mellette, ám egyszer csak kiszúrta, hogy felvillant, így kíváncsian vette fel a készüléket. Mikor Pepper nevét látta meg a kijelzőn, csöppet sem lepte meg, így hát habozás nélkül nyomott a hívás fogadása gombra.

– Szia, Pep, mi újság? – érdeklődött jókedvűen.
– Ugye most csak szórakozol? – felelte köszönés helyett.
– Ööö... Mit is csináltam most? – kérdezte zavarodottan.
– Egy asgardi van a tornyodban, aki történetesen a lányod apja. Mégis mikor akartad ezt velem közölni?!
– Hé, hé, hé! Még nem volt időm rá, csak tegnap történt, és elhiheted, én sem vagyok boldog tőle.
– De azt elmagyarázhatnád, ezt miért a lapokból kell megtudnom.
– Hogy honnan?! – sipította a normál hangjánál egy oktávval magasabban.
– Jól hallottad. Tele vannak a lapok azzal, hogy Loki a Stark toronyban van. Valamit nagyon gyorsan kezdenetek kell a helyzettel, különben elfajul.
– A francba! Oké, össze kell hívnunk egy sajtótájékoztatót, azonnal.
– A többiek is veled vannak legalább?
– Igen, itt van mindenki, még Thor is.
– Délutánra odacsődítek minden riportert, megfelel? Adjatok ki egy hivatalos nyilatkozatot arról, mit keres itt.
– Köszönöm, Pepper – motyogta hálásan.
– Még ne köszönd. Este felnézek hozzád, és beszélgetünk.
– Jaj, ne már, Pep! Legutóbb akkor mondtál valami ilyesmit, mikor szakítottunk.
– Ez sem lesz kellemesebb – felelte, majd bontotta a vonalat.
– Neked is szia – sóhajtotta. – Jarvis, értesítsd a többieket, légyszi. Nem akarom, hogy Cerise felébredjen.
– Igenis, asszonyom – felelte készségesen a mesterséges intelligencia.
Alig telt bele tíz perc, Barton robbant be a szobájába, amit Toni egy halálos fenyegetést hordozó pillantással, és csittegéssel jutalmazott.
– Honnan tudták meg? – követelte a választ.
– Honnan a fenéből tudjam? Biztos a közelben volt valami paparazzi, mikor megérkeztünk. Hidd el, van épp elég bajom, nem hiányzott egy sajtótájékoztató is a nyakamba – felelte ingerülten, továbbra is a laptopba mélyedve.
– Ez így nagyon nem jó, ugye tudod? Mit fogunk nekik mondani?
– Asgardon azt az ítéletet hozták, hogy itt kell letöltenie a büntetését. Pont, ezen nincs mit ragozni.
– Mindannyiunknak ott kell lennie?
– Én nem tudok. Majd beszélek Steve-vel, bár fogalmam sincs, merre van.
– Spagettit csinál – telepedett le mellé az íjász.
– Neked meg nem kéne segítened? – vonta fel a szemöldökét.
– Amint Jarvis elmondta, mi a szitu, jöttem, hogy többet tudjak. De hé, Tonia, nem jó ez így.
– Mégis micsoda?
– Hogy itt van ez a pszichopata. Nem félted a lányodat?
– Nézd, Clint, én szeretném a legjobban, ha máshol rontaná a levegőt, de sajnos rám bízták. Jobban mondva rám erőszakolták, de lényegtelen.
– Miért nem mentek el valahová egy kicsit a Kapival? Rátok férne.
– Melyik része nem világos annak, hogy rám bízták? Rám, nem rátok.
– Jó, jó értem én – emelte fel a kezét védekezően. – Nemsokára kész a kaja, majd gyere – állt fel.
– Nem vagyok éhes – közölte rezignáltan Toni, figyelmét ismét a laptopjának szentelve.
– Ha rád tör a nehéztüzérség, én szóltam – vont vállat, majd magára hagyta.

Ezek után a napja meglehetősen zavartalanul telt, főleg, hogy a két asgardi és az ő kivételével ebéd után mindannyian a vendégszintre vonultak, hogy rövid sajtótájékoztatót tartsanak. Steve beszélt, kérdésekre nem válaszolt, csak elmondta, amit akart, majd barátai gyűrűjében elhagyta a pulpitust. Toni mindezt a biztonsági kamerák felvételein nézte végig, nem volt gyomra ahhoz, hogy a tévében elhordott ocsmányságokat hallgassa.
