I. Album: New York

Megjelenés éve: 2012

Grammyk: 3 (Best New Artist, Best Alternative Album, Best Rock Song)

Tracklist:

 What is The Avengers was a rockband?

Mi lett volna, ha a Bosszúállók nem szuperhősként, hanem rocksztárokként kerülnek be a köztudatba? Tony Stark egy híres és tragikusan fiatalon elhunyt popsztár, na meg egy producer fia. Bármit tehetne a pénzével, a hírnevével, de ő úgy dönt, alapít egy bandát. Steve Rogers egy igencsak anarchikus punk banda gitárosa, aki úgy érzi, megfeneklett egy kicsit a karrierje a névtelen bárokban való zenélgetés során. Amikor megírják együtt a Bosszúállók első albumát, minden jól megy. Pikk-pakk berobbannak a köztudatba és az iparba. Viszont vannak olyan emberek, akik ilyen-olyan okokból ezt nem nézik jó szemmel. A banda pedig szépen, lassan a siker és a csillogástól a feloszlás szélére kerül. Vajon egyben marad a banda? És ami a legfontosabb, Tony és Steve kapcsolata túléli?

Ad astra per asperas

Késő esti elmélkedések az elengedésről.

 Ezüstróka

A Merengő Fanfic Kívánság Üst kihívására írt Stony/Frostiron novellám

 

Steve boldogan éli a második esélyét, az új életét Peggyvel, egészen addig, míg 1992-ban újra fel nem tűnik a Tél Katonája, Steve-et pedig elküldik Berlinbe az ifjú Natashával, hogy együtt járjanak az ügy végére. Ott azonban egy váratlan emberbe botlik, aki miatt aztán felrúg mindent, amiért az elmúlt évtizedekben dolgozott. 

 

A Bosszúállók szeretnek lazítani és maximálisan meg is érdemlik, úgyhogy a terv a következő: minden héten az egyikőjük kitalálja, pontosan mivel is fogják levezetni a fáradt gőzt. Ezúttal a kedvenc zseni, milliárdos, playboy és emberbarátunkon van a sor, hogy kitalálja, mit is fognak azon a hétvégén csinálni. A terv pedig a következő: görkoris diszkó. A többi pedig... Nos, az már történelem. 

 

A Mamma Mia egy bizonyos jelenete ihlette egyperces, amelyben a Bosszúállók lazításképp lemennek Malibura strandolni egyet, aztán valahonnan megszólal egy régi Abba dal... A többi pedig már történelem. ;)

Superior Iron Man/Captain Hydra novella.
Mikor az összes szuperhős hirtelen gonosszá változik, úgy tűnik, Tony Stark megúszta, de a valóság ennél nyakatekertebb. Egy ideig jól játssza a szerepét, segít a SHIELD-nek elkapni a rosszfiúkat, de senki sem tökéletes, és semelyik színjáték sem tart örökké. Főleg, ha a bábmesternek istenkomplexusa van. Hamar kibukik a szög a zsákból, de addigra Stark már kiépített magának egy birodalmat, amit a Hydra segítségével vasmarokkal (pun intended) irányít. Azonban ők sem bírják sokáig tétlenül nézni a szupergonosz zseni hatalomra törését, valamit tenniük kell, hogy megállítsák. Ekkor lép a színre Hydra Kapitány, a legkiválóbb ügynökük, akik egykoron Steve Rogers volt, szintén Bosszúálló, nem utolsó sorban pedig Tony Stark ex-szeretője. Vasember után küldik, hogy likvidálja, de a küldetés sikeressége az első pillanattól kétes, hiszen ilyen erős érzelmeket a legerősebb mágia sem képes kiölni senkiből. Vajon sikerrel jár? 

Vannak, akik azt mondják...

Sziasztok! Van egy nagyon jó találós kérdésem, ha még nem fordultatok vissza a borítókép láttán. Kitaláljátok, hogy ki az, aki írt egy Stonyt, annak ellenére, hogy kijelentette, hogy ő bizony soha? Nem? Tuti?
Mivel ennyire oddly specific voltam, szerintem kitalálhattátok, mi történt. Oké, fura, meg karakteridegen... De ez van. Azt hiszem, az idő múlásával változom...
Egy ideje már akartam írni egyet, csak úgy, szórakozásból, mert amióta elolvastam a Civil War nevezetű csodás képregényt, odáig meg vissza vagyok a Kapitány karakteréért, és valahogy teljes mértékben helyrebillentett bennem valamit. (Megjegyzés: Az MCU-s kapitány karakterétől az arcán kívül elhatárolódom. Oké? Oké.)
Egyébként két vizsga előtt, nyolc idegösszeroppanás között és 20 tétel kidolgozása között sikerült összehozni ezt a "remekművet". 
De akkor miről is szól ez az egyperces songfic?
Nos, dióhéjban; 2012-ben járunk, amikor még minden szép és csodás. A Bosszúállók épp csak összeálltak, és a győzelem megünneplésére egy partit rendeznek. Steve nem igazán találja a helyét ebben a világban, főleg nem ezen a puccos bulin, azonban az este folyamán olyan dolgok történnek, amelyek örökre megváltoztatják az életét...