Este Pepper valóban megérkezett, ahogy ígérte, amikor pedig a zseni végignézett rajta, megállapította, hogy egyenesen munkából jött. Még mielőtt Bosszúállóvá vált volna, egy ideig randiztak, azonban hamarosan világossá vált mindkettejük számára, hogy ez nem működőképes közöttük. Így megmaradtak jó barátok, de semmi több.
– Szia! – sietett oda a nőhöz, hogy köszönthesse. Eszébe sem jutott a vészjósló kifejezésre koncentrálni, amely beterítette a vörös hajú arcát, csak szorosan megölelte.
– Meglehetősen nyugodt vagy annak ellenére, milyen szarba keveredtél – jegyezte meg a nő.
– Miről nem tudok? – vonta össze a szemöldökét.
– Steve?
– Itt vagyok – jött a válasz a kanapéról, ahol a szőke elterült, mellkasán Cerise-el.
– Szia – tipegett oda hozzá, majd két puszival köszöntötte.
– Mi járatban? – ült fel, közben a vállára helyezte a kislányt, hogy kényelmesen nézelődhessen.
– Van még ezen a szinten valaki?
– Nem, csak mi hárman – telepedett le a párja mellé Tonia is.
– Remek. Hogy ment a sajtókonferencia? – fordult a Kapitány felé.
– Gondolom láttad – felelte a férfi.
– Ami azt illeti, még nem, épp ezért kérdezem.
– Nem engedtük, hogy elfajuljanak a dolgok, a riporterek nem kérdezhettek. Bár nem volt így sem kellemes. Azt hiszem, ez Antonia asztala – kulcsolta össze a kezüket.
– Szerintem egész jól megbirkóztál a feladattal, szívem.
– Rendben – bólintott megkönnyebbülten.
– De nem ezért jöttél – puhatolózott a zseni.
– Nem. A hírek hatására rengeteget estek a részvényeink.
– Te vagy a vezérigazgató – vont vállat Toni, majd átvette Steve-től Cerise-t, mivel a kicsi mocorogni kezdett.
– Te meg a tulajdonos – replikázott.
– Többségi, nem az egyetlen. Ez hadd ne legyen az én gondom, főleg, mivel az elmúlt két napban mindenki azt hiszi, ha valami rossz történik, az az én hibám, és nekem kell megoldani.
– Vezetőségi értekezlet lesz, és számítunk rád.
– És addig hol hagyjam a gyereket? Steve-vel sokáig nem marad, te is tudod.
– Talán ideje lenne valami hasznosra is fogni a hirtelen feltűnt apukát... – vetette fel ártatlanul Pepper.
– Na, azt már nem! – tiltakozott a Kapitány.
Mindkét nőt meglepte a heves reakciója, főleg, mivel a férfi azonnal felpattant, és az ablakhoz ment. Toni látta visszatükröződni az arcát, és semmi jót nem tudott leolvasni róla. Ez csak azért foglalkoztatta igazán, mert azt jelentette, Thornak igaza volt. Loki és Steve rajta, és a kislányom balhéztak össze, és ahogy kettejüket ismerte, főleg az utóbbit, tudta, hogy a faszméregetés nem maradhatott el. Amint összerakta a képet, kifejezése hitetlenkedővé vált, és nem tudta szó nélkül hagyni.
– Ugye te most csak szórakozol velem, Steve? – nézett felé. Hangja recsegett a felháborodástól, szépen ívelt szemöldökei a homlokáig szaladtak.
– Te talán szívesen bíznád rá Cerise-t? – fordult értetlenkedve a nő felé.
– Nem arról beszélek. Komolyan... Komolyan rajtam meg a lányomon veszekedtetek? – válasz nem érkezett, csak egy bűnbánó pillantás, ami horkantásra késztette Tonit. – Ti nem vagytok normálisak. Tudtam, hogy Loki nem százas, de hogy te is játszod itt az agyalágyultat, az hihetetlen. Azt hittem, okosabb vagy ennél!
– Azt akartam, tudja, hol a helye, hogy eszébe se jusson még csak a közeletekbe se menni! Csak meg akartalak védeni titeket! – nézett mélyen a szemébe, Antonia látta benne a haragot, és ez őt magát is dühre lobbantotta.
– Nem, azért csináltad, mert féltékeny vagy – jegyezte meg hűvösen, majd se szó, se beszéd elviharzott. Gyűlölte, hogy Steve nem bízik benne, gyűlölte az egészet, mert tudta, hogy valamilyen szinten igaza van.
– Akkor mondd azt, hogy nincs rá okom – kiáltotta utána a szőke, mire Toni azonnal megdermedt, és csak néhány másodperc múlva volt képes megfordulni, és rá nézni.
Hatalmasat nyelt, mert nem tudta, mit mondhatna. Steve-nek igaza volt, amióta Loki megérkezett, teljesen megkergült, azonban ez nem jelentette azt, hogy oka volna a féltékenységre.
– Úgy látom, neked kevés a nyilvánvaló – felelte végül jéghidegen.
– Épp elég – kontrázott a szőke, mielőtt Toni eltűnt volna.
Mivel Cerise laposakat pislogott, lefektette a kislányt, majd a hálószobájába ment, és abban reménykedett, hogy Steve ezúttal is inkább a konditermet választja helyette. Csak forgolódott az ágyban, álom nem jött a szemére, a feldúltság ébren tartotta. Gondolatai szélesebesen száguldoztak a koponyájában, megpróbálta megfejteni a saját érzéseit, de végül kimerültsége erősebbnek bizonyult. Valamikor hajnalban a lánya sírására ébredt, és már szokásához híven nyúlt a párja felé, hogy ezúttal menjen ő, de csalódottan kellett megállapítania, hogy csak a takarót markolja Steve válla helyett. Így hát kelletlenül, de felkelt, és átcsoszogott a gyerekszobába. Útközben észrevette ugyan, hogy a kicsi abbahagyta, azonban úgy döntött, mégis megnézi, amint azonban odaért, és utasította Jarvist, hogy varázsoljon egy kis fényt, egy hívatlan vendéggel találta szemben magát. Azonban ideje maradt reagálni, a Kapitány is megérkezett, ő viszont nem habozott.
– Add ide Cerise-t! – követelte a szőke, mire az isten csak felhorkant.
– Legfeljebb az anyjának – sziszegte válaszul, arcán pedig gúnyos mosoly terült szét.
Toniban ismét fellobbant a düh, és míg párja megdermedt az ajtóban, addig ő a fekete hajú elé masírozott. Loki neki készségesen nyújtotta át a már alvó gyereket, mielőtt azonban a nő megfordulhatott volna, elkapta a csuklóját, és nem engedte el. Épp csak annyira szorította, hogy Antonia ne menekülhessen, de fájdalmat ne okozzon, majd a füléhez hajolt.
– Beszélnünk kell – suttogta.
A zseni megmerevedett, szíve hevesen kezdett dobogni, és szinte megrészegült a mágus hangjától, az arcát csiklandozó, hűvös leheletétől. Azóta, hogy a barátai megérkeztek, ez volt az első alkalom, hogy látta az istent, és több mint egy éve történt utoljára, hogy ilyen közel volt hozzá, így hát nem volt túl meglepő, hogy ennyire a hatása alá került. Végül nagyot nyelt, elűzte az agyára telepedő ködöt, aztán megpróbálta kirántani a csuklóját a vasmarok közül, sikertelenül.
– Nem kell – sziszegte.
– Dehogynem – válaszolta ellentmondást nem tűrve az isten. – Holnap éjjel gyere, itt leszek.
Még mielőtt Tonia valami igazán csípőset replikázhatott volna, a férfi elengedte, és kisétált a szobából. Nyomában csak a Kapitány értetlen tekintete, és a kitágult pupillákkal utána bámuló nő maradt.
Mikor tekintetét Steve-re emelte, a belőle áradó tehetetlen harag végleg elűzte a pillanatnyi részegséget, melyet Loki okozott, ám alkalma nem adódott arra, hogy bármit is mondjon neki, mert magára hagyta. Pontosan úgy viselkedett, mint mikor Natasha csöppet sem diszkréten a csapat elé tárta a kegyetlen igazságot, mégpedig, hogy mitől vár gyereket. Torkát ismét égetni kezdte a már ismerős bűntudat és keserűség, s megpróbálta ugyan figyelmen kívül hagyni, a tompa parázslás kellemetlenül terjedt szét a tagjaiban, majd egy nagyobb gócban megtelepedett a mellkasában. Csalódottságában figyelmét inkább a lányára irányította, aki olyan békésen aludt, mintha semmi az égvilágon nem történt volna. Értetlenül állt a dolog előtt, mivel ugyan Steve-et születése óta ismerte, mindig szenvednie kellett vele, hogy visszaaludjon, mert senki más nem volt megfelelő számára, csak az anyja. Ennek ellenére az apja jött, és ment, de a kislány már a karjaiban földöntúlian nyugodt volt, ezek után pedig az éjszaka során többet nem is ébredt fel. Toni ott maradt vele, ha netalán az asgardi visszajönne, vagy épp a párja, azonban egyikük sem tűnt fel, a nő pedig lassan álomba szenderült a kiságy melletti fotelban.