Tavaly Karácsonykor 

Az ünnepek közeledtével egyre gyakrabban szembesülünk a ténnyel, hogy bizony nagyon sok kérdésben az emberiség két, jól elkülöníthető archetípusra osztható. Vannak, akik november elsején már Mariah Carey-t hallgatnak, és vannak, akik a hátuk közepére sem kívánják az egész karácsonyi mizériát. Történetünkben pontosan ez a jelenség figyelhető meg, a Bosszúállók ugyanis egy újabb polgárháború küszöbén állnak, megint csak két pártra oszlik a csapat, azonban ezúttal a harc éppenséggel a végvárként funkcionáló hangszórók és a dekoráció ellen vagy épp mellett folyik. Szentestére aztán már mindenki belefárad a közel két hónapos viaskodásba, és amikor Thor egy nem várt vendéggel állít be, gyakorlatilag senkinek nincs energiája ellenkezni. A „Jól van, bánom is én, az ünnepekre maradhat, de utána keresel neki valami más helyet, és felelősséget vállalsz érte, Thor” aztán olyannyira jól sikerül, hogy váratlan és nem szívesen látott vendégük karácsony után is velük marad.
PS: Az eredeti kívánság merengőn olvasható

Lehetőségek egész tárháza nyílik meg, mikor az ember lemarad az utolsó járatról. Erről szól ez a szösszenet is.

Merengés az együttlétről, istenekről, csillagokról egy panellakás ablakában ülve.

Jelentkeztem egy kihívásra, melynek keretein belül minden nap írnom kell az adott témáról egy novellát. A témákat magamnak adtam, és természetesen, ahogyan az megszokott, a témák címei és az, hogy én mit értek alatta... Nem egészen fedi egymást. Tizenöt egypercesre lehet számítani, legalábbis ennyit vállaltam be, többnyire különálló szösszenetek. Többnyire érzés és képhalmazok, melyek nem szólnak semmiről, mégis sokat mondanak.  

Szóval... Egy jó ideje nem volt friss. Semmilyen, legfeljebb egy-két vers. Viszont, jelentem, sikeresen levizsgáztam mindenből, szóval hogyha a nyári "kipihenem az élet fáradalmait" közben lesz időm, ígérem, vagy a Spektrumot folytatom, vagy pedig hozok még valamit, amit vagy beígértem, vagy csak kipattant a fejemből... Mint ez.
(Emellett tartozom egy taggel, amit szintén meg fogok csinálni, amint lesz rá időm és kedvem. ;) )
Mit kell tehát erről a kis szöszről tudni?
A Zanzibár Szerelemről szó sem volt c. dala ihlette, az Endgame eseményeit feldolgozó szöszöcske. Enyhe Tony-Natasha szálat tartalmaz, de semmi pikáns. Emellett az Endgame egyik nagy csavarát is tartalmazza, tehát spoileres.
Jellemzõk: Dráma, Sötét, Angst, Novella, Songfic
Figyelmeztetések: Szereplő halála, Spoiler, Felkavaró tartalom

Szóval... Ismét egy nem túl vidám verssel érkeztem hozzátok. Sokat nem tudok és nem is akarok róla elmondani, ahogy eddig sem akartam az előzőekről, inkább olvassátok el és lássatok bele, amit csak akartok. A vers amúgy is arról szól, hogy az olvasó élje át. :)

Először is, egy kis figyelmeztetés azoknak, akik esetleg még nem látták a Bosszúállók: Végjátékot. Az alábbiakban igencsak spoileresen fogom taglalni az Endgammel és úgy általában a Marvellel való élményeimet. Szóval, ha érdekelne az élménybeszámoló, de nem láttad a filmet, akkor gyere vissza nyugodtan később, ez még itt lesz. ;)

Szóval, ma hosszú évek után először egy verssel jelentkezem. Vagyis, jobban mondva, ma sok év után először született egy versem. Nem gondolom túl jónak, azt hiszem, kijöttem a gyakorlatból, de számomra... fontos. Abban sem vagyok biztos, hogy sikeresen átadtam a mondanivalót, az érzéseket, amelyeket közvetíteni akartam... De már késő bánat. Megszületett, itt van.
Nem akarok a jelentéséről sokat mondani, van egy-két erősebb utalás benne, hogy pontosan miről is szól. A cím magyarul pedig "Áprilisi zápor"-ként hangzana.
Olvassátok nagy-nagy szeretettel, így költészet napja és Endgame hónap alkalmából. ❤️